Egy öreg Cherokee indián egyszer arról mesélt az unokájának, hogy nagy harc dúl a lelkében. A harc két farkas között zajlik. Az egyik gonosz, és tele van dühvel, irigységgel, bánattal, fájdalommal, arroganciával, önsajnálattal, bűntudattal, kisebbségi érzéssel, hazugsággal, hamis büszkeséggel, felsőbbrendűséggel. A másik jó, és tele van békével, örömmel, szeretettel, alázatossággal, reménnyel, szerénységgel, jósággal, kegyességgel, bőkezűséggel.
Az unoka kis gondolkodás után azt kérdezte: "És melyik farkas fog győzni"?
Mire az öreg: "Amelyiket etetem."
Poláris világban élünk, ahol egyszerre van jelen a fény és a sötétség, a nappal és az éj, a jó és a rossz. Egyiket sem tudjuk megtapasztalni és megérteni a másik nélkül. Az emberben is megjelenik a hasonló kettősség, amit az öreg indián a két farkassal szimbolizál. Nem igaz, hogy az egyik ember jó, a másik pedig rossz, mindkettőben ott vannak az erények, és a gyengeségek is. Rajtunk, múlik, hogy melyiknek adunk nagyobb teret az életünk során, milyennek alakítjuk ki a személyiségünket, a saját belső énünket, ami már elmozdulhat valamelyik véglet - jobb vagy rosszabb - irányába. Ez a kettősség az alapja a belső harcnak.
Egy kisgyermek nagy valószínűséggel nehezebben mond le a játékáról, a kedvenc sütijéről, mint a szülei, akik szerencsés esetben már eljutottak odáig, hogy úgy gondolják, jobb adni, mint kapni. Az önzés gyengesége már átalakult bennük az önzetlen odaadás erényévé. Ez a fajta fejlődés kellene, hogy áthassa az életünket. Sokan vannak sajnos azok, akik csak testileg nőnek fel, de lelkileg nem. Bennük nem tudja legyőzni a jó farkas a rosszat. Pedig, ha egyszer is úgy döntenének, hogy megtapasztalják a szeretet, a szerénység vagy a kegyesség erényét, akkor ráébrednének arra, hogy érdemes ezek szerint cselekedni, mert ez belső békét, magabiztosságot teremt.
Ugyanakkor egy gyermekben is ébredhet és ébreszthető a lélek. Például a nyitottság segítségével megértheti, hogy vannak szerényebb, de akár rosszabb körülmények között élő társai is. Az együttérzés képességével már gyermekként eljuthat odáig, hogy megpróbál segíteni rajtuk, akár azzal, hogy karácsonyra a játékaiból elvisz valamennyit a rászorulóknak, vagy télen gondoskodhat az éhező madarakról.
Mi mérheti a lelki fejlődésünket? Csakis a döntéseink, és az ezekből származó tetteink, cselekedeteink. Azonban nem lehet egy mindig működőképes szabályrendszert kialakítani arra vonatkozóan, hogyan is kell cselekednünk. Ahogy változunk, és fejlődünk, úgy a magunkkal szemben támasztott elvárások is változnak. Ami tegnap még erény volt, lehet, hogy holnap már hibának számít.
Nem egyszerű a döntés, mivel minden döntés, egyúttal lemondás is. Például, ha a barátainkkal vagyunk, nem tudunk a párunkkal lenni. Végig mérlegelni kell, hogy mit miért áldozunk fel. Az értékrendünkben szükség van stabil pontokra, ami mentén választhatunk úgy, hogy az hosszútávon is helytállónak bizonyuljon, és később hasonló szituációban, ugyanúgy cselekednénk. Aki nem gondolkodik el a döntésein, az csak sodródik, hagyja magát vezetni mások érdekei által, és előbb-utóbb nem kívánt helyzetben találja magát, mondjuk, magára marad.
A mai ezoterikus felfogás szerint az élet célja a harmónia, a boldogság, a belső egyensúly megtalálása. Hogyan érhetjük el ezt az idilli állapotot? Meg tudjuk magunknak teremteni, vagy csak külső segítség által érhető el? A jelenkor hedonizmus (érzéki örömök) felé hajló világa természetesen számos lehetőséget kínál, amivel erőfeszítés nélkül elérhetjük az áhított stressz-mentes állapotot. Gyógyszer, hogy ne fájjon; meditáció, hogy megnyugodhassunk; jós, hogy megmondja, merre haladjunk, hogyan döntsünk. Az emberek többsége hajlik e felé a könnyebb élet felé, pedig egy kevés tudatossággal, önismerettel, önfegyelemmel magunk is képesek lennénk megoldani a nehézségeinket. Igaz, hogy ez lemondással, áldozattal, belső harccal jár együtt.
„Ahol nincs harc, ott érdem sem lesz.” (Helena P. Blavatsky)
A sors mindenkit figyelmeztet, ha itt a saját harcának ideje. Egyszerűen úgy, hogy szorongás, aggodalom vagy kétségek ébrednek bennünk, amikor ráeszmélünk saját felelősségünkre. A tudatlanságunktól és a félelmeinktől megszabadulva kell megvívni a saját belső harcunkat, mert - Madách szavaival - "az ember célja a küzdés maga", mindaddig, amíg képessé nem válunk mindig jó döntéseket hozni.
Kontó Gizella
Kép forrása: ww.canva.com
