Élet, halál, újjászületés? 📈

🌾 A görög mítoszok szimbolikus eseményekbe ágyazva mesélik el, hogy mi is az az erő a világban – és annak szerves részeként az emberben is –, amelyet Démétér istennő testesít meg.

🦋 A görögök Démétérben, az istenanyában fogalmazták meg a természeti ciklusok megújulásáról és a halhatatlanságról szóló tudásukat. Démétér nem pusztán ókori görög mitikus alak, hanem egy mindannyiunkban szunnyadó képesség.

Nemcsak életet ad, hanem megtestesíti az ember győzelmét a haláltól való félelem felett is. 🛶 Démétér mindenki számára a belső révész, aki az Élet folytonosságának mély tudásával segíti az átkelést egyik világból a másikba.

Görög istennőkről szóló előadássorozatunk harmadik állomásán Démétér belső erejét és tanításait járjuk körül – közösen gondolkodva, kérdezve és kapcsolódva. Az este a Művészetek Napja keretében valósul meg, melynek jelmondata – Ezer úton egyfelé – különösen illik Démétér üzenetéhez: bármilyen utat is járunk, végül az élet áramlásához térünk vissza. 🌀

☯ Várunk szeretettel minden érdeklődőt, kortól, nemtől függetlenül!

Részvételi díj: 1500 Ft
Diákoknak, pedagógusoknak, nyugdíjasoknak, álláskeresőknek: 800 Ft
Egyesületi tagjaink számára: díjmentes

Előadó: Balda Edit

Csak azt tudom, hogy semmit sem tudok.

Az igazi bölcsesség tudni azt, hogy nem tudunk semmit.

Egyetlen jó létezik csak: a tudás, és egyetlen rossz: a tudatlanság.

Az írás feltalálása éppen feledést fog oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem gyakorolják emlékező tehetségüket - az írásban bizakodva ugyanis kívülről, idegen jelek segítségével, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni... A tudásnak is csak a látszatát, nem pedig valóságát nyújtod tanítványaidnak, mert sok mindenről hallva igazi tanítás nélkül azt hiszik majd, hogy sokat tudnak, pedig a valóságban általában tudatlanok és nehéz felfogásúak, hiszen bölcsek helyett látszólagos bölcsek lettek.

Képtelen vagyok bárkinek bármit megtanítani. Csupán elgondolkodtatni tudom az embereket.

Ha úgy vélekedünk, hogy kutatni kell, amit nem tud valaki, akkor jobbak vagyunk és bátrabbak és kevésbé restek, mint ha úgy vélekednénk, hogy amit nem tudunk, azt nem is lehet megtalálni, és nem is kell keresni.

Az élet nem magányos zarándoklat – akkor sem, ha néha annak tűnik. Születésünktől fogva emberek vesznek körül, rövidebb-hosszabb ideig segítve, támogatva, vagy próbára téve minket az utunkon, aztán az örökölt kapcsolatainkat felváltják az általunk választottak.

A kapcsolódások különböző szintjeit élhetjük meg a barátainkkal, munkatársainkkal, választott társunkkal. Mitől működik jól egy kapcsolat, hogyan lehet mélyíteni, és meg tudjuk-e fogalmazni kapcsolódásaink célját?
Vajon az embereket a véletlen vagy valamiféle törvényszerűség hozza az életünkbe, van-e választási lehetőségünk?

Különböző szerepeket töltünk be egymás életében, ugyanakkor eszközei is vagyunk egymás formálásának, jobbá válásának. Mi kell ahhoz, hogy ne csak nézzük egymást, hanem lássuk is? Hogy ne falakat, hanem hidakat építsünk?

„Az emberek egymásért születtek. Vagy tanítsd, vagy tűrd hát őket.” (Marcus Aurelius)

Van-e felelősségünk abban, hogyan élünk mások emlékezetében? Mit visznek magukkal belőlünk azok, akikkel találkozunk? Egy jókor jött mosolyt, egy mondatot, egy jellegzetes szokás emlékét…? Amit igaznak hiszünk magunkról, velünk együtt meghal, de másokban tovább él a lenyomat, amit hagytunk.

Szokás mondani, hogy egy könyv attól él, ha elolvassák. Gondolhatunk-e útitársként a könyvekre, az ezekből megélt katartikus élményeinkre, a bölcs tanításokra? Társaink lehetnek-e az úton hajdan volt írók, költők, filozófusok, akiket megőrzött számunkra Gutenberg és gondolataik időtállósága?

Téged mi érdekelne az „Útitársaink” téma kapcsán? Hozd a kérdéseidet vagy szemezgess a mieinkből! Várunk a májusi Filo-Cafén!

F-C csapata

A csiga többrétegű jelentést rejt magában. Hátán hordja a ciklikus fejlődést, az önismeret és a bölcsesség felé vezető út törvényszerűségeit kifejező spirált. Kapcsolatban áll az utazással, de a biztonságot nyújtó otthonnal is. Lassú, mégis folyamatos haladásra inspirál, ugyanakkor emlékeztet, hogy a megújuláshoz időnként el kell vonulnunk a világtól.
A csiga a legtöbb kultúrában megjelenik, mint üzenetet közvetítő szimbólum. Ha elmélyülünk benne, taníthat az élet körforgásáról, az örök mozgásról, valamint a tér és idő múlhatatlan rejtélyéről.

Fontos támpontokat adhat az átalakulásunkhoz szükséges türelemről és a feltámadás erejéről.

Jelentéséhez kapcsolódik az előrelátás – a jövő, és a feldolgozáshoz szükséges visszahúzódás – a múlt.

Lassú mozgása ma viccekbe illőnek tűnik, és az is. De érdemes észrevenni az értékét. A csigatempó lehetővé teszi a megfigyelést, a helyszínek felmérését és a veszélyek esetleges elkerülését.