Filo-Café

Hírlevél

A képre kattintva feliratkozhatsz a székesfehérvári programértesítő e-mailekre
ehirlevel.jpg

Filo-Café FB csoport

Hozzászólnál, követnéd, kérdésed van? Csatlakozz a Filo-Café Facebook csoporthoz!

csoport.jpg

Feedek

1 %

Idén is lehetőség van arra, hogy adód 1%-val támogasd munkánkat!
Új Akropolisz Filozófiai Iskola Kulturális Közhasznú Egyesület
Adószám: 19011510-1-42

Könyvajánló: Mája játékai

Ebben a cikkben Delia S. Guzmán Mája játékai című könyvéből idézünk. Mája a keleti káprázat istennője, világunk építője. A szerző arra hívja fel figyelmes olvasóját, hogy új szemmel nézzen rá mindenre, ami életünk része, azokra a magától értetődő dolgokra is, amelyekről, legalábbis úgy hisszük, mindent megtudtunk már. És valóban csak az előtt, aki megőrzi szellemének ilyen fokú frissességét és szabadságát, nyílnak meg a kapuk a mélyebb megértések felé. A költői szépségű mű felhívás az elgondolkodásra, meggyőződéseink felülvizsgálatára, mely során megtisztíthatjuk őket a szokásos gondolkodás porától.

A könyv sok egymáshoz kapcsolódó és egymást kiegészítő témát ölel fel mozaikosan: az élet és a halál, az évszakok, az elemek, a gondolkodás, a művészet, a szeretet, az idő… A mély ismeret és befogadás nyelvén szól, amelyen egyre több ember igyekszik megtanulni beszélni. Ennek a nyelvnek az alapja egy sokszínű világ, amelynek minden része él, a kövektől kezdve egészen az ember által megtestesített ideákig. Talán az összes élő közül mi értjük belőle a legtöbbet, de biztos, hogy újra meg kell találnunk a visszautat ehhez az egységhez, amelynek minden alkotóeleme azonos törvényeknek engedelmeskedik.

Deák Szilvia
a magyarországi Új Akropolisz elnöke

 

DELIA S. GUZMÁN: MÁJA JÁTÉKAI CÍMŰ KÖNYVÉNEK RÉSZLETE

Mája régi, keleti istenség, nevének jelentése: káprázat. A káprázat az a fátyol, amellyel a természet mindent betakar, hogy az emberek ne jöjjenek rá olyan könnyen rejtett törvényeire. Így téveszt meg, csábít el bennünket Mája szépségével és sokszínű játékaival, így segít, hogy letöltsük kiszabott időnket a földön.

A káprázat játszik az érzékszerveinkkel. És mi – többé-kevésbé tudatosan – részt veszünk ebben a játékban. A káprázat nem azt jelenti, hogy amit látunk, az valójában nem létezik. A káprázat játékai valós, de nem tartós dolgokon alapulnak. Ezek az igazságok olyan rövid életűek, mint egy buborék... mint egy illúzió. Mégis, tudatlanságunkban azt hisszük, hogy ezekben a pillanatnyi igazságokban rejlik a mindenség.

Ha törekvéseinket és legszebb reményeinket pusztán Mája játékaira pazaroljuk, akkor szenvedni fogunk. Mindaz, amit szeretünk, kicsúszik a kezünk közül, és vakságunk miatt elveszítjük annak a lehetőségét, hogy meglássuk a tartósabb, a kevésbé csalóka, a halhatatlansághoz közelebb álló dolgokat.

Miért játszunk? Miért veszünk részt Mája játékában, miért nem tűnik fel, hogy mindez csupán káprázat? Ha tudnánk a választ erre a kérdésre, akkor azzal is tisztában lennénk, miért játszik a gyerek. A gyerek játszik, pedig tudja, hogy amit tesz, csupán játék. Mégis szüksége van a kísérletezésre, hogy próbára tegye erejét, és felkészüljön egy másik, sokkal nagyobb játékra: magára az életre. Az emberek egy kicsit mindig gyerekek maradnak. Bizonytalanok vagyunk a végső, valódi célunkban, egész életünk során játszunk, és igyekszünk bebizonyítani magunknak, hogy képesek vagyunk értelmes tetteket véghezvinni.

Mindnyájan részt veszünk „Mája játékaiban”…

Az élet és a halál

Micsoda örömhír, gratulálunk! Világra jött egy gyermek! Megszületett a fiam!

Így örülnek az emberek egy új lény megjelenésének a földön. Szinte minden, amit ezért a kis lényért teszünk, kevésnek tűnik – teljes védelmünkre és a leggyengédebb gondoskodásunkra van szüksége. Csókok, ajándékok, örömkönnyek kísérik az élet megjelenését.

Nincs ennél nagyobb fájdalom! Mélységes szomorúság sújtja a szívemet!
Elvesztettem, akit szerettem!


Így siratják az emberek társaik elvesztését, akik beléptek a halál sötét rejtélyének kapuján. Bánat, gyász, vigasztalanság kíséri a lélek átlépését a másik világba.

Csak nagyon ritkán állunk meg, hogy elgondolkozzunk azon, honnan jöttünk, amikor megszülettünk. Pedig ez egyáltalán nem a lélek eredetét firtató mély vallási vagy filozófiai kérdés. Sokkal egyszerűbb dologról van szó: az, hogy megérkeztünk ide, azt jelenti, hogy valahonnan ide kellett jönnünk, akárhol is van, és akármilyen is az a hely. Lehet, hogy ott is ugyanolyan gyászoló és szomorú lelkek búcsúztatnak el, amikor az élők földjére készülünk lépni? És lehet, hogy amit az itteni szülők örömmel ünnepelnek, az ottaniaknak fájdalmat okoz, amikor látják elmenni azt a lelket, akivel addig együtt voltak?

És amikor meghalunk, és itt hagyjuk ezt a földet, hová megyünk? Ha valahonnan elindulunk, biztos hogy valahová, egy másik hely felé tartunk. A végtelenséggel nem férnek össze a véges korlátok. És vajon ott, ahová megyünk, nem fogadnak-e ugyanolyan mosollyal, örvendezve újbóli találkozásunknak, miközben földi rokonaink siratnak bennünket?

***


Az élet és a halál egy érem két oldala, amely maga az ÉLET. Mi, akik itt vagyunk, valahonnan érkeztünk, és valahová majd eltávozunk, de sohasem szűnünk meg létezni.

Az emberek életnek nevezik egy lélek megtestesülését itt a földön. Halálnak pedig azt hívják, amikor ugyanaz a lélek, miután levetette ezt a test-ruhát, a másik világ felé távozik, hiszen itt már nincs maradása.

A földi életet a formák uralják. Ezért itt Mája erős és magabiztos. Játszik az élettel, a formákkal, változtat és alakít rajtuk, hogy elérje célját: egyre erősebb anyag, egyre több forma és egyre több lény létrehozását.

A formák, amelyek Mája világában megjelennek, eleinte aprók. Így az illúzió megvédi a fiatal testeket. Hisz senki sem marad közömbös és érzéketlen egy kis élet láttán. Egy csecsemő, egy állatkölyök, egy a földből előbújó növény… mindenkiben óvó és szerető gondoskodást ébreszt. Az emberek nemcsak saját gyermekük, hanem a kis állatkölykök iránt is így éreznek, függetlenül attól, hogy később milyen veszedelmesek is lehetnek. Egy kifejlett tigris nem ugyanolyan, mint egy kölyöktigris – az egyik vad és félelmetes, a másik gyámoltalan és védtelen. De az állatokat is megindítják a kisgyermekek, és az a vadállat, amely rátámad egy felnőttre, a csecsemőt megvédi, mert a felbőszült tekintetet Mája a könyörület fátylával takarja el: az életet meg kell védeni, kerül amibe kerül, hisz túl sok energia és türelmes munka kellett ezeknek a formáknak a megalkotásához, hogy egy ragadozó mancsa csak úgy, egy pillanat alatt tönkretegye.

Amikor Mája világában a formák már eléggé megerősödtek és önállóvá váltak, többé már nem gyöngédségre, hanem versengésre késztetnek. Ez a túlélésért vívott harc időszaka, ahol az erősebb legyűri a gyengét. A szerelem enyhítheti ezt a harcot, de valójában minden csak erő kérdése, legyen akár fizikai, lelki, mentális vagy szellemi. És mindig az erősebb győz, bárhol zajlik is a küzdelem. Az embereket olyannyira szórakoztató sportversenyek sem mások, mint ennek a másik játéknak, a mindennapi túlélésért folytatott küzdelemnek a tükröződései.

Mielőtt a formák hanyatlásnak indulnának és elpusztulnának, eleget kell tenniük egyik fő kötelességüknek, amelyet Mája rájuk ró: folytatniuk kell a formák létrehozását. Mája ezernyi fátyollal és fortéllyal éri el, hogy újabb és újabb testek szülessenek az anyagi világban, és erre a már meglévő testeket használja fel. Az élők veleszületett önzősége meggátolná, hogy saját maguktól szaporodjanak, ha Mája nem csapná be őket a gyönyör illúziójával, így keltvén azt a látszatot, hogy önszántukból sokasodnak.

Ezután a formák hanyatlásnak indulnak. Ezt az utolsó szakaszt nevezik az emberek öregségnek. A végéhez közeledő élet már sem dajkálásra, sem versengésre nem késztet. A test ráncos, elfáradt, le kell cserélni. Kegyes az élettől az ilyen búcsú, ami hozzásegít, hogy a formák csillogása ne ejtse rabul a lelket. A lélek már saját maga kéri megszabadulását ebből az elhasználódott burokból, hogy azon a másik, ideális helyen újra visszanyerhesse azt a könnyedséget és örömöt, amely egy elnehezült testben már nem tudott megnyilvánulni. Maga Mája gyorsítja fel ezt a folyamatot egyfajta megfáradtság érzetét keltve, és valamiféle álomvilágba ringatva, de energiáiból soha nem veszít, hiszen a régi formák mindig megújulnak a föld méhében, vagy újra feltámadnak hamvaikból. Semmi sem vész el: minden átalakul.

Az élet és a halál egy érme két oldala, egy örökké tartó játék két pillanata, és a játék folyton ismétli önmagát – így hozza létre a ciklikusságot.

Az egész természet vissza-visszatérő játékot űz: a nappal és az éjszaka, a Nap és a Hold, a nyár és a tél, az álom és az ébrenlét, a fiatalság és az öregség… Ha minden forog, ha minden visszatér, ha a fák elszáradt ágai újra rügyet bontanak, ha a tenger apályát újból dagály követi, akkor mi, emberek hogyan vonhatnánk ki magunkat ebből a játékból?

Nincsenek véletlenek. Mája örökös játékot játszik, az ok-okozat törvényével idevonz bennünket, és arra kényszerít, hogy tanuljunk, hogy saját tapasztalatokat szerezzünk. Élhetünk és meghalhatunk vakon, elmerülve Mája játékában…, vagy élhetünk és meghalhatunk úgy, hogy ismerjük a játékszabályokat… Ez saját fejlődési szintünktől függ.

 

A könyv iskolánkban megvásárolható.

Új Akropolisz - 8000 Székesfehérvár, Megyeház utca 22/a

Nyitvatartás: hétfőtől-csütörtökig 18:00-21:00

Információ: szfvar@ujakropolisz.hu / 20/5376-579