A változások egyszerre töltenek el minket az újdonság iránti várakozás izgalmával, valamint a bizonytalanságtól való félelemmel. Azonban fontos tisztáznunk magunkban a kérdést, hogy mi irányítjuk a változásokat, vagy csak passzív követői, elszenvedői vagyunk?
Egy változás - mondják a szakemberek - olyankor következik be, amikor az aktuális állapothoz képest megjelenik egy magasabb elvárás.
Honnan jön ez a magasabb elvárás? Az elvárás érkezhet a külső környezetünktől, de származhat belső motivációból is.
A Maslow féle szükséglet piramis szerint az embert alapvetően irányító szükségletek hierarchiájában lentről felfelé haladva a létfenntartó-, a biztonság iránti-, a valahova tartozás-, a szeretet és megbecsülés szükséglete követik egymást. Ezek felett léteznek kognitív-, valamint esztétikai szükségletek is, a piramis csúcsán pedig az önmegvalósítás és - újabban - az önmeghaladás igénye található. Ezeket a szinteket a szakirodalom két csoportra osztja;
Az alsó szinteken az ún. hiányalapú szükségletek sorakoznak, amelyek akkor merülnek fel bennünk, ha a testi-lelki szervezetünk egyensúlya kibillen. Ha sikerült elérnünk ezeket a célokat, akkor nem hatnak tovább.
A magasabb rendű szükségletek az ún. növekedésalapú szükségletek. Ilyen a tudásvágy, a szépség-, és az önmegvalósítás iránti szükséglet vagy, hogy jobbak legyünk tegnapi önmagunkánál. Ezeknek nincs végállapota, azaz egész életünkben nyitva áll a lehetőség, hogy dolgozzunk rajtuk.
Miért nehéz a változás? Mi a változás ára? A változások kimenetele általában bizonytalan, kiszámíthatatlan, ami feszültséget, stresszt generálhat bennünk. Belső motiváció esetén ez izgalmat és lendületet ad a változáshoz, ha viszont negatív kimenetelre számítunk, az visszahúz minket a változásoktól.
Az olyan hétköznapi átalakulásokban, mint pl. a káros függőségeinkről - dohányzás, kütyüzés - való leszokásban nehézség lehet a szembesülés a téves viselkedésünkkel, a hibánk beismerésének fájdalma, a korábbi komfortzóna elhagyásának veszteség-érzése.
Ám annak megértése sem egyszerű, hogy milyen lelki háttere van az addikció, a rossz szokás vagy a például a hibás önkép kialakulásának.
De felmerülhet a tartós változáshoz szükséges kitartás, lelkierő és önbizalom vélelmezett elégtelensége is. A személyiségünk - fizikai testünk és érzéseink - kapaszkodik a régibe, a megszokottba, és a magasabb énünk kell, hogy legyőzze őt. Ehhez hasznos, ha van egy „csere-programunk”, ami a régi/túlhaladott helyett mutat egy új, elérendő, magasabb rendű célt.
Hogyan győzhető le a változtatástól való félelem? A változás megvalósításában segítő erények lehetnek például az elfogadás, a megértés, az önbizalom, a bátorság, a kitartás, a lelkierő.
De az is segít, ha egy kisebb-nagyobb támogató közösség tagjaként átérezzük a saját felelősségünket, és vállalt feladatainkat elvégezzük, ha nem is magunkért, de másokért - vagy egy jónak tartott elv, ügy mentén -, mert így ki tudunk lépni az önközpontúságból, a személyiségünk ketrecéből.
Milyen árat fizetünk azért, ha nem változtatunk? Amikor a saját problémáink beszippantanak minket - pl. nem tudjuk túltenni magunkat a sérelmeinken -, vagy görcsösen ragaszkodunk régi önmagunkhoz, akkor nem tudunk figyelni kifelé és nem vesszük észre a lehetőségeket.
Ezzel kockáztatjuk azt, hogy csak sodródunk az eseményekkel, melyekre nem próbálunk hatni, és ezáltal megrekedünk egy alacsonyabb szinten. Sőt, a „sárban dagonyázás” a stagnáláson túl süllyedéssé fajulhat.
„A fejlődés elkerülhetetlen: egy mozgásban lévő világban, ami nem fejlődik, az hanyatlik.” (J.A. Livraga)
Mi a változás/fejlődés haszna? A külső elismeréseknél, vagy testi-lelki egészségünk javulásánál talán fontosabb bebizonyítani önmagunknak, hogy képesek voltunk megvalósítani azt, amire vállalkoztunk. Egy kicsit közelebb jutottunk az emberi élet értelmének megvalósításhoz, a saját fejlődésünkhöz. És lehetséges, hogy ezzel jó példát mutattunk a környezetünknek, és hagytunk valami nyomot magunk után…
„Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg.” (D.S. Guzmán)
Hogyan ellenőrizhetjük változásunk irányát? Hasznos lehet a külső kontroll vagy megerősítés, hogy lássuk, valóban jó irányban haladunk. Jó, ha van példaképünk, és/vagy egy mesterünk, aki reflektál a változásunkra.
„Ha meg akarom ítélni, milyen az út, megnézem azt az embert, aki onnan jön.” (A. de Saint-Exupéry)
Ugyanakkor saját magunk is ellenőrizhetjük, jó irányban változtunk-e. Méghozzá olyan kérdések segítségével, mint például: Jobb voltam-e ma, mint tegnap? Másokra is gondoltam-e? Tettem-e valami hasznosat a nap során? Felismertem-e és/vagy javítottam-e valamely hibámat? Milyen jó/bölcs/… embernek tudnám elképzelni magam?
Pitagorasz három kérdése ez volt, melyeket minden este feltett önmagának:
1. Mennyit szerettél? 2. Mennyi adtál? 3. Mit mulasztottál el?
A filozófia belső párbeszédnek nevezi az önreflexió módszerét, ami segít monitorozni magunkat. A kérdések és válaszok nyomán kialakuló ún. belső munkában helyet kap az elmélkedés, az ennek nyomán kialakuló felismerések, amit gyakran egy nézőpontváltás tesz eredményesebbé. Továbbá folyamatosan jelen van a jobbítás szándéka, az ezt megvalósító cselekedetek és a rendszeres önvizsgálat.
A hatékony belső munkához segítenek olyan erények, mint az őszinteség, az önbizalom, az optimizmus, a bátorság, a bölcsesség, a felelősség, az akarat, a tetterő vagy a türelem. További erőt adhatnak a nemes célok, a tettek jó időzítése és egy biztonságos, támogató közeg, ahol napi szinten kimutathatjuk belső munkánk eredményét.
„Amikor valaki pozitív irányba változik, amikor felismeri a belső élet fontosságát, amikor törekszik arra, hogy jobbá, igazságosabbá, bölcsebbé és teljesebb emberré váljon, nincs olyan nehézség, amely útját állhatná.” (D.S. Guzmán)
K.G.
Képek: pixabay
