Az űrhajó hatalmas robajjal indult a kilövőállomásról. A füst beterítette az egész környéket. Ahogy a monstrum a felhők fölé emelkedett, úgy lett egyre kisebb, és úgy halkult a zaj. A hordozórakéták leválása már nem volt látható lentről, és a belőlük kapott energialöket elegendő volt ahhoz, hogy a 28.000 km/h-val száguldó űrhajó legyőzze a Föld gravitációs terét és kilépjen a világűrbe. Ahogy felfelé haladva ritkult a levegő, elcsendesedett a hajtóművek hangja. Az űrhajónak mindössze 10 perc kellett, hogy maga mögött hagyja a levegőréteget. A légkörön túl teljes sötétség és mély csend honolt. A jármű tovább tört előre a végtelennek tűnő sötétségben. A cél a Hold volt.
És ott űrhajósunk, a főhős -aki ekkor először járt az űrben- tekintetével megkereste elhagyott otthonát. Elakadt a lélegzete a látványtól, amely mélyen megérintette; soha nem tapasztalt érzéseket és gondolatokat váltott ki belőle. Az univerzum koromsötétjében pislákoló fényes gömbként jelent meg előtte a Föld a maga kékes-fehéres színeiben, mint egy kis kicsipkézett világító hógömb, ami mintha mosolygott volna… A semmi közepén a fekete némaságban ott volt egy élő bolygó, amelyen minden élő ember, állat, fa és növény osztozik. Az űrből nézve a Föld valóban életben van! A legzöldebb zöldek és a legkékebb kékek, a pólusokon táncoló sarki fények, a szentjánosbogarakként villogó villámok... Mind egy-egy csoda! A földtömegeket nem az ember által önkényesen felállított államhatárok szelik részekre -amúgy az emberi mesterséges környezet láthatatlanná válik innen-, hanem az ősi pangea hosszú időkön át bekövetkezett távolodása, változásai; láthatóvá válnak a kontinensek és egy pillantással meg lehet különböztetni Afrika sivatagjait például Ausztráliától.
Tovább szemlélődve, úgy tűnt, hogy a bolygót mintha egy ezüstös-fehéres burok venné körül. Ez a papír-vékony légkör 8 milliárd embert véd meg a sötét, hideg, számunkra könyörtelennek tűnő űrtől. A lentről „határtalannak tűnő” kék ég, melyből lélegzünk, és amely óv minket a káros sugaraktól, a végtelen sötétségtől, hidegtől és haláltól, mindössze egy hihetetlenül vékony, sérülékeny hártya. Teljesen világossá vált az űrhajós számár a Föld törékenysége, sebezhetősége.
Az új perspektíva egy olyan élményt adott, amely a tudomány materializmusán nevelkedett hősünket mélyen megrendítette, és a végső kérdések újragondolására kényszerítette; ez a szépség és tökéletesség nem lehet a véletlen teremtménye, e mögött egy Tökéletes Intelligencia kell, hogy álljon! Látva az univerzum végtelen óceánját és abban a gyönyörű kis kék-fehér-zöld szigetet, a Földet, ami a Holdról nézve olyan kicsi, hogy az ember elrejtheti a hüvelykujja mögött, emberünk nagyon kicsinek és jelentéktelennek érezte magát, mégis egyfajta Egységet élt át a Földdel.
Belemerülve a látványba egyszer csak úgy érezte, el kell szakítani a tekintetét a Földről, mintha az előtte lévő kép egy titok lenne, amelynek láthatatlannak kell maradnia. Egyszerűen olyan szépnek tűnt, hogy ilyen szépet az emberi szem nem tűrhet el.
Megvilágosodott számára, hogy az embereknek meg kell őrizniük ezt a szépséget, nem szabad elpusztítaniuk. Sokkal jobban kellene rá vigyázni! Mennyire fontos kérdés a klíma- és környezetvédelem. Micsoda meggondolatlanság a pókhálóvékony levegő-buroknak, az élet fenntartójának akár csak legparányibb részét is veszélybe sodorni.
Biztos volt benne, ha mások is kimehetnének az űrbe, mint ő, akkor az élet a Földön merőben más lenne. Ezért célul tűzte ki, hogy a hatást, amit megélt, minél több emberrel megismertesse. Hogy miért? Azért, hogy rádöbbenjenek arra, mennyire sérülékeny és védtelen a bolygónk.
Kontó Gizella
