A filozófi napja alkalmából idén a filozófia lélekébresztő gyakorlataiból szemezgettünk. Öt rövid kiselőadás szolgáltatta az elméleti hátteret és minden előadó javasolt számunkra a különböző témákhoz kapcsolódó, napi szinten végezhető feladatokat.
Az általános bevezető rámutatott számos problémánk gyökerére, a torz világképünkre, melyben az ember foglalja el a központi szerepet, aki elszakadt a természettől és embertársaitól; ahol a haszonelv a meghatározó, és ennek alárendelődnek az emberi kapcsolatok, valamint az egész élő környezetünk. Az önzésen és tudatlanságon nyugvó természetellenes élet hozta magával a fiatalság, a testi szépség és a sikeresség túlzott vágyát és a szorongást az öregedéstől, magánytól vagy a haszontalanság érzésétől.
A helyesen gyakorolt filozófia olyan megoldást kínál, melynek első lépéseként az ember felismeri, hogy szerves része a rendezett világegyetemnek, és éppen ezért sajátos feladata és felelőssége van. Ehhez gyakorlat lehet testi szinten a mértékletes élet, tudatosan kevésbé függeni e test vágyaitól. Lelki szintű gyakorlat pedig a nézőpontváltás megvalósítása: napi szinten figyelni önmagunkat és a világot, ami segít felfedezni esetleges téves szokásainkat, megérteni belső viszonyulásunkat.
A második téma előadója a lélek ébresztésének egyik módját a filozófiai párbeszéd alkalmazásában mutatta meg, melynek alapvetése az udvariasság, a kölcsönös tisztelet a beszélgetőtárs iránt, az őszinteség és a diszkréció. Egy ilyen beszélgetés fejleszti az empátiát, a képességet, hogy beleéljük magunkat mások helyzetébe.
Valamennyi régi nagy civilizációban fellelhető a tanítás, miszerint minden ember lelke eredetileg egyetlen közös, isteni forrásból származik és kezdetben az emberek tudatában is voltak ennek az egységnek. Az idő múlásával azonban az emberek túlságosan belefeledkeztek a világ anyagi dimenziójába, amit sok tanítás egyfajta álomként jellemez. Így az alvó lélek elkülönültnek érzi magát - gyakran szenved a magánytól -, míg az ébredő lélek nyitni kezd a többi ember és a természet felé is.
Ennek az önmagunk és embertársaink iránti nyitottság gyakorlati alkalmazásra ad lehetőséget például a havi rendszerességű Filo-NetCaféhoz való csatlakozás és aktív részvétel.
A harmadik téma a hála, mint filozófiai gyakorlat volt. Sok ókori filozófus a legszebb lelkiállapontnak, a legboldogabb tudatállapotnak tartotta ezt, mivel hálával telt szívünk nem csak mások iránti jócselekedetre buzdít, de nekünk is nagy örömet okoz. Az egyik lehetséges filozófiai gyakorlatunk – Marcus Aurélius filozófus császár nyomán – annak átgondolása, hogy életünkben mi mindenért lehetünk hálásak: nem csak a jó, kellemes dolgokért, de a nehézségekért, fájdalmasnak tűnő dolgokért is. Ez utóbbiakban is találhatunk valami jót, ami a megértésünket és fejlődésünket segíti. Ránézhetünk továbbá a hála szemével az emberi kapcsolatainkra és a világra is; gazdagnak érezhetjük magunkat, ha adni, segíteni tudunk másoknak. Használhatjuk bátran és gyakrabban a „köszönöm” szót, mert sajnos a mai világban ez nem magától értetődő.
A lelket ébreszti az elmúlással, a halállal való foglalkozás is. Elfogadva, hogy mindenki fájó veszteségként éli meg szeretteinek távozását ebből a világból, a filozófia azt tanítja, hogy a halál az Élet része, és akinek van kellő mentális ereje és bátorsága elfogadni ezt, akár még tudás-kincseket is meríthet belőle. Platón azt mondta, hogy a halállal csak az ember fizikai teste és a halandó lelke (múló érzések, gondolatok) pusztul el, a lelkünk egy része azonban halhatatlan. Életünk győzelmei, kisebb-nagyobb hőstettei az „örökkévalóságban visszhangzanak” majd. Így a halál elkerülhetetlenségének tudata ráébreszthet minket arra, mit is teszünk az életünkben, mire fordítjuk az időnket. Az egyiptomi szívmérlegelés kérdései épp azokra a kincsekre vonatkoznak, amelyek átjutnak az örökkévalóságba: „Mennyit tanultunk életünkben? Mennyit szerettünk, tettünk másokért? Mivel járultunk hozzá az egész emberiség helyzetébek jobbításához?” Az ide kapcsolódó filozófiai gyakorlat lehet: Megfigyelni, mire is fordítjuk az időnket. Elhatározni és megvalósítani szép, jó, hasznos és nemes dolgokat. Végiggondolni, mit érdemes elengedni fizikai vagy lelki szinten. Figyelni a „halál szemével” a döntéseinket.
Az utolsó kiselőadás a tanító mesékkel erősítette a lélek ébresztését. Aiszóposz 2500 éve érvényes tanításai az állatmeséiben maradtak fent. Valójában azért hatnak ma is, mert élményszerűek, közvetve rólunk, emberekről szólnak, szembesítenek a hibáinkkal, és erkölcsi mondanivalójuk van. Az előadó több példa mellett összevetette a tücsök és hangya meséjét, melynek La Fontaine által írt közismert változata szerint a tücsök a semmirekellő, mert csak muzsikál, ahelyett, hogy dolgozna, és a hangya az „erkölcsi győztes”, hiszen naphosszat szorgalmasan gyűjtöget télire. Aiszóposz tücsök és hangya meséjében a tücsök a Múzsák küldötte, aki étlen-szomjan muzsikál, hogy a zene szépségét elvigye mások életébe. Bár a tücsök rövid életű, cserébe a Múzsák megajándékozták őt a hírvívő szerepével; haláluk után ő közli, kik tisztelték a földi életükben a zene istennőit. A szorgos hangya Aiszóposz olvasatában csupán önző, kispolgári életet él, aki nem tesz semmit a metafizikai szépség átélése és közvetítése érdekében. Íme a nézőpontok különbözősége… Filozófiai gyakorlatunk lehet a tanító mesék kapcsán például az elolvasott meséhez kapcsolódó helyzetelemzés, vagy saját életünkrő szóló mese írása Aiszóposz stílusában.
Az előadások javasolt gyakorlataihoz kapcsolódott egy kihívás, ahol a résztvevők egy héten át napi szinten vállalják, hogy végeznek 1-1 kiválasztott gyakorlatot, és tapasztalataikat, eredményeiket megosztják az e célból létrehozott Facebook csoport érdeklődő tagjaival.
Kontó Gizella
