Miért jelenik meg az elménkben oly gyakran a túlzó birtoklási vágy, az irigység, a féltékenység, a mérhetetlen ragaszkodás, melyek megkeserítik a mindennapjainkat? A régi bölcsek, de a modern pszichológia is úgy tartja, hogy ha nem vágynánk oly nagyon dolgokra, eseményekre vagy épp ezek elkerülésére, könnyebb és stressz-mentesebb volna az életünk. Mégis sokszor nézünk szembe olyan kínzó kérdésekkel, mint: „Mi lesz velem, ha becsapnak, kihasználnak, megcsalnak?” Az elménk hajlamos körkörös gondolatokkal kínozni minket; újra és újra olyan nyugtalanító dolgokon agyalunk, amelyek még be sem következtek, és lehet hogy nem is fognak. Hogyan zabolázhatnánk meg az elmét, megszabadulhatnánk-e valahogy a lelki gyötrelemtől? Vizsgáljuk meg, hogy mit javasol a filozófia! A konkrét „elme-baj” legyen a társunkhoz való túlzott ragaszkodás, a szerelemféltés, ami oly sok fiatal-, és felnőttkori párkapcsolatot mérgez meg - talán mert az iskolában egyik tantárgy sem foglalkozik az emberi kapcsolatok kihívásaival, ugyanakkor mindekit érint az élete során -, és a segítséget adó filozófiai gondolatok széles spektrumán válasszuk Buddha szenvedéstől való megszabadulásról szóló tanítását!

Buddha tanításának központi eleme az ún. Négy Nemes Igazság, melynek kiindulópontja az, hogy a földi létezés szenvedés (1.Nemes Igazság). Hiába vannak jobb korszakaink - fiatalon, egészségesen, erőnk teljében sok boldog pillanatot megélhetünk -, ám a létezésünk egészét nézve a végeredmény az öregség, a betegség és a halál. A megnyilvánult világban a fizikai-anyagi dolgok pusztulásra vannak ítélve, a maradandó dolgok a lélekhez köthető élmények, ezek közül is leginkább a jósághoz, önzetlenséghez, egymás segítéséhez kapcsolódó tapasztalatok. Számos filozófia utal az örök értékek iránti elkötelezettség és az ennek alárendelt tettek elsődlegességére a múlandó részünkkel való azonosulással, s az ebből fakadó földi örömökkel szemben. Konkrét példánkat, a szerelem állapotát tekintve, nyilván komoly próbát jelenthet a betegség, az öregség vagy a kedves elvesztése, de a problémát sok esetben inkább a kezdeti megszállottság felelmelő érzésének megszűnését követő elbizonytalanodás - magamban és a partneremben - okozza. „Vajon szeret még úgy, ahogy én őt?”

A szenvedés oka Buddha szerint a túlzó vágyakozás, a szenvedély, a szomj (2. Nemes Igazság). A vágy a létezés iránt, minden földi szép és jó megtapasztalása iránt, ami eddig nem hangzik rosszul, hiszen a nemes dolgok utáni vágyak adhatnak értelmet az ember életének. A mi példánkban ez a kedves utáni vágy hajt minket az egység megvalósulása felé, ahol egy egésszé szeretnénk válni szerelmünk tárgyával, mindenünket megosztva vele. Ám annyira bele tudunk ragadni a szerelem hétköznapi gondok közül kiemelő, minden mást feledtető élményébe, hogy el sem tudjuk a további életünket - napjainkat, óráinkat, perceinket - képzelni a kedvesünk nélkül. Elkezdünk túlzottan ragaszkodni hozzá, szinte ki akarjuk sajátítani őt magunknak. Ekkor kezdődik az elme zavara, hiszen érzékeli, hogy a nap 24 órájában nem csak minket kíván „szolgálni” imádott párunk. És itt indul konkrét szenvedésünk, ha inkább kapni akarunk egy kapcsolatban, mint adni.

Buddha azt tanítja, hogy megszabadulhatunk a szenvedéstől (3. Nemes Igazság), ha az ún. „Nemes Nyolcrétű Ösvényen” járunk (4. Nemes Igazság). Nézzük, mi ez a nyolc lépcsőfok és próbáljuk meg alkalmazni a konkrét helyzetre, a szerelemféltésre, a „zöld szemű szörnyeteg” legyőzésére! 1. Helyes szemlélet/felismerés. A féltékenység kapcsán ez például lehet annak belátása, hogy a párunk nem a mi tulajdonunk. Téveszme, hogy bárki is a miénk! Azt is el kéne fogadni, hogy más öröme is lehet a kedvesnek, mint mi, például barátok, hobbi, sport, művészetek. További felismerés lehet, hogy egyedül is lehet teljes értékű életet élni - sok egyedülálló él ma is körülöttünk -, így mi magunk is találhatunk olyan egyéb elfoglaltságot, ami örömöt okoz. Az önálló és boldog ember amellett, hogy nem függ semmitől és senkitől, elér egyfajta szabadságot is. S végül a szerelem számos bölcs szerint akkor üdvös, ha felemeli a feleket, ha mindketten a lehető legjobb énjüket próbálják kihozni magukból a másik kedvéért. 2. Helyes elhatározás. Vagyis az előbbi felismeréseket szándékunkban áll beépíteni az életünkbe. Lehet konkrét időpontot rendelni a fázisokhoz - pl. 1-1 hetet hagyni a lépésekbe való elmélyedésre -, sőt akár naplóírás formájában rögzíthetjük a célhoz képest a megvalósulás sikeres/sikertelen fejleményeit. 3. Helyes beszéd. Amit elhatároztunk, azt szóban is megerősítjük, és nem vágjuk magunk alatt a fát például azzal a gyakori mantrával, hogy „úgysem fog sikerülni”. Akkor tudunk hitelesen élni és kitűzött céljainkat megvalósítani, ha összhang van gondolataink, szavaink és tetteink között. 4. Helyes cselekvés. A gondolatainknak és szavainknak megfelelően cselekszünk, azaz példánknál maradva nem gyötörjük a párunkat - és magunkat - féltékenységi jelenetekkel, megbízunk benne, és megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy méltóvá váljunk a figyelmére, vonzalmára, szeretetére. Fejleszthetjük az erényeinket mind fizikai, mind lelki és szellemi szinten. Ezáltal nem csak magunkat tessszük jobb és értékesebb emberré - ami külön öröm -, de mások számára is pozitív átalakulást mutatunk, és ez vonzó, a párunk számára is. 5. Helyes életmód. Ha fáradhatatlanul alkalmazzuk az eddigi lépéseket, akkor tudatosan felépíthetünk egy helyes életvezetést, ami már mentes a féltékenység „elme-bajától”. 6. Helyes erőfeszítés. Az eddigi lépéseket folyamatos igyekezettel napról napra céltudatosan alkalmazzuk, azaz gyakoroljuk, még ha néha nehezünkre is esik. „Ismétlés a tudás anyja” - mondja a népi bölcsesség. 7. Helyes éberség és 8. Helyes elmélyedés. Az elménk állandóan figyeli, analizálja a számára érdekes folyamatokat, és ha ezt a megfelelő felismerések, megértési folyamatok és a pozitív eredménynek járó hála mentén teszi - önmagunknak az erőfeszítések sikeréért, a Mesternek a tanért -, eljuthat egy olyan belső béke állapotába, ahonnan már nem mozdítják ki sem a számára kedvező, sem a kedvezőtlen történések, ahogy a tenger mélyét sem borzolják a felszíni hullámok.

Engedjük hatni magunkra Buddha tanítását! Gondolkodjunk el, elmélkedjük rajta! Vizsgáljuk meg, lehetne-e alkalmazni - és ha igen, hogyan - a minket emésztő gondolataink legyőzésére! Ha a megvilágosodást nem is, de egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életet talán elérhetünk. Miközben talán jobb emberré is válunk…

„A szenvedély szenvedést kelt, a szenvedély félelmet okoz. Aki megszabadult a szenvedélytől, megszabadult a félelemtől és a szenvedéstől.”

„Valójában semmit nem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.” (Buddha)

Kontó Gizella