Melyikünk merné azt állítani, hogy mentes mindenféle hibától? Ha alaposabb önvizsgálatot tartunk, bizony nem is csak egy gyarlóságot fedezhetünk fel magunkban. Olyanokat, mint például a hiúság, a lustaság, a sértődékenység, a kishitűség, az önsajnálat és a többi. Persze ha rálelünk egyre is közülük, nem könnyű beismerni, hogy valóban csak rajtunk múlik a dolog, és pláne nem könnyű megpróbálni kijavítani azt. Az átlagember ugyanis ragaszkodik a hibáihoz, mert elbújhat mögéjük. Biztosan ismerős ez a mondat: „én már csak ilyen vagyok…”. Könnyebb kijelenteni például egy kishitűségben szenvedő egyénnek, hogy „lehetetlen megcsinálni, nincs hozzá megfelelő tudásom, időm, energiám”, mint bátran vállalni és megpróbálni megoldani a feladatot. Mert hiszen mi rossz történhet? Ha elsőre nem sikerül, majd sikerül másodikra.

A hiba személyiségünk részeként való beállítása jó kifogás arra, hogy ne tegyük meg azt, amit nehezünkre esik megtenni. Azt üzeni ez a hozzáállás, „én jó vagyok így, ahogy vagyok, nem kell változnom, fogadjanak el olyannak, amilyen vagyok!” Bele sem gondolunk sokszor abba, hogy a rossz szokásainkhoz, gyengeségeinkhez való kötődéssel árthatunk nem csak magunknak, de másoknak is. Erről szól a skorpió és a teknős története.

Egyszer egy skorpió érkezett a folyóhoz. Mivel nem tudott úszni, megkérte a teknősbékát, hogy vigye át a túlsó partra. A teknős nem vállalta, azzal indokolva:
- A folyó közepén megmarsz, és meghalok.
A skorpió erre azt válaszolta:
- Ha te elmerülsz, én is megfulladok, több eszem van annál, minthogy megmarjalak.
A teknőst ez meggyőzte, és elindult úszva a skorpióval a túlpart felé. Ahogy a közepére értek, a skorpió megmarta a teknőst. A teknős haldokolva megkérdezte:
- Mégis miért tetted? Most mindketten meghalunk!
- Mert én ilyen vagyok, ilyen az én természetem.

A sors mindig ajánl fel lehetőségeket a változásra, a pozitív irányú belső átalakulásra, és ezt többnyire embereken és a velük való kapcsolatokon keresztül nyilvánítja meg. Folyamatosan szembesülünk olyan élethelyezetekkel, ahol egy adott hibánk felszínre kerülhet, és ahol bizonyíthatunk; helytállunk vagy elbukunk. Rajtunk áll, hogy felismerjük-e a már berögződött rossz szokásunkat, és átérezzük-e, hogy ezzel képesek vagyunk mi is -mint a skorpió- akár „megmarni” másokat, de az is csak tőlünk függ, hogy próbálunk-e tenni valamit ellene.
A belső átalakulásunk kétféle módon történhet; önként -keresve a lehetőségeket a javulásunkra- vagy a sorsra bízva az „oktatást”. Ha az elsőt választjuk, az átalakulásunk könnyebben mehet végbe -„önként és dalolva”-, míg az utóbbi keserves lehet számunkra. Hiszen a sors újra és újra „felpofoz” a hasonló helyzetekkel, egészen addig, amíg nem tanuljuk a leckét.
A valódi belső átalakulás elindításához azonban áldozatot kell hoznunk. Miközben lépésről lépésre megválunk hibáinktól, egy-egy kis „halált” élünk át; eltávozik egy gyengeségünk, de ezzel együtt újjá is születünk. A filozófust az különbözteti meg az átlagembertől, hogy nem törődik bele saját tökéletlenségébe -nem hivatkozik felmentést keresve a gyengeségeire-, hanem keresi a jobbítás lehetőségét. Onnan indul, ahol a legnagyobb hatalma van, önnön belső világából.

Kontó Gizella