Az idő, amiből mindig kevés van, amely bizonyos szempontból túl gyorsan, más szempontból túl lassan telik, egy tudatunk alkotta fogalom, amit nehéz megismerni, értelmet adni neki, ezért ellenségünknek tekintjük. Az idő késztet minket állandó döntésre: mi az, amit mindenképpen megteszek, mit halasztok el, mit mulasztok el: mindez képet ad arról, mi az, ami fontos nekem. Eldönteni mi fontos és mi nem az: az élet egyik legfontosabb része, hiszen véges a nap, az év és a földön töltött élet: e sorrend felállításában segít minket az idő.

Ahhoz, hogy valóban segítsen, meg kell különböztetnünk a múló és a maradandó időt.

Múló idő mindaz, amiben értéktelen dolgokkal foglalkoztunk, amely így elrabolja fiatalságunkat, életünket: szembesít, hogy mennyi mindent nem tettünk meg, amit elterveztünk, mennyi nemesedésre kapott lehetőséget szalasztottunk el, míg a napi szükségleteinkre vagy vélt szükségleteinkre pazaroltuk a napot/ évet/ életet. A múló időre visszatekintve nincs mire emlékezni, nincs mit számba venni, nincs lehetőség fejlődni és önzetlenül cselekedni, maradandót alkotni. A múló időben elvárásoknak, szokásoknak akarunk megfelelni, nem akarunk kimaradni, lemaradni, fogyasztani akarunk élményeket éppúgy, mint dolgokat. A múló idő kicsiségünkkel, mulandóságunkkal szembesít.

Maradandó idő mindaz, amiben értéket teremtettünk valamilyen formában: egy jó beszélgetés, egy tiszta szívből jövő mosoly; minden tanulással, önzetlen cselekvéssel töltött idő: minden idő, amelyben nemesedtünk. Előremutató tettek ezek, melyek nagy dolgokra irányulnak: talán csak egy kicsi lépést tettünk egy nemes cél felé, de mindig emlékezni fogunk rá. A maradandó idő sohasem túl kevés vagy túl sok, az idő mindig barátja annak, aki megteszi, amit meg kell tennie, aki hős tud lenni az élet minden apró lehetősége által.
 

K. Réka

A kép forrása: www.canva.com