A fa mint világtengely a mítoszok és mesék egyik leggyakoribb motívuma. A téren és időn átívelő világfa az isteni szférába emelkedés útját, belső mélységeink felderítését – a bölcsesség elérését szimbolizálja. Az embert végigkíséri az életén, és még azon is túl – az újjászületés képességére tanítva.

Jankovics Marcell a fát az Idő szimbólumának nevezi:

„...legyen szó akár olyan időegységekről, mint a hét napjai, egy holdhónap, egy naptári év a maga ünnepi állomásaival, egy emberi élet, vagy a világ teremtésétől az utolsó ítéletig tartó kozmikus sorsforduló.”

A matuzsálemi kort is elérő különleges élőlények az egyik legfontosabb és legegyetemesebb elemei a különböző népek mitikus világképének. Hagyományosan végigkísérték az embert a bölcsőtől a koporsóig. Az életfákat, amelyeknek sorsa szimbolikusan összefüggött egy-egy ember életével, már az ókortól kezdve ismerték. Régi magyar hagyomány, hogy a gyermekek születésekor ún. születés- vagy sorsfát ültettek, az egyik változat szerint körtefát, ha lány, és almát, ha fiú született.

A lombhullató fa az évszakok váltakozásának gyönyörű hírnöke, a ciklikus megújulás mintája, míg az örökzöldek a halhatatlanságot jelképezik. A fa táplálja a tüzet, amely nélkül nem élhetünk, s amely szintén univerzális szimbólumként a szellemi fényt és tudást fejezi ki.

„A fák költemények, melyeket a Föld ír az égre.” (Kahlil Gibran)

A világfát ábrázolják a káosz óceánján lebegő kozmikus tojás hajtásaként is, amelynek növekedése a kozmosz, a világrend kiteljesedését szimbolizálja. Mivel gyökereivel a földbe hatol, törzsével az e világi, ágaival pedig az égi szférában él, a világ különböző megnyilvánulási szintjeinek összekapcsolója, amely lehetővé teszi az alvilág, a földi és az égi világ közti kommunikációt.

„19.
Tudok egy kőrist,
neve Yggdraszill,
szép szál fehér fa,
nedvesség fürdeti.
Harmatot hullat
völgy-ölekbe:
örökzölden Urd
forrása felett áll.

20.
Onnét e lányok,
titkok tudói,
hárman a tóból,
a fa tövéből.
Egyik neve Urd,
másiké Verdandi
- rúnákat róttak -,
Szkuld a harmadik,
tettek törvényt,
életre, halálra:
emberfiának
sorsot mondtak…”

(Edda – A völva jövendölése – részlet)

A világfa jellegzetes példája a skandináv mitológia kőrisfája, az Yggdraszill, amely a világ közepén áll, annak szerkezetét tartja, s egyben világmodell. Körülötte létezik minden más, beleértve a Kilenc Világot is. A fa tetején egy aranykakas, Gullinkambi ül, amely figyelmezteti az isteneket az óriások támadására. Törzsén a Ratatosk nevű mókus szaladgál fel s alá, és viszi a híreket a szent fa ágain ülő, sokat tudó sas és Nidhogg sárkány között.

A Kalevalában a világfa hol tölgy, hol fenyő.

„Ott az öreg Vejnemöjnen
Csak dalolgat, varázsolgat,
Dall virágtetős fenyűfát,
Virágtetőst, aranylomút,
Dalol fényeskedő holdat
Aranytetős fenyűfára,
Dalol Göncölt ágbogára.”

(Kalevala – részlet)

A hindu világfa az év szimbóluma, amely körül a nappal és az éjszaka madarai keringenek. A Védák több helyen is említést tesznek arról a fáról, amelynek gyökere a föld és csúcsa a menny. Néha ez a csillagos égbolt fája, melynek gyümölcsei drágakövek, máskor ez a felhős ég fája, amelynek gyökerei vagy ágai áttörnek a menny boltozatán. Levelein keresztül az élet elixírjét, a mennyei szómát vagy amritát (az éltető vizeket) párolja le. A fa egyúttal átjárót is képez az atmoszférikus óceán túlpartjára, az örök ifjúság folyóján túlra. Sűrű ágai alatt Jama, a holtak királya „az istenekkel poharazgat, s öregjeinket fuvolajátékával hívogatja”.

A világfa egyben a tudás fája is: nedve a költői és a vallási ihletettség forrása. Lombjához közeledve az ember visszaemlékezik előző életeire. A szent fügefa (Urostigma religiosum), amely alatt Mára és démonai igyekezete ellenére Buddha elérte a tökéletes megvilágosodást, közvetlen kapcsolatban áll az indoeurópai mitológiák ambróziát adó és üdvösséget hozó világfájával. Egy párhuzam: az óegyiptomi ábrázolásokon láthatjuk, amint az életfa a fáraót táplálja.

A kozmikus fa jelentéseivel sok tekintetben összefonódott az életfa szimbolikája, amely azon túl, hogy világtengely és középpont, elsősorban a regeneráció és az ősi tökéletes állapothoz való visszatérés kifejezője. A drágaköveket vagy különleges virágokat, gyümölcsöket termő édenkerti fák a sumer, kínai, japán Paradicsom-képzetekben is szerepelnek. Jellegzetes motívum az is, hogy az élet vizének forrása az életfa mellől ered. Gyümölcse halhatatlanságot biztosít, mint például a taoista hagyományban a Nyugati Paradicsom közepén növő őszibarackfa termése.

„Világunk olyan, mint egy fa;
és mi mind gyümölcsök vagyunk azon a fán;
némelyik érett, némelyik éretlen.”

(Dzsalál ad-Dín Rúmí)

A kelták azt vallották, hogy a fák az emberek ősei. Legfontosabb fának a tölgyet, az ég istenének növényét találták. Kultikus helyeik is a tölgyesekben voltak. A druidák ide visszavonulva vívták utolsó harcaikat a keresztények ellen. A kelta ábécé, az ogham betűi is fákról lettek elnevezve. Minden törzsnek volt egy szent fája (életfája), ez alatt avatták a királyokat. Ez a fa a törzs területének közepén állt, az egység és a biztonság jelképeként.

„Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor)

Világok közé kifeszítettségében ábrázolva az életfa rokon az emberrel. Gyökerei mélyen a földbe, az anyagba nyúlnak, törzse és lombja a látható világ része, miközben ágai a magasba törnek, hogy megérintsék az eget. A mítoszok és népmesék hősei a világfán keresztül tudnak közlekedni a magasságokba és a mélységekbe, hogy megküzdjenek az ott rejtőző sárkányokkal. Boldizsár Ildikó meseterapeuta szerint ha az ember szintet szeretne lépni a saját életében, ha a függőleges dimenzióban is szeretne mozogni a vízszintes helyett, akkor az égig érő fa mutatja meg, hogy ez hogyan lehetséges.

Ha nem is tudatosul bennünk, mi is otthont adunk az égig érő világfának, legalább minden évben egyszer: karácsonykor. A téli napforduló időpontjához kapcsolódó karácsonyfa-állításban benne rejlik a fordulat, az átmenet, az (újjá)születés szimbolikája. Ezzel a jelentéssel ruházták fel a görögök Dionüszosz fenyőjét, a germánok Ódin fáját, a buddhisták a halottak ünnepének fáját, a keresztények pedig a karácsonyfát. A katolikus hagyományban a gyertyákkal díszített, éjszaka is világító mennyei életfa Krisztus örök életet hozó, megváltó tettét szimbolizálja, és maga köré gyűjti az embereket, hogy emlékeztessen az elveszített és újra elérendő teljességre.

SzabadosÉva

Forrás: https://www.gyoriszalon.hu/news/19307/102/Vil%C3%A1gfa-%C3%A9letfa

Képek: pixabay