Sokunknak vannak jó/rossz tapasztalatai arról, hogy olyasmit valósítottunk meg az életünkben, amit elsősorban nem is mi választottunk. Volt, akinél ez a tanult szakmája, a munkahelye, a hobbyja vagy éppen a baráti köre. Főként a szülőkre és a szűk ismerősi körre hallgatunk, amikor elkötelezzük magunkat valami mellett, mert tudjuk, hogy bennük megbízhatunk, jót akarnak nekünk. Bár lehetnek rossz tapasztalataink is -téves irányba terelő baráti társaság, hatalmaskodó vagy szenvedélybeteg szülő -, de ebből is tanulhatunk; milyenek nem akarunk lenni. A minták segítenek bennünket egy bizonyos életszakaszig, adnak egy megvalósítandó „alapcsomagot” -iskola, munka, egzisztencia, családalapítás-, melynek megléte után már nagyobb szabadságfokkal irányíthatjuk figyelmünket a saját céljaink felé. Amúgy a külső minták végig kísérik az életünket; kutatások igazolják, hogy valójában racionális, önálló döntést nem is igazán hoznak az emberek, sokkal inkább sémákban gondolkodnak.

Hogy hogyan válhat a külső hatásra választott cél belsővé, ez elsősorban azon múlik, egyáltalán felismerjük-e az idegen befolyást. Majd átgondolva a helyzetet, különböző alternatívákat mérlegelünk -jónak tartjuk-e számunkra vagy inkább elvetendőnek-, és eközben talán megérint minket valami, felébred bennünk egy késztetés, ami segít dönteni. A választásunk melletti tudatos kiállás és az elért eredmény pozitív hatása adhatja a végső megerősítést döntésünk helyessége mellett, legyen szó akár külső akár belső indíttatású célról. Néha az is előfordul, hogy a választott utunkról a sors, az élet elterel minket. Aztán később rájövünk, hogy egy kerülővel ugyan, de új képességekkel felvértezve kicsit később mégis eljutunk oda. Vagy az is lehet, hogy a sors az eredeti célunknál egy még jobb irányt mutat számunkra.

Ahogy telik-múlik az idő, sokan ráébrednek, hogy az „alapcsomag” már nem ad elég örömöt, békét, megelégedést, úgy is mondhatnánk, hogy kezd „szorítani a cipő”. Azt kérdezzük ilyenkor magunktól: „És ennyi volna az élet?” Ha a válaszunk az, hogy nem, elkezdhetünk végre kinézni a saját dobozunkból, észrevenni a családon és a barátokon kívül másokat is, azaz nagyobb perspektívában szemlélni a világot. És eljuthatunk akár odáig is, hogy szeretnénk hozzátenni valamit, a legjobb képességeink szerint. Hogy ne csak mi magunk váljunk jobbá, hanem egy kicsit a minket körülvevő világ is. Ehhez építsük és ápoljuk a kapcsolatainkat, vegyük észre a szép és jó dolgokat magunk körül, teremtsünk mi is valamiféle értéket! Adjuk önzetlenül azt, amiben erősek vagyunk, ha mást nem, a mosolyunkat! :)  Szerezzük meg a megfelelő tudást és képességet ahhoz, hogy a saját döntéseinket meghozhassuk! Ha gyermekeink ilyen szülői mintát látnak, nincs veszve a következő generáció sem.

Kontó Gizella