Az emberélet útjának felén sokunkban olyan kérdések merülnek föl, amelyek még soha azelőtt. Honnan jövünk, kik vagyunk, merre tartunk? Miért élünk? Valóban a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás volna az üdvös hozzáállás? Mi marad belőlünk, ha meghalunk, mit hagyunk magunk után a Földön? Vajon azt tettük az életünk során, amit kellett, hogy tegyünk? Mi a küldetésünk, és hogyan találhatjuk meg?
Keresve a válaszokat, felfedezhetünk olyan tanításokat, amelyek elgondolkodtatnak, és amelyeket érdemes fontolóra venni…

Az élet sóvárgás, a lét teljességére való áhítozás. Míg az újkor az életet mértéken felül kényezteti, addig a középkor, kegyetlenül meggyötörte. Minden aszkézis, böjt, önfegyelem értelme a végtelen életéhség vágyának megfékezése, a mértékletességre való nevelés. A hétköznapi emberek számára az életéhség hedonizmust, minél több kényeztetést jelent, és nem jönnek rá arra, hogy ez a zsák feneketlen: minél többet tesznek bele, annál többet kíván. Ugyanakkor, ha az ember minden álmát és vágyát feladja, akkor mi marad számára az életből? Vajon az életöröm az embernek nem az élettel kapott, természetes jussa? Igen, az, de a lét hierarchiájában nem az élet élvezete áll az első helyen. Az életöröm nem tilos, de nem cél, hanem ráadás.

Akkor mi az ember földi létezésének értelme? A bölcsek azt tanították, hogy életünk célja a sorsfeladatunk felismerése és teljesítése. Az életküldetését mindenki maga kell, hogy megtalálja, ami nem egyik napról a másikra történik. Ezt nem tudja megfejteni a tenyérjós, az asztrológus, vagy egyéb mágia, saját erőből kell felismernünk. Hosszú évek kitartó, figyelmes, tudatos munkájával, folyamatos tanulással.

„Minden, amit nehéznek érzünk, valójában azért ér bennünket, mert a könnyűből nem lehet tanulni. Csak abból, ami nehéz.” (Szepes Mária)

A földi élet céljának eléréshez a legmegfelelőbb eszköz a tanulás. Az egyiptomi mitológiában az élők sorából eltávozottak szívét egy kétkarú mérlegére helyezték, ahol a másik serpenyőben az igazságot szimbolizáló toll, Maat istennő szimbóluma feküdt. A szívmérlegelés eljárása fedte fel az illető életének minőségét. Ha nem húzzák le bűnök, rossz lelkiismeret, akkor tovább mehet az égi fejlődés útján, ha azonban a szíve nehezebbnek bizonyul az igazság tollánál, akkor vissza kell térnie az élet körforgásába, hogy megtanulja, „hogyan lehet könnyű szívvel élni”.
A tanulás során felébrednek bennünk az addig szunnyadó jó képességek, de a megszerzett tudás csak akkor ér valamit, ha azt alkalmazzuk is az életünk során. Megtanulhatjuk például azt, hogy csupán magatartásunk megváltoztatásával, lehetségessé válnak addig lehetetlennek tűnő dolgok. Ekkor nem a világ változik meg, hanem a mi viszonyunk a világhoz.

„Az élet egy iskola, mind közül a legteljesebb és legnehezebb, … , ahol a test, az érzelmek és a gondolatok segítenek átjutni a próbákon.” (Delia S. Guzmán)

Nem elég legyőzni a nehézségeket, hanem folyamatosan keresnünk kell őket ahhoz, hogy egyre feljebb emelkedhessünk. A középkori lovagok lehetőségekért imádkoztak Istenhez: jótettek lehetőségét kérték a gyengék és elesettek számára. Soha nem dőlhetünk kényelmesen hátra a hintaszékben a jól megérdemelt pihenés jogán, mert amit nem emelnek, az süllyedni fog. Például egy remek tenyeressel rendelkező teniszversenyző nem elégszik meg ezzel a tudással, fejleszti a fonák ütését, később az adogatását, aztán ha életkora előrehaladtával testi ereje fogytán, áttér a megerőltető alapvonal játékról a szerva-röpte játékra. Amíg ezt a sportot űzni akarja az élvonalban, mindig van miben előrelépnie.
Saját magunk folyamatos fejlesztése mellett hozzáláthatunk embertársaink felemeléséhez, segíthetünk a nálunk elesettebbeken, szerencsétlenebbeken. A boldog élet titka az odaadás. Hamvas Béla szerint életünk annyit ér, amiért odaáldozzuk. Aki megtartja az életét, elveszíti azt.

Az élet felelősségre tanít saját magunkkal és másokkal szemben egyaránt. Legyen cselekedeteinknek értelme és célja, hogy általuk felülmúlhassuk a puszta túlélés szintjét!

„Az élet nagylelkűségre tanít, saját magunk és mások iránt is. Arról szól, hogy tanulással segítsünk önmagunkon és osszunk meg minden eredményt és tudást másokkal; és hogy meglássuk az életben az adás állandó lehetőségét a környezetünkben, de elsősorban az Emberiség iránt, amelynek részei vagyunk.” (Delia S. Guzmán

Kontó Gizella

Forrás:
http://www.vilagokonat.hu/ver2/KONYV/konyv.htm
http://www.ujakropolisz.hu/
Kép forrása:
www.canca.com