Filo-Café, gondolatok elvitelre.

Ismét néhány gondolat :)

A Belső harc című Filo-Café beszélgetés egyik asztaltémája azt járta körül, hogyan reagál külső közegünk -családunk, barátaink, munkatársaink- a belső küzdelmünk kívül is látható jeleire.

Ugyanis belső harcunk gyakran kihat a környezetünkre is. A tetteinkben és/vagy viselkedéseinkben is megjelenő változást érzékelik a körülöttünk élő emberek. Ezt a környezetünk többféleképpen tudja visszajelezni: támogat, próbál visszafogni/megakadályozni, avagy semlegesen fogadja.

Milyen a jó közeg a változáshoz, a fejlődéshez? Támogató, ami teret biztosít a próbálkozásainkhoz, és segít, ha kell. Szeretetteljes, azaz nem utasít el, ha hibázunk. Bizalommal teli, vagyis hisz bennünk, hiszi, hogy képesek vagyunk elérni a céljainkat és hogy le tudjuk győzni az akadályokat. Megértő, hiszen mások is küzdenek, és ezáltal értik, min megyünk keresztül. Nyitott a meghallgatásra, vagyis, ha segíteni nem is tud, de legalább próbálja megérteni a célunkat, s ezáltal elfogadóbb lesz velünk.
Ha ilyen környezetbe kerülünk, sokat fejlődhetünk, és jobb az esélyünk az önbizalmunk növelésére is. De ha nem ideális a közeg, akkor érdemes ezt megteremteni; azaz meg kell próbálni hasonló érdeklődésű emberekkel körül venni magunkat, akik szintén járják a saját belső harcuk útját. Akik képesek tapintatosan felmérni, hogy mikor milyen formában segítsenek nekünk; a konkrét probléma megoldásban vagy abban, hogy meghallgatnak minket.

A rendezvény végén az esemény házigazdája a belső harc filozófia megközelítését az alábbiakban foglalta össze:
A régi nagy tanítók szerint az ember összetett lény, halandó és halhatatlan részből áll. Ebből a megosztottságból adódik a belső harcaink alapja. Többnyire hajlamosak vagyunk a halandó részünknek engedelmeskedni, ami gyakran tévutakra visz minket, és emiatt eltávolodunk a halhatatlan, tökéletes részünktől, pedig efelé volna helyes törekedni.

A Tibeti Halottaskönyv azt mondja, "ritkán és nehezen hozzáférhető emberi test birtokába jutottál, nincs idő tévutakra.”
A jó hír, hogy ha eltávolodtunk is belső halhatatlan részünktől, újra kapcsolatot tudunk teremteni vele. Ehhez szükségesek a belső harcok! De ez nem elsöprő, mindent letaroló háborút jelent, hanem sok kis hétköznapi küzdelmet, s győzelmeinkkel lépcsőfokonként közelebb kerülhetünk igazi, isteni tökéletességű minőségünkhöz. Mi vagyunk életünk könyvének főszereplői, a főhősök, de a történetek írói is; vagyis mi dönthetünk arról, hogy milyen emberek legyünk, és merre tartsunk. Az emelkedő úton elért győzelmekért tenni kell, de eközben inspirálhatnak minket mások példái, melyek erőt adhatnak a saját belső harcainkhoz. Még nagyobb felelősség, ha ráébredünk, hogy tetteinkkel mi is lehetünk mások inspirálói.

Filozófiai iskolánk alapítója, Livraga professzor szerint nem Nagy Sándorokká kell válnunk, hanem csak azzá, akik igazából vagyunk. Ha hiszünk ebben, képesek leszünk győzni az életünk hozta kisebb-nagyobb belső harcokban.

“Győzni (tehát) nem azt jelenti, hogy Nagy Sándorrá kell válni, mert nem mindenkiből lehet Nagy Sándor. Mindenki az, ami, és a művészet abból áll, hogy azok legyünk, akik vagyunk, saját valódi lényünkhöz híven, függetlenül attól, hogy kicsik vagy nagyok vagyunk-e.” (J.A.Livraga: A győzelem művészete)

FC csapata

Fotó: Gazdag Gábor