Beköszöntött a március, a tavasz eljövetelének, és a régi hagyományokban egyben az új év kezdetének hónapja. Tudjuk, hogy a természetben semmi sem történik elhamarkodottan, a gyenge csíra sem sietheti el, hogy áttörje a fagyott, kemény földet. Csak a türelmes, kitartó erőfeszítés hozza meg az eredményt.
Így a nyilvánvaló tavaszt is egy hosszú, a föld alatt láthatatlanul zajló folyamat előzi meg.

Mivel az ember ugyanúgy a természet része, mint minden élőlény a Földön, rá is hatnak a természet ciklusai. Télen, a Nap éltető fényének hiányában ő is lelassul, az agyában csökken a szerotonin szintje, és minden arra készteti, hogy magába forduljon, és saját mélységeit kutassa, akárcsak szimbolikusan a fák, akiknek élete az évnek ebben a szakaszában a gyökérben összpontosul. De a fizikai-lelki egészséget elősegítő hagyományos életről a mai ember rég elfeledkezett, és így nem él együtt a természet adta ritmusokkal – télen is ugyanúgy folytatja ritmustalan életformáját, és a tavaszt megelőző hónapokban nemritkán kisebb-nagyobb depressziónak esik áldozatául.

Mi jut eszedbe a hála szó hallatán? Nem halljuk túl gyakran, az biztos. Mert a mai világ inkább saját érdemnek tekinti az elért eredményeinket, amiért „megdolgoztunk”, azaz nem tartozunk érte hálával senkinek. Pedig hát a körülményeink és lehetőségeink is nyilván közrejátszottak benne.

A hála kifejezést elsősorban a vallásos emberek szókészletébe tartozónak véljük, akik Istennek mondanak köszönetet számos dologért. Emellett azonban népeket, nemzeteket is találhatunk, ahol ünnepek vagy szokások formájában a mai napig jelen van a hála, mint fontos, megélendő állapot és gyakorlat. (Pl. Amerikai Egyesült Államok Hálaadás-ünnepe)

Természetes, hogy folyton többet és jobbat szeretnénk, de valójában sokkal jobban élünk, mint a bolygó lakosságának nagyon nagy része. Hálásak lehetünk azért, mert van, ami az asztalunkra kerüljön, békében élhetünk, tudunk mozogni, vagy, mert bizonyos emberek az életünkben vannak.

Az áprilisi Filo-Café-n a hála témáját járjuk körül. Gondolatébresztőnek néhány érdekes kérdés:

Mi a hála? Mi befolyásolja a meglétét vagy éppen a hiányát? Tanulható-e a hála állapota?
Mi mindenért lehetünk hálásak az életben? Hogyan tudjuk észrevenni és meglátni a jót mindabban, ami velünk történik? Csak a jó dolgokért lehetünk hálásak vagy a rosszért is?
Hogyan gyakorolható a hála?
Milyen előnyei vannak annak, ha hálásak vagyunk?
Hála vagy elégedetlenség jellemzi a világunkat? Melyik a helyes út: többre, jobbra vágyni vagy megelégedni azzal, amink van?

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.