Volt egy téglaszínű, selyemszőrű kutyánk. Zordon volt a neve.
Ha kétlábra állott, kényelmesen rányalhatott az orczámra. Az igaz, hogy én alig voltam akkor nyolcz éves, és gyakran uzsonnáztam vajaskenyeret.

Egy őszi napon egy üveg mézet küldött valaki az anyámnak. Szép, tiszta, csillogó sárga méz volt az. A méhek valószínűleg válogatott virágokból szedték a királyasszonyuknak. Egy kávéskanálnyi kóstolót kaptam belőle. Micsoda csemege volt az! Elolvadt a nyelvemen, s éreztem, hogy az édessége a testemnek minden porczikájába elömlik.
Az anyám azt mondta, hogy uzsonnakor többet ad. Méz-uzsonnánk lesz!
Szerettem volna néhány órával megelőzni az uzsonnaidőt. Néhány órával? Úgy éreztem, hogy bevárhatatlanul nagy idő választ el az uzsonnától. A nyelvemet még izgatta az édesség gyönyöre, és orromat a mézillat. Behunytam a szememet, hogy vissza tudjam képzelni az előbbi kóstolásnak minden gyönyörűségét.

Ha a ma reggelem egy filmben lett volna, az indító snitt biztos fekete-fehéren kezdődik. A nézők szemei előtt már-már hétfő reggelekhez hasonló gravitáció húzta volna le főhősünk vállát, a háttérben zene se szólt volna, csak a szomszédok artikulálatlan veszekedése töltötte volna meg tompa hangjával a teret. Az idő ködös, és szemtelenül fiatal.

El kéne menni futni. Napok óta nem tudtam rávenni magam, noha tudtam, hogy épp a mozgás szabadítaná fel azokat a pangó energiákat, amik megadnák a lendületet a napomhoz.

Összekapartam a motivációmat, és mire felocsúdtam, már a Halesz parkban számolgattam, hogy pont bele fog férni a szokásos 3 kör a reggeli rutin feladatok mellett.

Már a második körömet róttam a pályán, amikor pont az orrom előtt karmolt egymásba két autó.
- Ebből se lesz futás - gondolta a fejemben a Kicsién, miután felmérte, hogy nem esett nagy kár sem emberben, sem járműben, de tudtam, hogy nem tudnék csak úgy tovább menni.

A lelkiismeret leginkább a cselekedeteinkhez kötődik. Azt jelzi, hogy egy adott helyzetben mi lenne az erkölcsileg helyes vagy helytelen tett. Ez a rejtett képesség egy kifinomult érzék, melynek segítségével különbséget tudunk tenni jó és rossz között. Nemcsak előre figyelmeztet, de utólag is érzékelhető a jelenléte. Ez a belső, irányító hang igennel vagy nemmel jelez, valahányszor erkölcsi dilemmába kerülünk; megsúgja, hogy megtegyünk, vagy ne tegyünk meg valamit.

Erkölcsi dilemma lehet például, ha tanúi vagyunk annak, hogy egy ember kirabol egy bankot, azonban azt is látjuk, hogy a tolvaj nem tartja meg a pénzt, hanem egy árvaháznak adja, amelynek nincsenek forrásai az ott élő árvák támogatására. Jelenthetjük a lopást, de ha megtesszük, akkor valószínűleg elesik a pénztől a rászoruló árvaház… Te mit tennél?

Az egyik legnépszerűbb magazin címlapján ismert házaspár pózol, kúriájuk egyik szalonjában elégedetten mosolyogva az olvasókra. A róluk szóló cikk arról tudósít, hogy egy közelmúltban megrendezett jótékonysági eseményen jelentős összeggel járultak hozzá egy nemes célhoz. A cikk megemlít néhány további adakozót is, majd kiváló újságírói érzékkel ezzel a mondattal zárul: a legnagyobb értékű felajánlás egy neve elhallgatását kérő személytől érkezett…

Engem személy szerint mindig is kíváncsibbá tettek a „nevük elhallgatását kérő” adakozók és jótevők. Nem a kilétük, a motivációjuk miatt.

Arra a kérdésre, hogy mi inspirálja az adakozó vagy embertársainak bármilyen önkéntes segítséget nyújtó jótevőket, nincs egységes válasz. Ahány ember és ahány jó cselekedet, annyiféle indíttatás lehet.