Az Időrablók c. Filo-Café programunkon az esemény házigazdája a következő időtlen gondolatokkal vezette be a témát:
Az időnk -mai szóhasználattal élve- erőforrás, amiről tudni kell, hogy nem visszanyerhető, és sajnos nem is halmozható. Ezért tartják a legnagyobb ajándéknak, amit az egyik ember adhat másoknak és önmagának is! Érdemes hát jól átgondolni, mivel is töltjük az időnket!
Majd Seneca-t idézte: „…időnk egy részét nyíltan elrabolják, más részét ellopják tőlünk, harmadik része észrevétlenül elfolyik: mégis az a legcsúnyább időveszteség, amely hanyagságunk eredménye.”
Mit lopnak valójában az időtolvajok?
Nem mást, mint az életünk lehetőségeit. Lehetőséget arra, hogy megtaláljuk és megéljük az élet nagy dolgait. Amikor hagyjuk az időrablóknak, hogy magukhoz láncoljanak minket, gyakran érezzük, hogy ez nem igazán a saját életünk. A hősmítoszokban van egy pillanat, amikor a hős felismeri, hogy „helyzet van”, s döntenie kell, hogy a saját útját akarja-e járni vagy hagyja magát elsodorni. Hasonlóan a mi életünkben is el tud jönni ez a pillanat, és mi is dönthetünk „hősiesen”. Kezünkben van mindig a lehetőség, hogy a kényelmes utat választjuk-e vagy saját döntéseket hozunk és a valódi utunkat járjuk.
A Seneca idézet kapcsán az est házigazdája megosztott egy történetet. Amikor egyszer mesélt valakinek a terveiről, hogy több ideje legyen, akkor a barátja feltett neki egy kérdést: „Azzal a szabadidővel, amivel most rendelkezel már jól bánsz?” Sejthetitek, nemleges volt a válasz, mert nem ez az első lépés. Először meg kell ismerni az idő természetét és cselekedeteink sokszínűségét, okaikat és okozataikat és legfőképpen azt, hogy hol veszítünk úgy időt, ami kizárólag rajtunk múlik, mert ott lesz a legnagyobb befolyásunk.
A beszélgetések után következett a három asztalgazda összefoglalója.
Az első asztalnál a szokásosokon túl időrablónak bélyegeztük például a túlzott bürokráciát, a várakozási időket, a túlagyalást -a múlton vagy jövőn-, és a nehezen kezelhető embereket. Ezek azért időrablók, mert nem építenek minket, nem leszünk tőlük többek. Beszéltünk arról is, hogy napjainkban külön iparágakat fejlesztettek ki az időnk eltulajdonítására -pl. szórakoztatóipar-, és komoly tudatosság kell a helyes kezelésükhöz. De nagyobb gond, ha pusztán unalomból, kedvetlenségből, céltalanságból végig sem gondoljuk, hogy mi folyik körülöttünk.
A résztvevők egy gondolatkísérletet is végrehajtottak: „Mi lenne, ha holnap 80 évesen ébrednénk?” A várttal ellentétben („a miért történt ez?” és „visszafordítható-e és hogyan?” kutatása) mindenki elfogadta az abszurd helyzetet, sőt páran a pozitív oldalát nézték -elért nyugdíjas kor, unokák-, de többségük sajnálta az elvesztegetett időt. Felnyitotta a szemüket a „most” erejére; most kell tennünk a céljainkért, mert egyszer csak lehet, hogy már késő lesz.
S végül beszéltünk a módszerekről, amelyekkel elkerülhetjük, hogy időrablók áldozataivá váljunk; Priorizáljunk a teendőink sorában. Töltsük fel minőséggel az üresjáratokat (olvasás, tanulás). Szabjunk időkeretet a tevékenységeknek. S végül jó, ha van a szemünk előtt egy cél is, ami motivál minket.
A második asztal az időrablók társadalomra és egyénre gyakorolt hatását vizsgálta, illetve a céltudatosságunk szükségességét. Azt az összefüggést találták, hogy ha az egyén öncélúan cselekszik, vagyis engedi, hogy az időrablók vezessék a céltalanság útvesztőibe, akkor ezek kitakarják a néha-néha felbukkanó Kairoszt. (Kairosz egyik lehetséges értelmezése a soha vissza nem térő pillanatok és lehetőségek.) Hogy el tudjuk vágni önmagunk és az időrablóink közötti köteléket, figyelnünk kell a belső hangunkra, így tudunk céljaink felé haladni. Még ha időről időre változnak is, a jó célok abban azonosak, hogy emelkedünk általuk, bármilyen kicsi „hegy” felé tartsunk is. Ki ne szeretné a magaslatókból csodálni a világot? Ezáltal teljesedhetünk ki.
„Semmit sem érhetünk el, ha nem állunk neki.” (Delia Steinberg Guzmán) Az idézet rávilágít, hogy itt és most kell tennünk a céljainkért, nem érdemes várni. Egy ilyen aktív és céltudatos élettel motiválhatunk másokat is.
A harmadik asztalnál az istenek szempontjából közelítettük meg az idő fogalmát és jellegeit. Az első isten, aki életvonalunkat kíséri, Kronosz. Ő felel az abszolút időért, ami életünkben összeségében adatott. Rheia (anyja, Gaia segítségével, nemzedékről nemzedékre segítve a megújulást) a ciklikusságot, az életszakaszokat felügyeli, s része az abszolút időnek. Zeusz az aktív cselekvési időért felel, ő adja az erőt a megvalósításhoz. Kairosz -aki kopasz, kivéve a homlokán egy hajtincset- az életünkben a lehetőségek pillanataiként bukkan fel. Ha ügyesek vagyunk, és elkapjuk a hajtincsét, Zeusz jön a „megmentésére”; vagyis ahogy felismerjük a nagy pillanatot, élni is tudunk majd vele. Fontos, hogy tudatosak legyünk, s figyelmünket Kairoszra irányítsuk!
Zárszóként elhangzott néhány jótanács: Legyen a célunk az, hogy minél többször elkapjuk Kairoszt. Fedezzük fel, hogy hová szeretnénk tartani az életünkben, s ehhez igazodva döntsük el, mivel is szeretnénk tölteni az időnket. Akárcsak a mítoszok hősei, pl. Odüsszeusz, aki mindenáron haza akart jutni. Az útja szimbolikus, a valahová tartatást jelképezi, s a kérdést, hogy mi magunk a saját utunkon vagyunk-e.
FC csapata
