Egy 2017-es pszichológiai kutatás érdekes eredményt hozott: ha választhatnánk, hogy beleolvasunk-e életünk forgatókönyvébe, a legtöbben nemmel felelnének. Ám ha az életben válaszutak előtt állunk, szeretnénk tisztábban látni döntéseink következményeit.

A jövő ködbe burkolózik - ahogy azt Yoda mester is megmondta a Csillagok háborújában -, és sokszor ez az egyetlen támpont, ami megadatik: ha követjük belső iránytűnket lépésről lépésre. Ahogy vesszük a kanyarokat, és haladunk előre, kiderülhet, hogy egész más dolgokra van szükségünk, mint azt addig gondoltuk. Két út körvonalazódhat előttünk: ragaszkodásunk a mulandó dolgok iránt erősödhet, s így fásultabbá válhatunk, vagy egyre rugalmasabbak lehetünk, ha szívünk iránytűjét a maradandóbb értékek felé hangoljuk.

Mire van valójában SZÜKSÉGE az embernek? 
Kezdetként figyeljük meg magunkat! Igyekezzünk megkülönböztetni vágyainkat a szükségleteinktől. “Tényleg szükségem van erre?” - tehetjük fel magunknak a kérdést naponta számtalanszor. Az 1982-es Gandhi filmben elhangzott egy párbeszéd, melyet megosztottunk egymással az asztalnál, és inspirációként szolgált többünknek abban, ha például a jövőben fáradtságunkban olyan dolgokkal töltődnénk, amire valójában nincs szükségünk:

- Mr Gandhi! Nem óhajt egy sherry-t? Egy csésze teát?

- Köszönöm, nem. Ebédeltem a börtönben.

Mire van valójában szüksége az EMBERNEK?

• Testünknek megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékra, pihenésre és mozgásra van szüksége.
• Közösségi lényként másokkal való kapcsolódásra, elfogadásra, és emellett önállóságra is szert kell tennünk a boldogsághoz.
• Gondolkodó lényként megnyugtat a tudat, ha életünknek van valami célja.

Ezt számtalan formában megtalálhatjuk, kezdve az egészen konkréttól az elvont célokig, amik akár bele sem férnek egyetlen életbe, és sosem fogjuk élvezni munkánk gyümölcsét. Mégis emberfeletti erővel hajthat minket a szándék, hogy legalább azt a kis részt, amire ráhatásunk lehet életünk során, jobb helyként hagyjuk hátra.

Hajthat minket a körülöttünk létező világegyetem megismerése, titkainak kifürkészése, szintén az érzékszerveinkkel vizsgált formák tanulmányozásától kezdve a szimbolikus nyelvek kutatásáig.

Bennünk szunnyad a teremtés, alkotás iránti olthatatlan vágy, mely szintén különböző szinteken ölthet testhet.

Mi tesz valóban emberré minket, és merre vezethet az út, ha ezeket a nemesebbre törekvő vágyainkat követjük? Milyen távlatok nyílhatnak előttünk, ha szívünk mélyének leghőbb kívánságát keressük? Erre a kérdésre egy életen át keressük a választ, ám nem kell nulláról indulnunk: visszatekintve eddigi életünkre az rajzolódik ki, hogy nehézségekre, kihívásokra, és sötétben tapogatózásra legalább annyi szükségünk van, mint örömre, elfogadásra és biztonságra. Mindemellett: magunk és társaink méltóságának megőrzésére. Ehhez hozzátartozik az is, hogyha utólag valami rossz ötletnek is tűnik, akkor is el tudjuk mondani, hogy szabad akaratunkból döntöttünk mellette, és hogy képesek vagyunk levonni a tapasztalatot, és legközelebb merünk változtatni. Vagy jobban mondva, merünk tanulni és változni, változni és változtatni. Merünk élni, nem csak túlélni, úszni az élet sodrásában, nem csak megúszni.

W.A. 

A fent említett kutatás:

https://www.apa.org/pubs/journals/releases/rev-rev0000055.pdf