Az októberi, Titok című Filo-Café beszélgetés egyik asztalánál az önismeret titkait jártuk körül. Ennek egyik oldalát foglaljuk össze az alábbi írásban.
Vajon mi késztet minket változásra? Hogyan hagyhatjuk magunk mögött múltunk árnyait, ha úgy érezzük, hogy hátráltatnak minket a fejlődésünkben? És szembe tudunk-e nézni egy egészen más jövővel, mint amit múltbéli megéléseink vetítenek elénk?
Ki előtt és meddig titkolhatjuk belső változásainkat?
Miközben válaszokat kerestem ezekre a kérdésekre, egy idézet jutott eszembe Dumas Monte Cristo grófja című regényéből. Ez a történet megmutatja, mire képes az ember, ha olyan nehézségekkel találja magát szembe, amelyek még a legszörnyűbb rémálmait is felülmúlják.
„Az elcsüggedt lelkek sajátja, hogy mindent gyászos színben látnak. A lélek maga rajzolja meg a szemhatárt.„
A történet, melyet Dumas 1844-46 között vetett papírra, egy valós eseményen alapul. A regény főhőse egy fiatal és ambíciózus tengerésztiszt, Edmond Dantes, aki -úgy tűnik- szép jövő előtt áll. A hajóútjáról visszatérve várja szép menyasszonya, Mercedes és egy hajóskapitányi kinevezés, amely minden anyagi gondjukat megoldhatná.
Terveit azonban beárnyékolja egy árulás, mely egy pillanat alatt megfosztja őt a szép jövő lehetőségétől, a szerelmétől és a szabadságától is. Ugyanis legjobb barátja féltékenysége, volt kapitánya kapzsi törtetése, és a feljelentése során eljáró ügyész hazug s ostoba döntése nyomán elítélik. Egy mindentől elzárt magányos börtönszigetre szállítják. Itt a szigeten, If várában a sötét és hideg börtönfalak között úgy érzi, hogy a kétségbeesés és a reménytelenség lassan elpusztítja, vagy az őrületbe kergeti.
A lélek sötét éjszakája ez, mélység, ahol mi is eltévedhetünk az életünk folyamán. S ha úgy érezzük elveszünk, vajon van-e erőnk felemelni a fejünket és észrevesszük-e a fényt a sötétségben?
Dantes cellájában váratlanul feltűnik egy másik, szökni készülő rab, Faria abbé, aki újra világosságot gyújt Edmond éjszínű lelkében. Mindenre megtanítja, amit ő tud. Dantes kemény munkával, kitartó szorgalommal tanul, megfeledkezve reménytelennek tűnő helyzetéről. Faria abbé igazi urat nevel belőle, olyat, aki nyelveket beszél, s mesés kincsek rejtekhelyére irányítja. Hirtelen halálával váltja meg Dantest, akit megráz barátja elvesztése, de egyben megmutatja a szökés leheltőségét, életének folytatását, immár Monte Cristo grófjaként. Bár őt az igazságtétel és a bosszúvágy hajtja, mégis kétségbe vonhatatlanul egy új embert ismerhetünk meg a személyében.
Felismerjük-e Őrangyalunk jelenlétét mások szemében? Van-e bátorságunk elfogadni a sorstól a segítő kezet, hogy másoktól tanuljunk, hogy fejlődjünk, és azzá váljunk, akivé azelőtt csak legmerészebb álmainkban sikerült?
F.V.
Kép forrása: www.canca.com
