Földi fogalom. Nem. Nem hiszem, mert ha hinném, színtiszta materialista lehetnék. Ugyanis itt a Földön mindig, mindenről kiderül, hogy mi a mese, mi a földi igazsága. És ott véget is érne a hit.
Nincs olyan kisgyerek, aki ne várná boldogan a Jézuskát, vagy a Mikulást, a nyuszit, éppen azt a csodás lényt, akit beültettek pici agyába a felnőttek. Vagy olvasva a világ- és hazai irodalom gyöngyszemeit, eufórikus boldogság tölti el a tündérmesék olvasóit, amikor győz az igaz, és porba hull a csaló. Nem jó ebből a világból kijönni, viszont a földi valóság előbb-utóbb arra kényszeríti a kisembert, aki minden lények legfelsőbbjének képzeli magát. Felette csak az a 2 ember vagy a legközelebbi szeretett felnőttek léteznek, de csakis a túlélésért való küzdelem segítésében, mert ahogy 1-2 év elmúlik, már felépíti magának a saját kis belső világát, a titkokat, melyeket nem oszt meg senkivel. Ez nem tudatos, kifejezetten ösztön-folyamat.
Felnőtt-korban keresi a párját, akivel leéli az életét, és gondoskodik utódjairól. A szerelem, a legnagyobb hajtóerő ebben a harcban. Furcsa a szó, pedig kimondottan az. Az elmúlt korokban nem véletlenül zajlottak a párbajok életre-halálra. Olyan jó belekapaszkodni a mesébe, miszerint csak Ő, és senki más. Aztán jöhet változás, csalódás, visszatérés, és a megnyugvás, amikor 2 ember rájön, hogy egymás nélkül nem akar itt lenni. A baj csak ott van, hogy ez utóbbi meglehetősen ritka. Ebben már tudatosság van, nem hit. A kapcsolat így földi valósággá válik. Ennek azonban olyan ára van, hogy a másik elvesztése kibírhatatlanná teszi az élet további részét. Nem lehet hát biztosan tudni, az ÉRZELEM velünk van vagy ellenünk.
Bölcs-korban hisszük, túlléptünk már a mesék világán. Koránt sincs ez így. Amikor az ember keresi, honnan jött és hova tart, a gyerekkornál is nagyobb szerepe van a meséknek, azok tanulságának. Az elme átveszi a hatalmat egy időre, s az ember visszatér önmagába. Nincs cél, ami hajtaná előre, inkább megállítaná az időt. Ragaszkodik a régihez, vágyja az újat, s közben az érzelem, kihasználva a döntésképtelenséget, újra becsempészkedik a mindent irányító idegrendszerbe. Az elme vallásokat, ideológiákat gyárt kampósbot-segítséggel. Gyanús lesz sok minden, keresi az ész a mögöttes okot, ott is, ahol nincs. A legnagyobb mértékű CSALÁS időszaka ez. A „Vonzás törvénye”, a keleti misztériumok (melyeknek nincsenek gyökerei nálunk), aratnak, s még a bennük lakozó igazságot is képesek a kontárok eltakarni homályosan látó szemeink elől. Útra kel a földi valóság, sorban veszi el a felmenőinket, s nekünk nem marad más, mint a didergő csillagok, melyekről semmit sem tudunk. És akkor, ima mellett, József Attila sorait mormolva alszunk el:
„Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.”
A teliholdas, fénypontos éjszakában a világosodásra kész elmét csak egy lény simogató keze tudná megnyugtatni….. már egy hete. Ki más lehetne Ő, mint a MAMA….alias ANYA.
Sali Judit
Kép forrása: www.canva.com
