„Hiszen senki sem tud a halálról semmit, még azt sem, hogy nem éppen a legnagyobb jótétemény-e mindenekelőtt az ember számára – és mégis úgy félnek tőle, mintha bizonyosan tudnák, hogy a legnagyobb baj.”
(Platón)
R. A. Moody könyve, az „Élet az élet után” nem bizonyítja a halál utáni életet, a halál közeli élmények jelensége továbbra is nyitott kérdés a bizonyítékokat illetően. A célja, csupán elgondolkodtatni azt az olvasót, akit még nem érintett meg a halál szele, illetve megnyugtatni azokat, akik már eddig is érezték, hogy így mennek a dolgok. Nincs helye új tanításnak a régi helyett: a lélek a testtől függetlenül is létezik, és örökkévaló. A halál a lélek felébredése, önmagára eszmélése és a csak a testből történő kiszabadulása után képes megismerni a dolgok igazi természetét.
A szerző felhívja a figyelmet az emberiségnek a halál természete iránti határtalan érdeklődésére, és hiszi, hogy mindaz, amit nyújtott, hasznos lehet a halálproblematika megvilágításához.
Moody vállalta úttörőként a halál közeli élmények összegyűjtését, rendszerezését és megjelentetését könyv formájában (1975, USA) az egyház és a tudóstársadalom támadásai ellenére. A 150 beteg elbeszélései nyomán született munka figyelmet fordít az esetek közötti hasonlóságokra és különbségekre is. A szerző a „teljes egész” halál közeli élményt 15 elemből rakja össze, amit a halál megtapasztalási fokozatainak, stádiumainak nevez.
Nézzünk egy beszámolót az elméleti modellre!
Egy beteg kínok között haldoklik, amikor hallja, hogy az orvos halottnak nyilvánítja. Kellemetlen, hangos zúgás közepette érzi, hogy sebesen mozog előre egy sötét alagútban. Majd hirtelen fizikai testén kívül érzi magát, távolból látja saját testét az ágyon, amint az életre-keltési kísérleteket végzik. Idővel az érzelmileg zavaros állapottal kezd megbarátkozni, érzi, hogy eltérő természetű erőkkel bír, mint amit maga mögött hagyott. Kifinomul minden érzékszerve, tökéletesen lát és hall, nincsenek anyagi, és térbeli akadályok a számára, érti az emberek gondolatait is, ugyanakkor nem tud velük kontaktust teremteni. Hamarosan találkozik magához hasonló lényekkel, szellemekkel, korábban meghalt rokonokkal, akik segítik. Majd megjelenik egy barátságos, szerető, fényből álló lény, és szavak nélkül arra kéri, hogy értékelje saját életét. Ebben segíti egy pillanatok alatt lejátszódó visszatekintés életének főbb eseményeiről. A tanító, nevelő célzatú mozi rámutat a két legfontosabb dologra az életünkben: szeretni az embereket, és állandóan tanulni, bölcsebbé válni. Bizonyos pontnál úgy érzi, hogy elér a földi- és a következő élet határához, de nem tud tovább menni, vissza kell térnie. És bár ellenáll, mivel határtalan öröm, szeretet és béke érzései töltik el, valahogy mégis ismét egyesül a testével, és tovább él. Idővel megpróbálja élményét másokkal megosztani, de nem találja a megfelelő szavakat, és észreveszi, hogy az emberek kigúnyolják. A tapasztaltak azonban erősen befolyásolják további életvitelét.
A halál közeli élmények lényeges következményekkel jártak a személyek életére: a visszatért emberek nem féltek többé a nagy ismeretlentől, a haláltól, olyannyira, hogy más fogalmat használtak a halál szó helyett: átmenet (egyik állapotból egy másikba), hazatérés, felébredés, fogságból való szabadulás, a vizsga sikeres letétele. Életüket szerették volna teljesebbé tenni, fejlődni és szeretetből jót tenni, mélyebben kezdtek el foglalkozni a végső dolgok kérdésével, a lélek került a középpontba, a test másodlagossá vált. Megértették, hogy be kell tölteniük életfeladatukat, változniuk kell, és a változás mozgatórugója az önmegvalósítás végső céljára törekvő fejlődés, különös tekintettel a szeretetre és a tudásra. Számukra „bebizonyosodott, hogy ezt az életet nem tudjuk megérteni addig, amíg nem kapunk egy szikrát abból, ami ezt felülmúlja.” (R. A. Moody)
„A halál a nemlét; hogy ez milyen, már tudom. Az lesz majd utánam is, ami előttem volt. Ha valami kín van ebben az állapotban, okvetlenül volt akkor is, mielőtt napvilágra jöttünk; ámde akkor semmilyen gyötrelmet sem éreztünk.
Mondd csak, szerinted nem tökéletlen, aki azt képzeli: rosszabb a lámpának, miután eloltják, mint mielőtt meggyújtották?” (Lucius Annaeus Seneca)
Kontó Gizella
