Én imádom a nyarat! A meleget és a fényt.
A legtöbb ezekből ilyenkor, nyáron jut el hozzánk. Honnan is? A Napból. Amúgy egész évben küldi sugarait, ezzel éltetve a természetet és minket embereket is.
Mire használjuk a Naptól kapott energiát? Persze, töltekezünk, például azért, hogy majd könnyebben átvészeljük a hideget, már csak azzal a tudattal is, hogy a komor, zord időszak után újra jönni fog a fényes és meleg. De csak magunknak gyűjtjük és tartogatjuk?
Van egy bölcsesség, miszerint úgy kéne élni az életünket, mint ahogy a Nap teszi; adni-adni és nem várni semmit sem cserében. A fény és a meleg tágabb értelemben lehet bármi, amit mi tudunk adni a környezetünknek. Akár tudást, szeretetet, de akár a legegyszerűbb dolgokat is; egy mosolyt, egy bátorító szót, egy ölelést, vagy éppen egy finom sütit. Te mit tudnál adni?
A Nap saját magából áldoz fel valamit, amikor szétsugározza fényét és melegét, azt adja, amije van. Mi lenne, ha mi is megörvendeztetnénk a világot a saját erősségünkkel, még ha ez azzal is jár, hogy magunkra ilyenkor kevesebb figyelem jut? Mi lenne, ha mi is továbbadnánk valamit abból, ami kaptunk?
Kosztolányi például a verseivel ajándékozta meg a világot.
Jó elmélyedést A nyár című versében!
Kosztolányi Dezső – A nyár
A nyár az én szerelmem, érte égek,
halálthozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.
Görnyedve várom télen a szobámba,
a tűz körül álmodva csüggeteg,
lángóceánját képzeletbe látva,
mely semmivé hamvasztja a telet.
S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül,
s zöld pártadísze hullong a fejérül,
virrasztom árva, bús menyasszonyom.
Zokogva már hülő keblére fekszem,
s elsírva ottan legnagyobb szerelmem,
sápadt, aszú haját megcsókolom...
Kép forrása: www.canva.com
