Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillagmécsem ki tudja, meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!

Hogy mit üzen számomra a vers? A természet tavaszi varázslata a láthatatlanból a látható világba hívja, életre kelti a flórát, a növényzetet. Egy titkos erő „feltámasztja” a földben szunnyadó magvakat és rügyet fakaszt a fák ágain. Csodás színek és illatok kavalkádja jelenik meg körülöttünk a Nap hívó szavára, a téli szürkeséget és komorságot az ellentéte váltja fel. A természet faunája, állatvilága is zsongani, énekelni kezd, és mi emberek átvesszük a megújuló élet örömét. Valóban átvesszük? Tudunk még örülni olyan „apróságoknak”, mint a napfény melege, a madárdal, a virágba boruló rét vagy az édes illatok újszerű tapasztalata? Bizony, sokan elszakadtak a természettől… A városi élet betonrengetege, a mindennapi feladataink, a múlton és a jövőn való rágódás mind saját magunk felé irányítja a figyelmünket, és nem engedi, hogy egy nagyobb, teljesebb képet szemléljünk. Ha visszatalálnánk a természethez, amelynek részei -és nem urai- vagyunk, akkor átélhetnénk a jelen erejét, együtt örvendezhetnénk a megújuló élettel.

K.G.

Forrás:
Várnai Zseni: Ím itt az írás, (A költő kiadása), 1927
A kép forrása: https://www.canva.com/