Beköszöntött a március, a tavasz eljövetelének, és a régi hagyományokban egyben az új év kezdetének hónapja. Tudjuk, hogy a természetben semmi sem történik elhamarkodottan, a gyenge csíra sem sietheti el, hogy áttörje a fagyott, kemény földet. Csak a türelmes, kitartó erőfeszítés hozza meg az eredményt.
Így a nyilvánvaló tavaszt is egy hosszú, a föld alatt láthatatlanul zajló folyamat előzi meg.

Mivel az ember ugyanúgy a természet része, mint minden élőlény a Földön, rá is hatnak a természet ciklusai. Télen, a Nap éltető fényének hiányában ő is lelassul, az agyában csökken a szerotonin szintje, és minden arra készteti, hogy magába forduljon, és saját mélységeit kutassa, akárcsak szimbolikusan a fák, akiknek élete az évnek ebben a szakaszában a gyökérben összpontosul. De a fizikai-lelki egészséget elősegítő hagyományos életről a mai ember rég elfeledkezett, és így nem él együtt a természet adta ritmusokkal – télen is ugyanúgy folytatja ritmustalan életformáját, és a tavaszt megelőző hónapokban nemritkán kisebb-nagyobb depressziónak esik áldozatául.

Ahogyan nem lehet siettetni a természeti ritmusokat, ugyanúgy késleltetni sem lehet. A télen elpusztult levelek helyett újak nyílnak, a régi formák megújulnak, és egyetlen tavasz sem lesz ugyanolyan, mint az előző volt, hiszen mindegyik a megifjodásnak, az új élet születésének örök archetípusát éli meg.

A tavasz az ember megújulásának titkát is őrzi. Rómában március Mars isten hónapja volt, aki a harc és egyben a mezőgazdaság éltetője is volt. Ő űzi el a tél jegét és hívja ki a földben rejtőző magból az új életet. Ehhez azonban a magnak el kell pusztulnia: a régi mag halála az új csíra élete. A tavasz így ismét felhívja az ember figyelmét arra, hogy számot vessen életéről: hogy szabaduljon meg a régi, elszáradt levelektől és kiszáradt ágaktól. Amíg ők foglalják el a helyet a lelkében, addig nem is láthatja meg az új lehetőségeket. Mars nyomában érkezik Vénusz, a tetterős isten után lépdel szerelmese, a szépség úrnője. Vénusz a felszabadult energia, amely kiteljesíti az eredeti impulzust, a szeretet révén az életet fenntartó erő a természetben.

Az ember néha félelemből késleltetné a szükséges lépéseket, néha pedig türelmetlenül felgyorsítaná a folyamatokat. Ha tanulunk a természettől, és például tavasszal naponta megfigyeljük ugyanannak a bimbónak vagy csírának a nyílását, talán átélhetjük a türelem és a bizalom erejét. Bizalom a természetben, a minden élőre kiható nagy éltető erőkben, és türelem, amellyel az idő titka feltárul előttünk: minden pillanat ugyanannyira értékes, hiszen mindegyik magában rejti a kezdetet és a célt, azaz az örökkévalóságot.

Deák Szilvia
a magyarországi Új Akropolisz elnöke

A kép forrása: saját fotó