Az Oppenheimer c. filmben feltűnik egy magyar fizikus, akinek fontos része volt a Manhattan-programban, de kicsit a háttérben marad. Szilárd Leó tudományos és politikai szerepe mellett érdemes említést tenni különleges éltelveiről, melyek meghatározták előbb említett szerepeit, és vezérelték döntéseit, tetteit.
Mondhatnánk, hogy a körülmények sokat segíthetnek, hogy valaki a tetteivel érdemeket szerezzen és nevét beírja a történelembe. Az 1930-as és 40-es években minden „kedvezően” alakult (noha összességében ez a jelző vitatható) egy atomfizikával foglalkozó ember számára, akit ráadásul még a politika is érdekelt. A fizika forradalma még nem zárult le, és készülődött egy nagy háború, nyomában a világ átrendeződésével.
Meglehet, hogy Szilárd Leónak „szerencséje” volt, hiszen zseninek született a megfelelő korban és helyen, ráadásul jó társaságba is került. Innen már egyenes út vezetett a történelmi szerepéhez, hogy a nukleáris fegyverek polgári és nemzetközi ellenőrzésének élharcosává váljon. Felvetődik a kérdés, elegendőek-e a körülmények ahhoz, hogy valaki kiemelkedő emberré váljon? A válasz, nem. A magyar tudósból sem lehetett volna a fegyverzetellenőrzés kiharcolásának hőse, ha nem vezeti hozzá a szemlélet, amely mindennapjait átszőtte. Szilárd Leót elsősorban mint fizikust és feltalálót ismerjük, aki rájött a nukleáris láncreakció lehetőségére, aki eleinte szorgalmazta az atombomba programot, és kevésbé azt az embert, aki megfogalmazta életelveit, amelyek, mint Szilárd Leó tízparancsolata maradtak ránk.

Szilárd Leó parancsolatai nagyon is hétköznapiak, és nyilván nem arról szólnak, hogy mit tegyünk, ha rájövünk az atombomba és a nukleáris energia felszabadításának elvére. Az első például így hangzik:

„1. Ismerd föl a dolgok összefüggéseit és az emberek cselekedeteinek törvényeit, hogy mindig tudd: mit is csinálsz.”

Vegyük azt a helyzetet, amikor ráismert a láncreakció lehetőségére. A gondolatmenetre Ernest Rutherford egyik előadásának végkövetkeztetése inspirálta, amelyben Rutherford azt állította, hogy akik az atomi átalakulásokban energiaforrást szeretnének látni, délibábot kergetnek. Rutherford, Nobel-díjas kémikus és fizikus volt, aki az atommag létezését kikövetkeztette. Szilárd Leót az bosszantotta Rutherford előadásában, akit egyébként tisztelt és nagyra tartott, hogy honnan tudja, hogy mire képes a másik ember? Ez nem hagyta nyugodni. Bevetette bevált elmélkedési módszereit: órákig a kádban áztatta magát, és nagy sétákat tett. Sőt, a közeli park erre kicsinek tűnt számára, úgyhogy felkereste London közeli kertvárosi részét. Napokba telt, mire rájött, hogyan működhet a láncreakció.
Bevált elmélkedési módszereit nemcsak arra használta, hogy kitalálja a láncreakció bizonyítását, hanem arra is, hogy mit jelent egy ilyen felfedezés, milyen társadalmi vonzata lehet; amikor véget ér a szén és a kőolaj korszaka, a nyersanyagban hiányt szenvedő, fejlődő országok energiaigénye is megoldható lenne. Továbbá kikerülhetetlenül figyelme középpontjába került, hogy egy atombomba tömegpusztító fegyverré válhat pl. Hitler kezében. Felismerve ennek jelentőségét és veszélyét, kísérletei finanszírozásáról is úgy kezdett tárgyalásokat laboratóriumi, ill. ipari vezetőkkel - köztük Rutherforddal -, hogy a láncreakció lehetőségét nem árulta el. Persze így nem ért el sikert, mert senki sem ad pénzt egy tudós „rögeszméjéhez”, amiről ráadásul el sem árulja, hogy hogyan működik. Enrico Fermit is rá kellett vennie a háború alatt arra, hogy ne közöljék eredményüket, amelyben felfedezték, hogy az elemek közül az urán alkalmas az önfenntartó energiafelszabadítás megvalósítására. Végül a veszély tudata, hogy az ember nehezen tud ellenállni a hatalomnak, amelyet egy új eszköz a kezébe adhat, vezette ahhoz a állásponthoz, hogy eleinte szorgalmazza az amerikai atomprogramot a németek ellenében, majd a németek kapitulációja után tiltakozott az atombomba bevetése ellen.
Szilárd Leó nem volt egy konfliktuskerülő ember. Rutherford türelmét többször próbára tette, de az atombomba program néhány vezetőjével sem volt felhőtlen a kapcsolata. Arról, hogy milyen elvek mentén építette emberi kapcsolatait, barátaihoz, munkatársaihoz és családtagjaihoz kapcsolódó viszonyát, vall a 3. parancsolata:

„3. Úgy szólj az emberekhez, ahogy tenmagadhoz szólnál. Ne szavaid várható hatásával törődj, de embertársaidat se zárd ki saját világodból. Mert ha elszigetelődsz, elsiklik szemed elől az élet igazi értelme és elvesztheted a teremtés tökéletességébe vetett hitedet.”

A film cselekményének egyik szálából ismerjük, hogy Robert Oppenheimertől az 50-es években megvonták a megbízhatósági igazolását. Ez a hidegháborús években könnyen megtörténhetett, főleg, ha valaki erre okot szolgáltatott, mint Szilárd egyik legjobb barátja, Teller Ede. A legtöbb tudós nem gondolta, hogy Oppenheimer bármilyen titkot kiadna másik félnek, legyenek azok a németek vagy a szovjetek. Szilárd nem kedvelte Oppenheimert, - pl. nem értettek egyet az atombomba Japán elleni bevetésében -, de ő is megbízott benne, és az igazság érdekében mellé állt. Rá akarta venni tudóstársait, hogy álljanak ki Oppenheimer mellett. Abba a helyzetbe került, hogy szembefordult azzal, akit szeretett, de nem értett vele egyet, egy olyan ember érdekében, akivel ugyan sok mindenben egyetértett, de nem kedvelte. Az incidens ellenére végig barátok maradtak Tellerrel.
Mi volt még fontos Szilárd Leó számára? Ilyet is olvashatunk a parancsolatai között:

„5. Ne érintsd meg az ételt, hogyha nem vagy éhes.”

Kérdés, hogy miért volt ez neki fontos? Annyit tudunk, hogy gyerekkorában falánk volt, és sokszor lopott ételt a terített asztalról. Ez a szokása valamilyen szinten felnőtt korában is megmaradt. Inkább saját magát zavarhatta, hogy van valami, ami az önuralmán kifoghat.
Georg Klein szerint ezt a parancsolatot inkább szimbolikusan kell értelmezni, mint szó szerint. Az szintén ismert Szilárd Leóról, hogy szeretett laborról laborra, kollégától kollégáig járni, kérdezgetni, és ötleteket adni. Hans Bethe, Nobel-díjas fizikus, így emlékezett meg Szilárd Leóról: „Agya gyorsan dolgozott, mélyre hatolt. Olyan gondolatokkal állt elő, melyeknek valódi tartalmát és mélységét a legtöbben csak órák múltán értettük meg.” Szimbolikusan így fordíthatjuk le előbb idézett parancsolatát: ha valami csak felszínesen érdekel, akkor jobb nem foglalkozni vele.
Szilárd Leó életelvei nem a siker eléréséről szólnak. Inkább arról, hogy megfogalmaz egy emberi szintet, amihez méltón akar élni. Már fiatalkorában is megfogalmazott négy szabályt, amelyhez igazította életét. Tízparancsolata nemcsak életének összegzése volt, amiből jelleme fakadt, de kitűzött célok is voltak ezek, amelyhez idomította magát. Segítségükkel jöhetett létre benne az a hősi szellem, melyből nagy tettei is fakadtak.

Bán Krisztián

Források:
Georg Klein: Szilárd Leó tízparancsolata
William Lanouette: Szilárd Leó (zseni árnyékban)