A Titok című Filo-Café egyik asztalánál elsőként megpróbáltuk megfogalmazni, mit is értünk a titok szó alatt. Valamilyen tudásnak a korlátozott körű ismertsége, közös nevező volt a beszélgetők között, ám hogy mire vonatkozik a tudás, ott már megoszlottak a vélemények. Ugyanis másképp fogalmaznánk az emberek közötti és az ember és természet között fennálló ismeretek birtoklását; az emberek közöttinél a háttérben valamiféle szándékosság áll, míg a természet fizikai-, biológiai-, stb. tulajdonságai esetében nincs szó szándékosságról, a természet nem titkol előttünk semmit -vagy mégis?-, hiszen a tudomány egyre több törvényszerűségről rántja le a leplet.
Az emberek közötti titkokra és titoktartásra fókuszálva megállapítottuk, hogy leggyakrabban valamilyen hibánkat, kudarcunkat, vétségünket rejtegetjük mások elől, mégpedig azért, hogy a megítélésünk ne csorbuljon, és a lehető legjobb legyen. Egy fokkal magasabb szint, ha azért nem mondunk el valakinek valamit, mert meg akarjuk őt kímélni egy érzelmi vagy mentális tehertől, fájdalomtól. Van, aki például a betegségéről nem beszél másoknak -titkolja-, hogy ne sajnálják őt, vagy mert tudja, hogy a gyógyulást nem segíti elő a panasz, vagy mert van olyan figyelmes, hogy másokat nem akar a saját bajával traktálni. A titok funkciója tehát a védelem; magunk vagy mások védelme. Talán jobb hallgatni minden olyan dologról, ami egy kapcsolat szempontjából jelentéktelen, a másik félnek csak fájdalmat, megaláztatást vagy féltékenységet okoz. Nemes dolog egyedül viselni terheinket.
Az emberek közötti kapcsolatokra áttérve arról beszélgettünk, vajon a titkok megosztása vagy elhallgatása hogyan hat a kapcsolat minőségére, erősíti vagy gyengíti azt. Akár baráti, akár szülő-gyermek, akár szerelmi kapcsolatról legyen is szó, egyetértettünk abban, hogy a titkaink megosztása általában erősíti a kapcsolatot, mert bizalmat ébreszt a felekben. De a társadalmi összefüggések már csak olyanok, hogy a megállapításait nem lehet minden esetre ráhúzni, mégpedig azért, mert nem vagyunk egyformák. Jó támpont lehet kiindulásként, hogy olyan titok megosztását várjuk csak el másoktól, amit mi magunk is képesek lennénk megosztani. Ám ez személyiségfüggő; mások a határaink, az ingerküszöbünk, másik a jó/rossz tapasztalataink, az érzelmi és mentális fejlettségünk. Szóval, ha a másik félnek nem akaródzik elmondani valamit, ezt inkább fogadjuk el, tartsuk tiszteletben, mintsem megpróbáljuk kierőszakolni valami módon. Ha megérett rá a kapcsolat, majd magától elmondja. Ha akarja. Ne támasszunk elvárásokat! Van, akinek szüksége van a privát szférára még egy komoly kapcsolaton belül is. Nem tudhatjuk, mi készteti titkának megőrzésére, lehet, hogy csak minket akar védeni. Ha mégis ki akarjuk erőszakolni a másik fél titkát, könnyen úgy járhatunk, mint Judit, a Kékszakállú herceg sokadik felesége.
Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos operájában a Kékszakállú új asszonyt hoz a házhoz, Juditot. Megmutatja neki a palotáját. A sötét, rideg, nedves falú épület csarnokából hét ajtó nyílik. Mögöttük a férfi múltja. Judit, miután mindent és mindenkit elhagyott a férfiért, teljesen meg akarja ismerni őt. Sorra nyitja az ajtókat. A Kékszakállú hiába kérleli, ne háborgassa a múltat. Az asszony nem hallgat rá, mindent tudni akar. Amikor feltárul a hetedik ajtó is, előjönnek a régen volt asszonyok, és csendben maguk alá temetik Juditot, aki örökre a múlt foglya marad a hetedik ajtó mögött.
Arról is beszélgettünk, hogy ha ránk bíznak egy titkot, néha nem egyszerű megtartani. Alaphelyzetben persze -a pletykálkodás ördögét legyőzve- eleget teszünk az íratlan erkölcsi szabálynak, hiszen nekünk sem esne jól, ha valamilyen személyes közlésünket továbbadnák illetékteleneknek. Ez visszaélés lenne a bizalmunkkal. De vannak olyan helyzetek, amikor komoly lelki vagy akár fizikai fenyegetettség árán tudjuk csak megőrizni a titkot. Például A hat hattyú című mesében a hat fiútestvérét hattyúvá változtató átkot a hetedik, a lánytestvér csak úgy tudja feloldani, ha megvarrja a hat kis ingecskét, és az évekig tartó munka közben senkihez nem szól. Még a királyhoz, szeretett férjéhez sem, aki hallgatását nem tudja mire vélni. A testvérei megmentése ugyanis fontosabb volt a leány számára, mint a saját boldogsága. Az önzetlenségnek egy még nemesebb szintje látható Az ötödik pecsét című Sánta Ferenc műben, ahol a főhős még az önbecsülését is félre tudja állítani -mikor a börtönben minden lelki erejét összeszedve megpofoz egy halálra kínzott foglyot, mert csak így szabadulhat-, ugyanis tudja, ha nem jut haza, az ott rejtegetett és rászoruló zsidó kisgyeremekek éhen halnak.
Végül a titok és az igazmondás versus hazugság témáját jártuk körül. Ha nem vagyunk képesek adott kérdésre őszintén azt válaszolni, hogy erről nem szeretnénk beszélni, akkor könnyen belecsúszhatunk kisebb-nagyobb hazugságokba. Meglehet, a hazugság -legyen szó akár kegyes hazugságról- rövid távon megszilárdítja a kapcsolatot, ám idővel, ha kitudódik a valóság, ez óhatatlanul bizalomvesztéssel jár. A szülő-gyermek kapcsolatban például vannak olyan tabu-témák, amelyekről a szülő nem tud, vagy nem akar beszélni, mondván, hogy csak védeni akarja a gyermekét -Mikulás és társai vagy a születés és halál kérdései-, és inkább nem mondja el az igazat. Egyetértettünk abban, hogy nem szabad lebecsülnünk a gyermek megértő-, megfigyelő, vagy a ráhangolódásra való képességét, és meg kéne találni azt a formát, amivel az ő szintjén elmondhatjuk neki a valóságot. Mert létezik ilyen forma, csak gondolkodni és keresni kell. A felnőttek között pedig egymás alapos ismerete a kulcs ahhoz, hogy mit és hogyan közölhetünk, hogy mit bír el a másik fél. Van olyan ember, aki inkább a kegyes hazugságot vagy az elhallgatást preferálja, és van, aki számára az igazság tudása a legfontosabb, még akkor is, ha az fájdalmas. Megint oda lyukadtunk ki, hogy nem vagyunk egyformák; más közegből, más tapasztalatokkal jövünk, és a lelki-szellemi fejlődés más-más fokán állunk. Az önismeret és kapcsolataink elmélyítése, azaz másik fél jobb megismerése nélkül nem tudunk jó döntést hozni ebben a „titkoljam vagy mondjam el, hazudjak vagy az igazat mondjam?” kérdésben sem.
Lehet, hogy minden témához ez a kulcs; önismeret és önmagunk meghaladása?
„Titokzatos burokban élsz,
akár a lepke télen át,
amit belőled láthatok,
gubóba szőtt külső ruhád.” (Várnai Zseni)
Kontó Gizella
Kép forrása: www.canva.com
