Filo-Café

Hírlevél

A képre kattintva feliratkozhatsz a székesfehérvári programértesítő e-mailekre
ehirlevel.jpg

Filo-Café FB csoport

Hozzászólnál, követnéd, kérdésed van? Csatlakozz a Filo-Café Facebook csoporthoz!

csoport.jpg

Feedek

1 %

Idén is lehetőség van arra, hogy adód 1%-val támogasd munkánkat!
Új Akropolisz Filozófiai Iskola Kulturális Közhasznú Egyesület
Adószám: 19011510-1-42

A halál-közeli élmények hatása

Moodyt, az „Élet az élet után” című könyvének nemzetközi sikere arra inspirálta, hogy kutatását folytassa és kiterjessze. „A fényen túl” című mű több, különböző kutató által folytatott, más-más módszertannal dolgozó tudományos munkát vet össze, speciális területeken végzett megfigyeléseket közöl (gyermekek halál-közeli élménye), és magyarázatokkal szolgál a tudós társadalom részéről felvetett kételyekre.
 

Az USA különböző államaiban, városaiban és a teljes lakosság köréből vett lakossági mintákon végzett halál-közeli élmény vizsgálatokból levont következtetések összecsengenek: az élményt átélők biztosak benne, hogy a halál után folytatódik az emberi élet. Belső bizonyosságot nyertek, és olyan tapasztalat birtokosaivá váltak, amely szerint immár a szeretet és tudás a legfontosabb. Megváltozott az életük. Mély, pozitív, változáson mentek át, jobb emberré váltak. Pozitív cselekedetek végrehajtására törekszenek, jobban törődnek másokkal, és nem félnek már a haláltól.
 

 

A halál megtapasztalásának fontos állomásai
Elelevenítsük fel a halál-közeli élmények meghatározó állomásait, hogy ebből kiindulva jobban megérthessük a tapasztalatokat átélő emberek reakcióját, az egész életre kiható kedvező irányú változások mozgató rugóit!
 

A Fénylény. A haldoklót az élmény egy bizonyos mélységi pontján ragyogó fehér fény veszi körül, a földöntúli fényerő mégsem bántja a szemet. Belőle csak szeretet és melegség árad, magába zárja őt egy mágneses erejével, ezért vonzódik hozzá. Eltérő vallásos meggyőződés szerint más-más névvel illetik a jelenséget, a keresztényeknél Krisztus, a zsidóknál Angyal, a nem hívőknek Fénylény (a továbbiakban ez utóbbi nevet használjuk). A Fénylény a kapcsolatot gondolatátvitellel veszi fel a haldoklóval, ami akadálytalan, világos, a félreértés vagy hazugság kizárt, mindenki megérti, bármilyen is az anyanyelve. A Fénylény kérdéseket intéz a haldoklóhoz, hasonlókat a következőkhöz: „Elkészültél a halálra? Mit tettél éltedben, amit fel tudsz mutatni? Értékes volt az életed?”  A kérdés nem vádló, nem szemrehányó, a célja, hogy az életüket őszintén és alaposan gondolják végig, és hogy ők maguk jöjjenek rá az igazságra. Bármilyen is a válasz, a Fénylényből korlátlan szeretet és megértés árad.
 

Visszatekintés. A szó nélkül feltett kérdések egy döbbenetes erejű képsort indítanak el: a Fénylény panorámaszerűen bemutatja a haldoklónak élete fontos eseményeit. Kiderül, hogy előtte az egyén élete nyitott könyv, nincs szüksége felvilágosításra. A háromdimenziós színes mozi célja az emlékezés. Érzelmileg és mentálisan újra átél mindent az egyén, sőt nemcsak látja valamennyi cselekedetét, hanem azonnal meg is érti a tetteinek hatását az emberekre. Érzi azok szomorúságát, sérelmét és bántja, amit tett. Egy hölgy visszaemlékezett arra, amikor 6 éves korában elráncigálta kishúgától a húsvéti kosarát, és elvette tőle a játékot, amit akart. A visszatekintés során megtapasztalta az ő csalódottságát, veszteségét, úgy élte meg, mintha ezt saját magának okozta volna. Így fogalmazott: „Én voltam az a személy, akinek ártottam és én voltam az, akinek segítettem, hogy jól érezze magát.” A Fénylény tanítani, nevelni, figyelmeztetni akar a visszatekintéssel, amiből kiemel néhány különös fontossággal bíró részt. A tanítás lényege pedig, hogy másokra is gondolni kell, nem szabad önzőnek lenni. Azt sugallja, hogy két fő feladatunk van az életünk során: az embereket önzetlenül szeretni és minél nagyobb tudást szerezni.

Megváltozott életek
A halál-közeli élményt átélőknek a történtek hatására megváltozott a beállítottságuk, életüket szerették volna teljesebbé tenni, többet gondolkodtak, és mélyebben kezdtek el foglalkozni a végső dolgok kérdésével. Így magyarázták az egész életükre kiható következményeket: „Máról holnapra idősebb lettem”, „Új világ nyílt meg előttem”, „Sok dolog van még, amit tudnom kell”, „Több dolog van az életben, mint a mozi és a foci”…
Moody a sok éves, több száz fővel végzett személyes mélyinterjúk során szerzett tapasztalatok alapján 8 féle személyes változásról számol be:

1. Fejlettebb lelki állásfoglalás. Az élmény kíváncsiságot ébresztett bennük, tanulmányozni kezdték a vallásokat, a nagy gondolkodók tanításait. Megváltozott a test és lélek közti értékfokozatról vallott felfogásuk, a lélek került a középpontba, a test másodlagossá vált.
2. A szeretet fontosságának érzése. Megértették a leckét: szeretni embertársainkat és szeretetből jót tenni. Az önzetlen szeretet a legfontosabb az életben, még a vallási doktrínáknál, szertartásoknál és hithű eszméknél is fontosabb. Így emlékszik valaki: „Az Urat nem érdekli a teológia, és a felekezetek… Azt akarta tudni, mi van a szívemben, nem pedig a fejemben.”
3. A tanulás megbecsülése. Nagyobb tiszteletet éreztek a tudás iránt, belátták, hogy ez az egyetlen, amit a földi életünkből magunkkal vihetünk. A tudás megszerzése hozzájárul a teljességünkhöz, és ezt a halál után is folytatni kell. Egyikük sem a tudás kedvéért keresi a tudást, hanem hogy általa jobb, egész emberré váljon.
4. A cselekedetek ellenőrzésének megváltozása. Megnőtt a felelősségérzetük minden tettükért, kimondott szavukért, gondolatukért. Fokozottan érzékenyek lettek cselekedeteik közvetlen és hosszú távú következményei iránt. Az életfilm átélése képessé tette őket arra, hogy objektíven tudják életüket megvizsgálni, átérezzék cselekedeteik másokra való érzelmi hatását, és tisztán lássák, mi a helyes vagy helytelen. A felelősség érzete pozitív jellegű hatásként, nem neurotikus bűntudatként jelent meg számukra, gondosabbá váltak szabad döntéseikben, cselekedeteik megválasztásában.
5. Annak érzése, hogy mindennel kapcsolatban vagyunk. Megnőtt bennük a tisztelet a természet és a körülöttünk levő világ iránt. Megértették, hogy a mindenségben minden kapcsolatban áll egymással, és hogy nem árthatunk úgy bármi/bárki másnak, hogy közben magunknak ne ártanánk!
6. Az aggódás érzése. Kifejezték szorongásukat a világ sorsával kapcsolatban, ahol hallatlan romboló erők vannak emberi kézben. Mégis mélységesen értékelik az életet, és sajnálják, hogy ilyen rövid, hogy ilyen kevés időnk van a fejlődésre, tökéletesedésre, ezért még jobban meg kell becsülni. Úgy vélik, a „kis dolgok”, amik igazán számítanak, és az életet a maga teljességében kell megélni.
7. A haláltól való félelem hiánya. Többé nem félnek a haláltól! Világossá vált számukra, hogy életfeladatukat be kell tölteniük, meg kell változniuk, mielőtt távoznának a túlsó oldalra. Tényként kezelik, hogy van élet a halál után. (Halál szó helyett inkább úgy fogalmaznak: egyik állapotból átmenet egy másik állapotba, vagy a tudatnak, a létnek egy magasabb létrendbe való emelkedése, hazatérése, vagy fogságból való szabadulás.) Egyik elbeszélésben sincs szó jutalomról vagy büntetésről, angyalokról, ördögökről. A Fénylény harag és neheztelés nélkül, megértően, szeretetteljesen reagál, még akkor is, ha bűnös cselekedetük volt életükben. Ez a tény azt adta tudtukra, hogy tanuljanak a történtekből. A Fénylény nem ítéletet mond, hanem azt akarja, hogy jobbá váljunk, mert ez a fejlődés az önmegvalósítás végső célja, különös tekintettel a szeretetre és a tudásra.
8. Visszatérés az „igazi” világba. A szellemi paradicsom megtapasztalása után vonakodnak visszatérni a földi világba, és nehezen illeszkednek be az életbe. A meg nem értettség és gúnyolódás közepette sokan közülük sóvárognak a boldog állapot után, amit odaát megtapasztaltak.
A „visszatérési szindrómát” már 2500 éve Platón is megemlítette az Állam című művében, a Barlangmítoszban. A földalatti árnyékvilágból, a köteleiktől megszabadult foglyok kimásznak a valódi világba, és megismerik annak szépségét. Problémát jelent számukra a visszatérés, a korlátozottabb világ követelményeinek való megfelelés és az, hogy a barlanglakók nem hisznek nekik és kinevetik őket.


A halál-közeli élmények hatására az átélők egyike sem lett gőgős vagy büszke. Tisztábbnak, tökéletesebbnek senki nem érezte magát másoknál, magukat szerényen továbbra is haldoklónak és keresőnek tartották. Új célokat, új erkölcsi elveket adott nekik az élmény, de nem adta meg számukra az azonnali megváltottság, vagy az erkölcsi csalhatatlanság érzését.


Megértették azt, hogy saját magunk vagyunk felelősek a sorsunkért a nagy választóvonal mindkét oldalán, a halálon innen és túl. Aki a lelkiismeretére, a belső hangjára, az isteni részére hallgatva éli mindennapjait, annak nem lesz oka szégyenre senki előtt, semmiféle megmérettetésnél. Aki a földi életében erkölcsös, tudatos és szeretetteli életet él, az már itt elérheti a mennyországinak mondott állapotot, és észre sem fogja venni az átmenetet a halandó létből a láthatatlan világba, mert odaát ugyanezt folytathatja, az örök törvényeknek megfelelően.
 

A halál legnagyobb baja, hogy ha egy embertársunk meghalt, nem tehetjük többé jóvá a rajta elkövetett rosszat. Azt szokás mondani: »Élj úgy, hogy minden órában kész légy a halálra.« Én inkább azt mondanám: »Élj úgy, hogy mindenki meghalhasson anélkül, hogy teneked ezt a bűnbánatot kelljen érezned.«
(Lev Tolsztoj)


Források:
R. A. Moody: Élet az élet után
R. A. Moody: Gondolatok a halál utáni életről
R. A. Moody: A fényen túl
www.ujakropolisz.hu

Kontó Gizella