Filo-Café

Hírlevél

A képre kattintva feliratkozhatsz a székesfehérvári programértesítő e-mailekre
ehirlevel.jpg

Filo-Café FB csoport

Hozzászólnál, követnéd, kérdésed van? Csatlakozz a Filo-Café Facebook csoporthoz!

csoport.jpg

Feedek

1 %

Idén is lehetőség van arra, hogy adód 1%-val támogasd munkánkat!
Új Akropolisz Filozófiai Iskola Kulturális Közhasznú Egyesület
Adószám: 19011510-1-42

Viszonyunk a halálhoz

A halál, mint a „nagy ismeretlen”, mindig is érdekelte az embereket, de míg régen az elmúlás tudata beépült a mindennapokba, és hittek a halhatatlan lélekben, addig ma a halál elutasítása érvényesül. Mivel a racionalitás nem tud tudományos magyarázattal szolgálni, az elme képtelen felfogni, a hit nem szolgál kellő magyarázattal, ezért legtöbben inkább kizárják a tudatukból. Ugyanakkor vannak ma is, akik a halált ismerni akarják, akik az orvostudomány fejlődését felhasználva kutatják, és vannak, akik ma is bizonyosak benne, hogy van élet a halál után…

Hiszen senki sem tud a halálról semmit, még azt sem, hogy nem éppen a legnagyobb jótétemény-e mindenekelőtt az ember számára – és mégis úgy félnek tőle, mintha bizonyosan tudnák, hogy a legnagyobb baj.
(Platón)
 

Régen az együttélés a halál gondolatával, beépült a mindennapokba. Például a magyar néphagyomány szerint a nők lánykorukban a nászlepedőt hímezték, asszonykorukban pedig a halotti leplet. Napjainkban „a halál elutasításának, a gyász bagatellizálásának egyik oka, a ráció, az ész uralma” (2) - írja Polz Alaine. A tudományoktól vártuk, hogy szebbé, jobbá, boldogabbá tegyék életünket. A tudományos felfedezések, melyeknek 80-90%-a a XX. sz. fordulójára tevődik, olyan sikerélménnyel szolgált, amely „a hitet elhomályosította, háttérbe szorította, és egyeduralkodóvá tette a rációt” (2). Mai világunkban az ész uralkodik, nem a transzcendencia, és szerinte, ami logikusan nem bizonyítható, az nincs is! De akkor szerelem sincs! - mondhatnánk ellent ennek a felfogásnak. A logika és a hit összeegyeztethetetlensége sok emberben lelki hasadást okoz.
 

Az elutasítás egy másik oka a félelem. „A felnőttek többsége a halál kapcsán a következőktől fél: a tudata megsemmisülésétől, a haldoklással járó szenvedéstől, az odaát való egyedülléttől, és a pokol tüzétől.” (3) Ezt mutatják Moody kutatásai. Érdekes, hogy az ismeretlentől való félelem nem kapott helyet a listában. „A halálfélelem bennünk van, fiziológiai jelenség. Ha nem volna, könnyen olyat tennénk, hogy meghalnánk, mielőtt továbbadnánk génjeinket.” (1) Véli Polz Alaine. Ez egy archaikus, kollektív tudattalanban őrzött félelem, ami az állatvilágban is jelen van. Nézzünk erre egy példát! A génterápiával, klónozással foglalkozó Wisconsini Egyetem kutatói rhesus-majmokkal kísérleteznek: több száz, a külvilágtól csaknem hermetikusan elzárt, ketrecben született és ott élő állattal, akik soha nem láttak az emberen kívül más élőlényt, így kígyót sem, ami a vadonban élő társaik számára a halált jelentheti. A kísérletként közéjük engedett csúszómászóra a majmok hangos visítással menekülve reagáltak, mintha tudták volna, hogy a kígyó egyenlő a halállal. „Ezt az öröklött félelmet a mai genetikával nem tudjuk megmagyarázni” (1) – írja Polz Alaine.

A halál elutasításának további oka, a média által sugallt fiatalságkultusz. Ezáltal sok emberben az a képzet alakul ki, hogy csak a szépség és fiatalság egyeztethető össze az élettel, és mindenáron ilyenné kell válnunk, ha meg akarunk felelni a „kor követelményeinek”, és nem szeretnénk rossz irányban kilógni a sorból. Minden más megnyilvánulás elvetendő. De talán fordul majd a kocka az átlagéletkor növekedésével, azzal, hogy egyre több idős ember él közöttünk, és sokan nem tudják, vagy nem akarják elfogadni ezt a rájuk nehezedő nyomást.
 

A modern civilizáció számára a halál tabu: nem óhajtunk foglalkozni vele, inkább visszük a koszorút a temetőbe. Félünk tőle, a gondolatát is elutasítjuk, beszélni sem akarunk róla. A közvetlen találkozás a halállal (pl. szerettünk elvesztése) pillanatnyi megrettenést okoz ugyan, de aztán éljük ugyanúgy tovább az életünket. Naponta sok száz halállal találkozunk, de meg vagyunk győződve róla, hogy velünk ez nem történhet meg.
Hogy mégis foglalkozunk a halál gondolatával, bizonyítja a felmérés, miszerint ha választhatnánk, a 80%-unk otthon szeretne meghalni. A tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy az emberek 90%-a kórházakban vagy utakon, balesetben hal meg.
 

Polz Alaine szerint a legnagyobb probléma, hogy elvesztek a rítusok, melyek segítettek méltósággal meghalni, és a gyászt feldolgozni (pl. fehér ruha, halotti tor, baráti beszélgetések, énekek, …), illetve hogy elveszítettük a hitünket a lélek halhatatlanságában. A magyar Hospice mozgalom létrehozójának élete utolsó tudományos munkája „Szorongás és halálfélelem korrelációja a rítusvesztéssel” címet viselt. Tudományos kutatásának eredménye, hogy a változók közötti kapcsolat szignifikáns, és a rítusvesztéssel fokozódik a szorongás, a halálfélelem.
 

Test és lélek
A klinikai halál állapotában az orvos a testen és működésén kívül nem lát, és nem tud mást. Az orvostudomány, az újraélesztési technika fejlődésével egyre több embert tud visszahozni a halál közelségéből. Sokan azok közül, akik megtapasztalták a „halált” és visszatértek, arról számolnak be, hogy ugyanúgy érzékeltek mindent, (láttak, hallottak) annak ellenére, hogy a műszerek a fizikai élet végét jelezték. Számukra egyértelmű bizonyítást nyert, hogy egy részünk, a lélek, ami a testen keresztül érinthetetlen, a halál után tovább él, halhatatlan.
 

Végeztek egy kísérletet annak összehasonlítására, hogy élő kísérleti személy, és a klinikai halál beálltakor a testet elhagyó lélek, mennyire tud pontos megfigyeléseket végezni. A műtőbe beültetett megfigyelők az ott zajló eseményeknek, személyeknek és a körülményeknek 60%-ban pontos leírását adták, míg a tudatukat vesztett műtöttek, 90%-os pontosságot értek el tízből tízszer! Ez nemcsak azt bizonyította, hogy a lélek érzékel a test működésképtelensége után is (szívleállás, agyi működés megszűnése), hanem sokkal többet lát, és érez, jóval finomabb és pontosabb lesz az érzékelése…
 

Bár büszkék vagyunk, hogy a modern tudomány mennyi mindent képes már megválaszolni, de ha a mikroszkópikus-, és a makroszkópikus világ (kozmosz) megismerését is figyelembe vesszük, akkor bizony a tudomány csupán 30%-át magyarázza a világunknak… Néhány elismert fizikus úgy gondolja, hogy mind a számunkra ismert, mind a még ismeretlen valóság mögött létezik egy alkotó princípium. Ez az ős-ok az anyagtól független, és talán sohasem lesz módunk tudományosan feltárni. Einstein így írt valahol: „Engem nem érdekelt Isten léte, de a munkám során találkoztam vele”.  Max Planck szerint az anyag és a lélek függetlenek egymástól, de lélek nélkül nincs anyag. „Nem volna asztal, ha nem volna az asztalnak eszméje”.
 

Bármennyire is szeretnénk mindent ismerni - többek között a halál utáni sorsunkat - el kell fogadnunk, hogy az emberi megismerésnek korlátai vannak. A Lélek is transzcendens, túl van azon, amit megérthetünk… Ugyanakkor örömteli, hogy különböző megközelítések hasonló következtetéseket eredményeznek, és a fizikai anyagon túli értelmes megnyilvánulásokról, egy létező transzcendens világról számolnak be. Ez elérhető valóság a Lélek halhatatlanságában hívők, és gyógyír a hitetlenek számára arra vonatkozóan, hogy a test halála után nem ér véget evilági küldetésünk, hanem kezdődik egy „új élet”, ami talán még a földinél is jobb lesz …
 

Az emberek életnek nevezik egy lélek megtestesülését itt a földön. Halálnak pedig azt hívják, amikor ugyanaz a lélek, miután levetette ezt a testruhát, a másik világ felé távozik, hiszen itt már nincs maradása.” (Delia Steinberg Guzmán)

Kontó Gizella

Források:
1.Polz Alaine - Bitó László: Az utolsó mérföld
2.Polz Alaine: Együtt az eltávozottal
3.R. A. Moody: A fényen túl
4.R. A. Moody: Élet az élet után
5. www.ujakropolisz.hu