Korábbi írásomban hivatkoztam Sonja Lyubomirsky amerikai pszichológus Hogyan legyünk boldogok c. könyvére, melynek kutatásaiból az derül ki, hogy a boldogságunk 50%-ban genetikailag-, 10%-ban a körülmények által-, és 40%-ban szándékos tetteink által meghatározott. Boncolgassuk ezúttal a körülmények befolyásoló szerepét elsőként a pszichológia, majd a filozófia szemüvegén keresztül!
A pszichológusnő kimutatta, hogy a legtöbb emberben egész életére kiható rosszkedvűséget eredményeznek a gyermekkori negatív körülmények; az érzelmi elhanyagoltság, a fizikai vagy mentális bántalmazás, a szülő bármilyen deviáns viselkedése, függősége. A kutatások beszámolnak ugyanakkor az ún. rugalmas gyermekekről is, akik a nehéz körülmények ellenére mégis kiemelkedő teljesítményt nyújtanak felnőttként. A statisztikák szerint 60 százalékunk ebbe a kategóriába tartozik. Ez a nagyon magas arány köszönhető talán az életösztönnek, és az élet szép és jó dolgai felismerésének. Egy sztoikus filozófiai nézet szerint minden valami jó miatt történik. Azaz az első ránézésre rossznak tűnő dolgokban is megtalálhatjuk azt, amiből valami jót hozhatunk ki, ami építhet minket.
S. Lyubomirsky azt is megvizsgálta, hogy egy adott pozitív és negatív életesemény hogyan befolyásolja az érintettek további életét. Szélsőséges élethelyzeteket megélő emberek további sorsát követték, például lottónyertesekét és testük részleges bénulását megélőkét. Azt tapasztalták, hogy túlnyomó többségben ezek az extrém helyzetek is csupán 2-4 hónapig befolyásolják a boldogság érzést, utána visszaáll a boldogság eredeti szintje. Úgy fogalmazza ezt a szakirodalom, hogy erős az adaptációs képességünk, azaz gyorsan tudunk alkalmazkodni mind a pozitív, mind a negatív körülményekhez. Ez a kedvezőtlen életeseménynél örömteli -a többség hamar hozzászokik a hátrányos körülményhez-, de kedvezőnél nem, mert rövid időn belül ez is elveszti jutalmazó erejét!
A pozitív irányú változásokhoz való gyors adaptálódás vezet az ún. „hedonisztikus taposómalom” jelenségéhez; ha boldogságunkat jutalmazó ingerek és események által szeretnénk fenntartani, akkor újabb és újabb pozitív ingereket, élményeket kell keresnünk, hiszen ezekhez nagyon gyorsan hozzászokunk. Egy új ruha, új mobiltelefon újautó, új ház, 2-4 hónap után elveszti jutalmazó értékét, tehát újabb és újabb pozitív élményeket kell begyűjtenünk, mintegy taposómalom-szerűen.
És már itt is vagyunk az anyagi helyzet boldogságra gyakorolt hatásánál.
A kutatási eredmények azt mutatják, hogy alacsony jövedelemszint esetén nagyon erős az egyenes irányú összefüggés a boldogság és a jövedelem között, azaz több pénz nagyobb boldogságot jelent. De miután az ember elért egy átlagos jövedelmet, ez a kapcsolat gyengül, és más szempontok kerülnek előtérbe a boldogság megítélése szempontjából.
Egy másik fontos kutatási eredmény szerint, ha valakinek a célja a meggazdagodás -materiális cél-, a vizsgálatok szerint ez a vágy összefügg a boldogtalansággal, ugyanis növekszik a bizonytalanság-, szorongás-, és depresszió szintje. Gyakran összekapcsolódik ez a média üzeneteivel: „ha fogyasztasz, ha rendelkezel az adott termékkel -ház, autó, lapos tv, okostelefon, stb- akkor elégedett, boldog leszel”, amit a reklámok boldog családdal, bomba nők/férfiak megszerzésének ígéretével jelenítenek meg. A kevésbé tudatos tévénéző erre elkezd keményen dolgozni, hogy több pénzt keressen. Eközben háttérbe szorítja a szociális kapcsolatait -ami fontos boldogságforrás-, kevesebb ún. intrinzik cselekvést fog folytatni (intrinzik tevékenység, amelyet nem azért végzünk, hogy ezzel elérjünk valamilyen célt, hanem azért, mert élvezzük magát a tevékenységet), ami tovább csökkenti a boldogságra való esélyt. Ezek a negatívumok és az anyagi javak pozitív hatásával kapcsolatos elvárások növelik a depresszió és szorongás valószínűségét. Egy ördögi körbe kényszerítenek: mivel a 2-4 hónapos adaptáció után úgy érezzük, kellene még egy autó, nagyobb ház vagy tv, még több külföldi utazás… Ebből az ördögi körből nagyon nehéz kiszállni.
Az anyagi helyzet boldogságot meghatározó szerepe nemzetközi szinten is megvizsgálható, melynek keretében nem kerülhetők ki a kulturális hatások. Bizonyos átlagos jövedelemszint fölött nem nő feltétlenül az adott ország boldogságszintje. De itt érdemes figyelembe venni a többi háttértényezőt is, ami azzal jár, hogy egy ország tehetős; például demokrácia van, tiszteletben tartják a szabadságjogokat, a nemek közötti egyenlőség magasabb fokú, ahogy a kisebbségekkel szembeni tolerancia is, emellett jobb az egészségügyi ellátás, az infrastruktúra, az élelemhez-, vízhez való hozzájutás, mint a szerényebb országokban. Ezek a tényezők is kapcsolatban állhatnak a boldogsággal...
A nemzetközi vizsgálatok megállapításai a kulturális tényezők hatásairól röviden a következők: 1. A gazdag és demokratikus országok lakosai boldogabbak, mint a szegény és totalitárius államok lakosai. De nem egyértelmű, hogy az ország gazdagsága vagy az ezzel járó egyéb előnyök okozzák-e az összefüggést. 2. Az individualista társadalmak lakói boldogabbak, mint a kollektivista társadalmaké. Az individualista országokban (pl. USA) nagyobb hangsúlyt kapnak az egyéni szabadságjogok, az egyén érzései, szükségletei és vágyai. Ezzel szemben a kollektivista társadalmakban (pl. Japán) a személyek szerepeik és társas kapcsolataik segítségével definiálják önmagukat, az egyéni érzések kifejezése kisebb teret kap, és sokkal kevésbé fontos érték az egyéni boldogság, hiszen a csoport, a közösség céljain van a hangsúly. 3. Fontos az adott kultúrában a személyközi bizalom szintje. Ha tudunk bízni polgártársainkban és vezetőinkben, boldogabbak vagyunk. Ha nem, az a boldogtalanság okoz.
Mit tart a filozófia az anyagiakról, a gazdagságról és a körülmények szerepéről? Sok a hasonlóság. A bölcsek úgy vélik, hogy napjainkban boldogtalanságunk két meghatározó forrása az önzés és a materializmus. Ha a létezést teljes egészében anyagi természetűnek tekintjük, akkor a boldogtalanságunkat erősítjük, mert minden, amit megszerezhetünk és birtokolhatunk ezen a szinten, az múlandó. Nem tudjuk igazán örömünket lelni anyagi javainkban, hiszen folyton azon aggódunk, meddig tudjuk megtartani őket. Az ókori római filozófiában egyszerre volt jelen két irányzat; A hedonizmus, az élvezetek hajszolása, ahol külső dolgokban, körülményekben keresték a boldogság forrását, és a sztoicizmus, melynek lényege, hogy olyan dolgoktól tegyük függővé a boldogságunkat, ami kizárólag rajtunk múlik. Utóbbi arra ösztönöz, hogy bármilyen eseménynek legyünk is részesei vagy bármi történtjen is velünk -jó vagy rossz-, próbáljuk meg egy magasabb nézőpontból szemlélni, és tudatosan végig gondolni, mit tenne ebben a helyzetben egy bölcs és nemes ember, illetve lássuk meg az új lehetőséget az adott eseményben, ami által valamiben tovább fejlődhetünk. Ezzel nemcsak érzelmeink és önös vágyaink magával ragadó folyamán sikerül kívül maradni, de a körülmények szorító fogságából is megtaláljuk a kivezető utat. Ha nem is áll mindig módunkban befolyásolni a körülményeket, az mindenképpen csak rajtunk múlik, hogy hogyan reagálunk egy adott helyzetben.
A filozófia központi témája eleinte nem a boldogság keresése volt. Az ókor elején a minket körülvevő világ, a természet lényegének megismerése állt a fókuszban, majd szűkült az ember misztériumra, származására, életcéljának felismerésére. Platón szerint az embernek az „isteni ideák szintjére” való felemelkedésen, a fejlődésen, a jobbá váláson kell munkálkodni, amihez „csupán” erényes életre van szükség. Négy fő erényt fogalmazott meg, melyek a mértékletesség, bátorság, bölcsesség és igazságosság. Konfúciusz a nemes ember elnevezést használta nagyjából ugyanerre. Mind a keleti-, mind a nyugati filozófiai irányzatok egyetértettek abban, hogy alulról kell építkezni, mert egy jobb világot létrehozni csak a már jobbá vált egyénekből lehet. Úgy vélték, hogy akkor is élhetünk harmonikus és derűs életet, ha nem feltétlenül vagyunk boldogok, mert „ami jó a kasnak, az jó a méhnek is”. A közösség egyértelműen előnyt élvezett az egyénnel szemben.
Aztán ahogy telt-múlt az idő a nyugati kultúra elkezdett az individualitás erősödése felé elmozdulni, míg keleten megmaradt a hagyománytisztelet. Ez a nyugati filozófiai irányzatokra is rányomta a bélyegét, és megjelent az egyén boldogsága iránti egyre nagyobb igény. És ez már nem az erényes életről, hanem inkább a hedonizmusról szólt, azaz a könnyebb út választása került előtérbe. Persze folyamatosan jelent volt a nehezebb utat jelentő, önművelést és nemesedést hirdető irányzat is, de kevesebb követőre lelt. Ma is megvan a nemzetek és a kultúrák között feszülő ellentét az egyén és a közösség elsődlegességét illetően. A helyes filozófiai megközelítés talán az volna, ha ezeket együtt, és kölcsönös egymásra hatásukban értelmeznénk. Az egyén ne öncélúan keresse a boldogulását, boldogságát, hanem azért, hogy kiművelt képességeit és erényeit megossza a társaival, a közösség épülésére fordítsa. Ez a törekvés pedig egyetemes; fölötte áll a nemzeteknek, de a kulturális, vallási, faji, életkori, nemek szerinti különbségnek is. Mert ami összeköt mindig erősebb impulzus annál, mint ami szétválaszt minket egymástól.
A Maslow piramis csúcsán jó ideig az önmegvalósítás állt, de a pszichológia kiegészítette a hierarchiát az önmeghaladás fogalmával. Azaz a modern szemlélet ebben a tárgykörben is visszaidézi, újra felismeri az ősi bölcsességet; a fejlődés sohasem öncélú, hanem mindig egy önmagunknál nagyobb értéket kell, hogy szolgáljon.
Kontó Gizella
Források:
Sonja Lyubomirsky: Hogyan legyünk boldogok, Ursus Libris, 2020
A boldogság nyomában, Jaffa, Budapest, 2009
https://filozofiaikavehaz.blog.hu/2024/01/20/a_boldogsag_forrasa_573
A képek forrása: https://www.canva.com/
