A lelkiismeret leginkább a cselekedeteinkhez kötődik. Azt jelzi, hogy egy adott helyzetben mi lenne az erkölcsileg helyes vagy helytelen tett. Ez a rejtett képesség egy kifinomult érzék, melynek segítségével különbséget tudunk tenni jó és rossz között. Nemcsak előre figyelmeztet, de utólag is érzékelhető a jelenléte. Ez a belső, irányító hang igennel vagy nemmel jelez, valahányszor erkölcsi dilemmába kerülünk; megsúgja, hogy megtegyünk, vagy ne tegyünk meg valamit.
Erkölcsi dilemma lehet például, ha tanúi vagyunk annak, hogy egy ember kirabol egy bankot, azonban azt is látjuk, hogy a tolvaj nem tartja meg a pénzt, hanem egy árvaháznak adja, amelynek nincsenek forrásai az ott élő árvák támogatására. Jelenthetjük a lopást, de ha megtesszük, akkor valószínűleg elesik a pénztől a rászoruló árvaház… Te mit tennél?
Ennél az összetett etikai problémánál persze vannak egyszerűbbek is. Ilyen lehet például az, amikor „csak” magunknak akarunk megfelelni, és olyan értékek, elvek szerint élni, amelyeket valóban emberhez méltónak ítélünk meg. Vagy ha például hiszünk abban, hogy test-lélek-szellem hármassága jellemző ránk, akkor ne csak a test jólétével foglalkozzunk a nap 24 órájában! Ha belátjuk, hogy az ember feladata a földi életben a jobbá válás, a fejlődés, akkor ne elégedjünk meg egy már elért szinttel, hanem folytassuk tovább a munkát magunkon egész életünk során! Nos, érezzük, hogy ismerni bizonyos elveket, törvényeket talán egyszerűbb, mint megvalósítani őket. Ha nem sikerül, akkor bizony nem könnyű a tükörbe nézni, a lélek lámpása rávilágít a vágyott úttól való minden egyes félrelépésünkre.
Bonyolódik az erkölcsi dilemma, ha rajtunk kívül mások is érintettek egy-egy döntésünk és tettünk következményében. Itt már bejön a másokért érzett felelősség dimenziója, ami sokszor egyéni -gyakran önző- érdekeink ellenében jelentkezik. Valószínűleg kaptunk a szüleinktől egy élet-mintát, aztán tanított minket az óvoda, az iskola, a vallási törvények vagy éppen a könyvek, filmek és még sok-sok más is. Talán a legegyszerűbb elv, amit a társas kapcsolatokban érvényesítenünk kéne, így szól: „ne tedd mással azt, ami neked rosszul esne!”. Néhány példával szemléltetve: ha fontosnak tartjuk az igazságot, akkor mondjuk meg nyíltan sok éve házasságban élő barátunknak, ha bizton tudjuk, hogy megcsalja a párja. Annak ellenére is, ha ez fájdalmas lehet a számára, sőt számunkra is, mert a rossz hír hozóját nem szokták szeretni. De lelkiismeretünk azt diktálja, mégis tegyük meg, hiszen mi is tudni szeretnénk hasonló helyzetben az igazságot, rosszul esne, ha hazugságban kéne élnünk. Vagy ha valamelyik közeli szerettünk az orvosok véleménye szerint halálos beteg, és már csak hónapjai lehetnek hátra, ne titkoljuk el ezt előtte, hogy legyen ideje életének a számára megfelelő módon történő lezárására; búcsúzásra, megbékélésre, szép és fontos emlékek vagy információk megosztására. Amennyiben nem hallgatunk a belső hangra, és elmulasztjuk a közlést, utólag sokáig furdalhat minket a lelkiismeret. Ám ebben az utóbbi két példában fontos szerephez jut az emberismeretünk is. Ugyanis nem mindenki úgy gondolkodik, ahogy mi; amit mi tudni szeretnénk, azt esetleg mások nem… Úgyhogy az embereket érintő etikai dilemmák bizony nagyon bonyolultak, komoly empátiát, bölcsességet, önzetlenséget igényelnek.
A többszereplős, ezen belül is a tőlünk távol álló emberek érintettsége az erkölcsi döntéseink egy újabb szintjét jelenti. Persze itt is jó, ha érvényesülni tud az imént idézett szentencia, ám lehetséges, hogy mindenképpen ártunk valakinek, és csak annyit tehetünk, hogy a két rossz közül megtaláljuk a kisebbet. Ilyen nagyon bonyolult döntési helyzet a bevezetőben szereplő nemes rabló esete is. Kinek akarunk rosszat: a rablónak vagy az árváknak? Egy ennél még komolyabb döntés lehetett például a második világháborúban a szigorú törvények ellenére zsidókat bújtatni, hiszen ott a börtönbüntetés terhe mellett kellett elhatározásra jutnunk. Más a döntés súlya, ha aktívan bevonódva a helyzetbe, életünk-halálunk kérdése forog kockán, illetve, ha kívülállók tudunk maradni. Ám a lelkiismeret mindkét esetben jelez! Ha nyíltan kiállunk az általunk helyesnek vélt elvek -emberség, testvériség- mellett, az egy kis erkölcsi győzelmet jelenthet, ha távol maradunk -a közöny mögé rejtve valódi meggyőződésünket-, akkor utólag fogja életünket végigkísérni a bűntudat. De tanulhatunk is az erkölcsi döntésünket próbára tevő helyzetekből, és ha hibáztunk, talán egy újabb hasonló helyzetben már jól fogunk dönteni.
A döntéseinket a lelkiismeretünk valamilyen korábbi tapasztalatunk, vagy szerzett tudásunk alapján hozza meg. Kell, hogy legyenek jó/rossz megéléseink -saját, irodalmi, vagy filmélményeink stb.-, melyekből helyes következtetéseket levonva elveket, eszményeket fogalmazhatunk meg a jövőre nézve. Leginkább ember és ember között jut érvényre az erkölcs szerepe, de más érző lények -pl. állatok-, vagy a természet, a bolygónk iránt is felébredhet bennünk a felelősségtudat érzése. Feleslegesen ne ártsunk senkinek és semminek! A lelkiismeretünk hangja erről a magunkért, másokért, és a természeti környezetért érzett erkölcsi felelősségről próbál súgni nekünk. Ne nyomjuk el, hallgassunk rá, döntsünk helyesen!
Kontó Gizella
A kép forrása: https://www.canva.com/
