Gondolatok a The Platform című film kapcsán

Képzeld el, hogy több százan éltek egymás alatt, és mindennap ugyanannyi élelmet kell beosztanotok. Először az első szinten élők ehetnek néhány percig, aztán a másodikon és így tovább, több száz emeleten át. Ha beosztanátok, mindenkinek jutna annyi étel, amely elég a túléléshez – a legtöbbeknek mégsem jut egy falat sem. Sokan éhen halnak, és a halottak helyére mindig érkezik új ember. Havonta véletlenszerűen más-más cellába kerülsz: egyszer a 74., máskor a 120., és valamikor talán a 6. szinten ébredsz fel.

Ez a börtön a helyszíne a Galder Gaztelu-Urrutia rendezte The Platform (El hoyo – „A gödör”, 2019) című, a Netflixen sugárzott spanyol filmnek. Első látásra is barátságtalan intézmény, a főhős, Goreng mégis önként vonul be, hogy az ottlétért cserébe megkapjon egy tanúsítványt. Meg hogy az itt eltöltött hat hónap alatt leszokjon a dohányzásról, és végre kiolvassa a Don Quijotét. Mindenki csak egyetlenegy személyes tárgyat vihet magával, és ő ezt a könyvet, azaz az elmélyedést választotta. A legtöbben azonban inkább késsel, katanával, baseballütővel vagy más fegyverrel érkeznek, hiszen aki itt ébred fel, annak az első pillanattól veszélyben van az élete.

Ebben az intézményben hírből sem ismerik a társadalmi szolidaritást, a humanizmust, a javak kiegyensúlyozott elosztását – vagy a könyörületet. Aki felső szintre kerül, mázlista, és annyit eszik, amennyit akar. Középen örülnek, hogy még jut nekik pár falat és nem halnak éhen. Odalent úgy tartják: ha túl akarnak élni egy hónapon át táplálék nélkül, embertelen tettre kényszerülnek. Goreng már az első Gödörben töltött napján kiképzést kap öreg, dörzsölt, kegyetlen cellatársától: akik alattuk élnek, szánni való szégyentelenek, mert az ő maradékukat falják, akik pedig felettük, azok aljas gerinctelenek, mert eleszik Gorengék elől az ételt.

Ha érdekel az egész cikk, kattints a linkre:

https://www.ujakropolisz.hu/cikk/the-platform-szolidaritas-bajtars-quijote