Az előző írásomban bemutatott, nézőpontok különbözőségét példázó regény nemcsak az egyéni döntésekről szól, hanem társadalmi kérdéseket is felvet. Hogyan reagálna a politika és a társadalom egy olyan helyzetre, ahol a 22 év feletti felnőttek megtudják/megtudhatják, mennyi idejük van még hátra az életükből? Hogyan használhatják ki egyesek saját javukra az erről szerzett tudást, hogyan élhetnek vissza az adott helyzettel? A regény több -az emberi változatosságot felvonultató- szereplő szemszögén keresztül mutat be komoly dilemmákat, elgondolkodtat, erősíti az olvasó számára a nyitottság lehetőséget, az empátiát és azt, hogy saját véleményt formáljon.

Nos, tehát... A felkavaró, újszerű tudás és a média gyors tájékoztatásának hatására hamar megszületik az új, rövid-, illetve hosszúfonalas kifejezés -a rövid és hosszú életet szimbolizálva-, ami két csoportra osztja az embereket. Nem először a történelem folyamán… Előző írásom az egyéni kérdésekkel foglalkozott, most a társadalmi kulcsot vizsgálom, azaz, mi van akkor, ha tetteinknek van kihatása máskora is? Egyik ilyen eset például, amikor a rövidfonalas szereplő miután a kórházban hiába kér segítséget -hiszen a rövid életre testi panasz nélkül nincs gyógyír-, pár nap múlva lövöldözésbe kezd. Nézzük, hogy látja a helyzetet egy sérült, aki ebben a lövöldözésben elvesztette az egyik lábát:

„Megértem, milyen fájdalmat élhetett át az az ember, amikor meglátta a rövid fonalát. De miért kellett ugyanilyen fájdalmat okoznia másoknak?... Bízom a politikusban, aki biztonságossá teszi a városainkat, hogy többé egyetlen járókelőnek se kelljen átélnie az enyémhez hasonló szenvedést.”

És már itt is vagyunk a politikai szálnál, ami a szó jó értelmében az emberek vezetésének tudománya volna, a köz érdekét a sajátjuk elé helyező, a közösséget szolgáló politikusokkal... Nagyon érdekes, hogyan reagálnak a különböző kormányok a kialakult, és elfajulni kezdődő helyzetre: Észak-Korea úgy dönt, senkinek nem szabad kinyitni a dobozát, Kína ezzel szemben úgy, hogy mindenkinek bele kell nézni és jelenteni a kormánynak a fonal hosszát. Az USA -a demokrácia bölcsője- eleinte hagyja, hogy mindenki saját maga döntsön a saját életfonala megismeréséről és közléséről, de aztán változik a helyzet…

Hamarosan az éppen a következő évre kampányoló két, más-más fonalhosszú elnökjelölt is beszáll a „ringbe”, és próbálja megértetni az emberekkel a helyzetet… A hosszú fonalas jelölt szerint nem korrekt megválasztani elnöknek olyan embert, aki nem tudja végig-szolgálni a négy évet, mert így cserben hagyja az embereket. Bezzeg ő!... És ezzel elindul a rövidfonalasokat lejárató a propagandagépezet. A médiában is. Nemzetbiztonsági kockázat! Ne lehessenek rövid fonalasok a katonaság, rendőrség vezetői! De az állami ellátórendszer (EÜ, közművek, stb.) vezetői sem. Sőt a nagy cégek vezetői sem… Nekik nyilatkozni kell a dobozuk tartalmáról. Ők tehát mégsem dönthetnek szabadon, muszáj nyilvánosságra hozniuk a fonaluk hosszát!
A rövid fonalasokkal szembeni kirekesztés  megnyilvánul többek közt abban is -túl a munkahely kényszerű elhagyásán-, hogy elveszítik egészségügy biztosításukat, vagy nem kapnak banki hitelt, vagy nem fogadhatnak örökbe gyermeket… Egy érintett így beszél felháborodottan:

„Mindnyájan hallottátok a híreket. Egyszerűen eltiltottak minket az ország legfontosabb hatalmi pozícióitól. A rövidfonalasok nem jelentkezhetnek! Mintha egy rohadt időhurokba kerültünk volna, ahol senki sem tanult semmit a történelemből! Amikor az emberek elkezdik azt hinni, hogy egy bizonyos csoport ellenük van: a bevándorlók elveszik a munkánkat, a meleg párok aláássák a házasság intézményét, a feministák hamisan vádolnak embereket nemi erőszakkal… nem sok időbe telik, hogy egymás ellen forduljunk.”

És mit szól mindehhez a rövidfonalas elnökjelölt? Ő továbbra is hisz az emberek egyenlőségében és hangot ad nemtetszésének; kijelenti, hogy elnökjelölt ellenfele és a jelenlegi kormány kényszerít egyes területen dolgozókat, hogy megnézzék a fonalukat, és megkérdőjelezi képességeiket az ország szolgálatára, ezzel a sorsuk miatt megkülönbözteti őket. Holott voltak már korábban is történelemformáló „rövidfonalas” elöljáróink. Idézem a nézőpontját, az érveit:

„Legnagyobb vezetőink közül páran még a hivatali idejük lejárta előtt meghaltak… Ha John F. Kennedy felfedte volna a fonala hosszát, és a választók megbüntették volna érte, a kubai rakétaválság talán atomháborúba torkollott volna a szovjetekkel. Ha Franklin Roosevelt bemutatta volna a fonalát, a nácik talán soha nem veszítettek volna. És ha Abraham Lincoln megmutatta volna a fonalát, akkor a feketék talán még mindig rabszolgák lennének, és az országunk talán végleg szétszakadt volna. Kiráz a hideg attól a gondolattól, hogy milyen lenne ma a világunk, ha ezektől az emberektől megtagadták volna a kormányzás lehetőségét pusztán azért, mert szerencsétlen lapokat osztott nekik a sors.”

Számtalan korán eltávozott vezető, művész, aktivista vagy tudós volt nagy hatással a világra. Jogosan merül fel a kérdés, tényleg csak a hosszú élet lehet értékes és hasznos? A nagy amerikai író, Ralph Emerson mondta: „Nem az élet hossza számít, hanem a mélysége.”

Érvek és ellenérvek. Nézőpontok. Rajtunk áll, melyiket választjuk, melyiket tartjuk elfogadhatóbbnak.

És végül idézem egy 21 éves dél-afrikai diáklány lelkesítő beszédét a fonalakról, akinek még egy éve van eldönteni, hogy kinyitja-e majd a dobozát. Talán ismert, hogy Dél-Afrika átélte a rendszerszintű szegregációt, de még mindig nem szabadult meg az előítélet és a kirekesztés szokásától.

„Egyszerűen csak egy új arca van az egyenlőtlenségnek, más formát öltött az igazságtalanság… Ugyanazt a fájdalmat tapasztaljuk. De mi lenne, ha megtörnénk a körforgást? Lehetőségünk van rá, hogy változtassunk! A fonalak még újak. Még csak most tanuljuk, hogyan reagáljunk. Ami azt jelenti, indulhatunk tiszta lappal. Utasítsuk el a történelmi mintákat! Tegyünk ígéretet, hogy nem követjük el ugyanazokat a hibákat! Lehetséges empátiával és együttérzéssel példát mutatni. Harcoljunk azok ellen, aki meg akarnak osztani bennünket, akik szembe akarnak fordítani egymással, vagy lekicsinyelnek másokat. Rajtunk múlik, azokon, akik még nem kapták meg a dobozukat, hogy eldöntsük, milyen világot akarunk örökölni, függetlenül attól, mennyi időt ad nekünk a fonalunk.”

Egység vagy széthúzás?

És bár ezúttal a társadalmi hatásokat vizsgáltuk, de visszajutottunk az egyénhez. Mert mindig az egyén dönt! És a helyzetek előhozhatják a lélek nemes oldalát, vagy pont ellenkezőleg...

KG

Forrás: Nikki Erlick Az életfonál, General Press Kiadó, 2025
Képek: pixabay, canva

Előző cikk: https://filozofiaikavehaz.blog.hu/2025/06/21/eletunk_fonala