Sokat hallunk manapság az ilyen-olyan elvonulásokról vagy zarándokutakról (pl. Camino). Mi köze van ezeknek a belső élethez? Akkor semmi, ha csak a túra fizikai kihívása vagy a társaság kedvéért megyünk. De ha előtte elhatározzuk, hogy például milyen problémánktól akarunk ezzel a módszerrel megszabadulni, akkor a csend, a magány, a hosszabb idő, a külvilág kizárása bizony megadhatja a megfelelő lehetőséget az elmélkedésre. Arra is lehetőséget teremthet, hogy végig gondoljunk az évünket, mi volt benne a fontos és igazán értékes…

Filozófiai iskolánk küldetése egy új és jobb ember létrehozása egy új és jobb világért.

Sok jó ember létezik a Földön, akik hajlandók áldozatot hozni azért, hogy a világot jobb hellyé tegyék. Ők az idealisták. Megragadnak egy nemes ügyet, egy jó ügyet, és tesznek is érte. A környezetvédők például fákat ültetnek vagy tüntetnek az akkumulátorgyárak telepítése ellen, az állatvédők vállalják mondjuk, hogy menhelyi kutyákat sétáltatnak, az elhivatott művészek ingyenes zenés-verses esteket szerveznek. A forma sokféle lehet, a közös pont, azaz a lényeg az elköteleződés egy nemes ügy mellett. Cervantes ezt úgy fogalmazza, hogy az idealisták nem olyannak látják a világot, amilyen, hanem olyannak, amilyen lehetne. És tesznek is azért, hogy ez a jobb világ megvalósuljon.

A világot az idealisták vitték előre azáltal, hogy azonosulni tudtak valami önmagukon kívüli és rajtuk túlmutató eszmével. Tegyük fel, hogy ez az „egyenlőség” eszméje, ami a polgári forradalmak, és a kommunizmus hívó szavaként is megjelent. De hogy lehet az, hogy annyi áldozat és harc után mégsem valósul meg a jobb világ, és ugyanott tartunk, ahol előtte? Talán azért, mert az emberek közben nem változtak…

Ha csak egy jobb világért harcolunk, de benne egy jobb emberért nem, akkor ez kudarca lesz ítélve. Mert hiába jobb a rendszer, ha ugyanazok az emberek működtetik/élnek benne, mint a váltás előtt. Önző emberek nem tudnak egy jól működő, önzetlen közösséget létrehozni. A belső emberi változás nélkülözhetetlen! De ezzel együtt a külső cselekvés is fontos. Az első lépés az idealizmus, a hősiesség felébresztése, mert ez hozza magával mind a belső, mind a külső kedvező irányú változásokat.
Vannak olyan reformtörekvések, amelynek központjában a „dolgozz magadon!” elv áll. És ezzel vetítik előre a majdani jobb világ megvalósulását. De ha eközben kifele nem történik semmiféle tevékenység, akkor a kizárólagos belső munka egocentrikus marad, öncélúvá válik. Fontos szem előtt tartani, hogy miért is akarunk dolgozni önmagunkon. Egy rajtunk túlmutató nemes ügy érdekében, bármi is legyen ez! Ha egy szóban szeretnénk megfogalmazni, hogy ehhez melyik hibánktól kéne megszabadulni, akkor ez a saját önzőségünkön való túllépés lenne.

A kétélű bárd képe emlékeztethet minket a törekvésük kettősségére; a két él felel meg a két eszközünknek. A világ átalakításának eszköze a külső, míg önmagunk átalakításé a belső munka. A bárd nyele összeköti a két pengét, azaz egyszerre kell dolgoznunk mindkét irányba, kifelé és befelé. Egyik irány a másik nélkül nem fog tartós sikert hozni.
A külső munka függ az általunk fontosnak tartott nemes eszme milyenségétől. De a belső munka ugyanaz! Befelé figyelés, mely során kiderülnek az esetleges ellenérzéseink, a kérdéseink, a motivációink, stb. A belső élet segít összpontosítani, a lényeges dolgokra fókuszálni, és ezáltal tisztulni, azaz kitakarítani a hibáinkat. A belső élet jelenthet napi önvizsgálatot, de ezt kevesen képesek megtenni. Elég az, ha megpróbáljuk jó szokássá tenni ezt, és rendszeresen foglalkozni a lelki/szellemi dimenziónkkal.

K.G.

A kép forrása: www.canva.com