Vágyaink között valószínűleg az első helyet foglalja el a boldogság utáni vágy, a szenvedés elkerülése, a békés és élvezetekkel teli élet.
Ha őszintén megkérdeznénk, mi is a boldogság, bizonyára nem találnánk két embert, akik ugyanazt válaszolnák, sokan pedig egyáltalán nem is tudnának felelni. A boldogság olyan ideális állapot, amelyre bár vágyunk, mégsem tudjuk meghatározni, hiszen magában foglalja életünk minden területét és ezzel emberi teljességünket.
A legtöbb ember nagyon elvontan képzeli el a boldogságot; annyira messzire és magasra helyezi, hogy az elérésére tett minden kísérlet már eleve kudarcra van ítélve. A cél homályos, meghatározása bizonytalan, az eszközök nem megfelelőek. Nézzük meg közelebbről, miről is van szó.
Homályos a cél: nem tudjuk, miből áll a boldogság, amikor ugyanis azt gondoljuk, hogy elértük, rádöbbenünk, hogy az álmodott teljességet mégsem értük el. Azonnal kevésnek, szegényesnek tűnik, elveszítette a képzeletünk világában még őt körüllengő varázst.
Meghatározása bizonytalan: Hol a boldogság forrása? Az anyagi és érzéki élvezetekben? Az érzelmekben? A lelki békében? A felhalmozott ismeretekben? A szellemi bizonyosságokban? Melyik emberi tudatszint felel a boldogságért? Csak az egyik, vagy mindegyik egyszerre? És ha az utóbbi igaz, hogyan lehet egyszerre mindegyiket kielégíteni, ha szükségleteik többnyire ellentmondóak?
Nem megfelelőek a boldogság eléréséhez használatos eszközök: ez annak a következménye, hogy a cél homályos és hogy nem tudjuk megfelelően meghatározni a boldogságot. Így nemcsak nem a megfelelő eszközöket használjuk, de gyakran egyáltalán nem is használunk semmit. Megelégszünk a várakozással, hogy az élettől mindent készen kapjunk, ráadásul személyre szabottan. Vagyis át kell értékelni elképzeléseinket és a belőlük fakadó viszonyulásunkat.
Világosan kell látnunk céljainkat: Mit jelent nekünk a boldogság? Sokkal hasznosabb lenne az egyszerű, elérhető és teljesen konkrét dolgokból kiindulni, legyenek akár a fizikai, akár a szellemi dimenzióban. Jó tudni, mit szeretünk: sétálni, olvasni, elmélkedni, elmélyedni… Ezekben vagy más lehetőségekben mindenki könnyen megtalálhatja azonnali boldogságadagját.
Hol a boldogság? Ha elemezzük személyiségünk felépítését, megleljük boldogságunk összetevőit. Van, amit testünk szeret, és az általánosan elterjedt nézettel szemben ez nem mindig csak az érzékek kielégítését jelenti. A pszichének is vannak igényei, de a közhiedelemmel ellentétben boldogságunk forrása nem az, hogy szeretnek és megértenek, hanem hogy a vak önzés csapdáját elkerülve mi magunk tudunk szeretni és megérteni másokat és saját magunkat is. Az elme nem akkor boldog, ha ismereteket halmoz fel, hanem amikor kételyeket oszlat el: többet ér néhány jól megalapozott gondolat, mint ezernyi egymástól független, a mindennapi életben nem alkalmazható vélemény.
Az alapvető létszükségleteket nyilvánvalóan nem lehet figyelmen kívül hagyni, de a nyugodt és az új iránt nyitott lélek mindennél jobban segít az intellektuális, érzelmi és anyagi boldogság elérésében. Rájövünk arra, hogy emberek vagyunk, nem pedig alkatrészek egymásra dobált összevisszasága. Hogy életünk túlmutat az érzéki élvezeteken. Hogy tudjuk úgy irányítani érzelmeinket, hogy közben nem sérülnek sem mások, sem mi magunk. Rájövünk arra, hogy a világot szépség és harmónia hatja át, még ha nem is mindig nyilvánulnak meg egyértelműen. Mindebből mély belső derű fakad, amelyet méltán nevezhetünk boldogságnak.
Ha egyszerű, kis dolgoknak örülünk, ha könnyen száll arcunkra a mosoly, ha mindennap készek vagyunk valami újat megtanulni, ha sietség és szünet nélkül haladunk céljaink felé, akkor boldognak nevezhetjük magunkat. Használjuk képzelőerőnket képzelgés nélkül, álmodjunk megvalósítható álmokat, vállaljunk értelmes kalandokat, szeressünk mérlegelés nélkül – mindezekkel elérjük a szilárd boldogságot.
Forrás:
