Filo-Café

Hírlevél

A képre kattintva feliratkozhatsz a székesfehérvári programértesítő e-mailekre
ehirlevel.jpg

Filo-Café FB csoport

Hozzászólnál, követnéd, kérdésed van? Csatlakozz a Filo-Café Facebook csoporthoz!

csoport.jpg

Feedek

1 %

Idén is lehetőség van arra, hogy adód 1%-val támogasd munkánkat!
Új Akropolisz Filozófiai Iskola Kulturális Közhasznú Egyesület
Adószám: 19011510-1-42

Idő - tudat

időtudat.jpgNewton még az örök időről és térről beszélt, úgy vélte, Istenből árad ki mindkettő, és Isten dicsőségét képviseli. A XIX. század természettudománya a teret és az időt az anyaghoz kapcsolta, mert úgy gondolta, anyag biztosan van, de Isten nem biztos, hogy létezik. A modern fizika azonban felismerte, hogy semmi sincs a helyén, miután az anyagot mikro-, és makroszinten is képessé vált megvizsgálni: A tér nem egyenes vonalú, a fényt görbülten közvetíti, ezért az égen egy kiszemelt csillagot nem egyenes pályán érnénk el, mint ahogy gondolnánk. Ráadásul a csillagos ég látványa nem a jelen, hanem a múlt képét közvetíti számunkra, amit látunk, az sok millió évvel korábbi eseményekről ad hírt. Az univerzum mája, káprázat, mondanák a hinduk.

A modern fizika kénytelen megismerésünk káprázatszerűségének tényét elismerni. A relativitáselmélet szerint az idő, különböző sebességgel képes telni. Eléggé felfoghatatlan számunkra, amikor egy űrhajós olyan gyorsan megy, hogy lassabban öregszik, mint a Földön maradt ikertestvére. A mikrofizika objektivitása azonban még ennél is súlyosabban rendült meg. A kvantummechanika egyik alapelve azt állítja, hogy nem tudjuk egy részecske bizonyos megfigyelhető változóit egyszerre tetszőleges pontossággal megmérni azonos pillanatban, például a térbeli helyét és mozgásállapotát. A mikroszkopikus jelenségek a hullám-részecske kettősség alapján írhatók le, mert hol hullámként - hol részecskeként viselkednek.

„Nem létezik többé »objektív realitás«, illetve sohasem létezett. A megfigyelés megváltoztatja a valóságot. Csak addig olyan, amilyen, ameddig megfigyeletlenül maradhat. S hogy mivé változik, az a megfigyelő személyétől függ.” (Werner Heisenberg)

A tér és az idő fizikai fogalmai mellé fel kell vennünk a tudat faktorát is. A newtoni abszolút tér és abszolút idő, a pontosabb megismerés következtében átment az einsteini négydimenziós, egymástól szét nem választható téridő modellbe, majd a XX. században, egy cseppet sem objektív tudati időbe és térbe (Bohr, Heisenberg). Mintha egyetlen biztos pont a saját szubjektív tudati állapotunk, saját belső centrumunk lenne. Lehet, hogy a tudat szüli a teret és az időt énünk centruma köré? Niels Bohr, így kiáltott, amikor ezt felismerte: „Visszaérkeztünk Platón »barlanghasonlatához«.” A modern tudomány szembesült azzal, amit Platón már kétezer évvel ezelőtt felismert.

„Ha néhány ember egész életét egy barlangban ülve, lekötözve tölti, miközben hátuk mögött a barlang szájánál tűz ég és így a külvilág eseményei, mint árnyékok jelennek meg számukra a barlang falán, joggal gondolhatják, hogy amit látnak, az maga a valóság teljessége. Ha azonban valamelyikük, kötelékét lerázva a tűz felé fordul, vagy kilép a napvilágra, bizonyos, hogy szemét elvakítja a fény és képtelen bármit látni abból, ami igazi világként tárul eléje. Visszafordul inkább, hogy újból azt nézze, aminek nézésére képes. S ha netán mégis megszokja, s a többieknek később elmondja, hogy ott kint fény van és egy másfajta valóság, vajon hinnének-e neki? Vagy bolondnak tartanák, s végül elüldöznék maguktól; ne zavarja meg biztosnak hitt világukat.” (Platón nyomán)

Értelmezhetjük ezt úgy, hogy mindenki a tudatszintjének megfelelően kapja meg a tudás lehetőségét. És ha nincs meg bennünk az személyes énünk iránti kétely, akkor a magasabb belátás lehetősége örökre zárva marad előttünk.

A tudattal és az időérzékeléssel kapcsolatos legújabb kutatások azt állítják, hogy a tudat alapjában nem lokális jelenség. Nemcsak ebben a tér-időben működik, itt csak egy bizonyos része funkcionál. A tudatnak vannak magasabb dimenziói, egyszerre képes „itt és most”, ugyanakkor „mindig és mindenhol” tájékozódni. Ezt támasztják alá nemcsak a telepátia, a távérzékelés, a jövőérzékelés, a regressziós-, vagy reinkarnációs hipnózis, hanem a halál-közeli élmények tapasztalatai is. Ez utóbbi jelenség egy fontos fázisa, amikor az emberek felidézik egy pillanat alatt életük legfontosabb eseményeit, amikor a tudat hirtelen kinyílik az időben. Egy ún. „panorámatudat” alakul ki bennük, ahol nem gyors egymásutánban, hanem egyidejűleg látják a történéseket. A visszatérőknek az élmény hatására megváltozik az élethez és az időhöz való hozzáállásuk: nem a karrier, vagy az anyagiak érdeklik már őket, többé nem a múltban és a jövőben akarnak élni, mint oly sokan teszik közülünk is, hanem az „itt és most”-ban, egy végtelen létezésben. Mi a jelen pillanat mellett folyamatosan rendszerint elmegyünk, vagy a holnapokban élünk, vagy a múlton tépelődünk. Ők azonban rájönnek, hogy a tudat halhatatlan, és hogy egy közös hajóban evezünk. Hogy minden pillanat kincs, minden pillanat megragadható az odafigyelésre, a boldogságra, a szeretetre.

A tudat a korábban felsorolt helyzetekben, mintegy elválik a testtől, mint hogyha kihúznánk a kezünket egy kesztyűből. A legújabb feltételezések szerint nem a tudat van a testünkben (pl. az agyban), hanem a testünk van a tudat terében. Mondhatjuk úgy is, hogy nem a rádióban van az adás, hanem a rádió van az adásban, vagyis a rádión keresztül szólal meg az az adás, amit mi nem látunk, de mindenhol ott van a környezetünkben.

Az idő egy tudati élmény. Megfigyelhetjük, hogy álmainkban éppúgy kicsi szerepe van az egymásutániságnak, mint akár a panorámatudat megélésekor, akár a meditációkban kialakuló különös örökkévalóság vagy időtlenség-érzés során. Valószínű, meg kell válnunk attól az elképzelésünktől, hogy csak egyfajta idő létezhet, és számolnunk kell egy másfajta tudatműködéssel is, amit egyes vallásfilozófiák már régóta tanítanak, de ami a modern tudomány számára egyelőre még feltáratlan terület.

Forrás:
http://www.vilagokonat.hu/ver2/KONYV/konyv.htm
http://www.ujakropolisz.hu/
Kontó Gizella