Filo-Café

Hírlevél

A képre kattintva feliratkozhatsz a székesfehérvári programértesítő e-mailekre
ehirlevel.jpg

Filo-Café FB csoport

Hozzászólnál, követnéd, kérdésed van? Csatlakozz a Filo-Café Facebook csoporthoz!

csoport.jpg

Feedek

Oktatás és nevelés az ókori Rómában

Marcus Aurelius emlékének ajánlva

Az oktatás-nevelés minden meghatározó kultúra kialakulásában, fejlődésében és fennmaradásában kiemelkedő szerepet játszik. Ennek fontosságát és módszertanát az európai kultúrkör számára Platón foglalta össze „Állam” című írásában, ahol kiemeli, hogy minden ember képességei és hajlamai szerint kell, hogy nevelésben részesüljön, mely során el kell ültetni lelkében a jó és a rossz fogalmait, és ki kell fejleszteni jó képességeit, hogy a közösségnek értékes tagjává válhasson.

Platón fontosnak tartja továbbá azt is, hogy mindez a megfelelő időben és a megfelelő módon történjen, azaz ne oktassunk túl korán  dialektikát, melyhez az alapismereteken kívül megfelelő érettség, bölcsesség is szükséges, míg gyermekkorban kiemeli a múzsai és a testi nevelés fontosságát - az előbbit a lélek formálása, utóbbit pedig az akarat fejlesztése miatt.

Az oktatás-nevelés fontosságára más kultúrákban is találunk szép példákat. Ilyen például a Konfuciusz által megalapozott rendszer, mely évszázadokon keresztül a kínai oktatás alapját jelentette. De említhetnénk még az egyiptomi rendszert, ahol a templomok mellett létrehozott „Élet házaiban” a papok oktatták az arra érdemes fiatalokat az írás-olvasás művészetére, majd a tudományokra, művészetekre és filozófiára.

A következő írás egy római példát mutat be, leginkább a császárkori hagyományt követve. Alapnak a Római Birodalom kiemelkedő császárának, Marcus Aureliusnak életrajzát, neveltetését vettem, de természetesen az itt vázolt rendszer általánosan is elfogadott volt.

Az első évek
Arisztokrata körökben szokás volt görög dajkákat alkalmazni, mert az anyanyelvi környezet nagy segítséget jelentett a görög nyelv elsajátításában. A latin mellett a legtöbben ugyanis a görögöt beszélték, a műveltség nyelve is ez volt. Ez a megoldás természetesen azzal a veszéllyel járt, hogy a fiatal a latint esetleg idegen akcentussal beszéli, de ezt a későbbi oktatás során tudatosan javították.

Az alapok
Amikor a gyermek betöltötte hetedik életévét, elérkezett az ideje, hogy megkezdje tanulmányait, habár valószínű, hogy már korábban megtanult olvasni. A korai időkben a lelkiismeretes apák, mint például Cato, maguk tanították fiaikat az alapvető ismeretekre, bár voltak külön iskolamester-szolgái is. Cato még egy könyvet is írt saját kezűleg, nagy betűkkel, „Róma története” címmel a fiának.

A Római Birodalomban lehetett nyilvános iskolába járni, vagy magántanárnál tanulni. Leginkább a család anyagi helyzete és persze a tudás iránti elkötelezettsége az, ami ezt a döntést meghatározta. Marcus Aurelius elmélkedéseiben az alábbi szavakkal emlékezik meg erről a kérdésről:
 
Dédatyámnak köszönhetem, hogy nem kellett nyilvános iskolákba járnom, hanem otthon élvezhettem kitűnő mesterek tanítását; és hogy megtanultam: ilyen dolgokban nem szabad garasoskodni.

A római oktatás alapja - miután a gyermek elsajátította az írás, olvasás és matematika alapjait-, az volt, hogy megtanult görögül, és megismerkedett a görög irodalommal. Ezt a rómaiak a műveltség alapjának tekintették. Mindezt kiegészítette a latin oktatása, mely során külön hagsúlyt kapott a helyes kiejtés elsajátítása. Ezzel párhuzamosan odafigyeltek a gyermek erkölcsi és általános fejlődésére is, lehetőség szerint külön nevelő felügyelt az ifjúra. Szép példa erre Marcus Aurelius esete, aki a következő szavakkal emlékezik nevelőjére:

Nevelőmtől tanultam, hogy a cirkuszban sem a zöldek, sem a kékek, sem a kerekpajzsúak, sem a hosszúpajzsúak pártjához ne csatlakozzam; hogy kitartó és kevéssel beérő legyek; hogy magam végezzem el a munkámat, és ne markoljak egyszerre sokat; hogy a besúgással szemben tartózkodóan viselkedjem.

Középfokú tanulmányok
Alapfokú tanulmányai végén, körülbelül tizennégy éves korában, az ifjú készen állt arra, hogy elkezdje középfokú tanulmányait egy grammatikus vezetése mellett. A grammatikus feladata volt a gyermekkel megismertetni az irodalmat. A tanulónak hangosan fel kellett olvasnia, majd fejből meg kellett tanulnia részeket egyes klasszikus művekből, a tanár pedig kijavította a kiejtést, a stílust, és megmagyarázta az erkölcsi és filozófiai tanítást, mely az adott műben rejlett. Ezek mellett geometriát és zenét, valószínűleg éneket is tanultak.

A felnőtt ifjú oktatása
Amikor az ifjú felvehette a toga virilist, a férfikort jelző öltözetet, már teljes jogú polgárnak számított, készen arra, hogy részt vállalhasson a közéletben. Ennek megfelelően oktatása is arra irányult, hogy szabad polgárként minél jobban megállja a helyét. Ennek megfelelően kiemelkedő szerepet kapott a szónoklattan és a jogi ismeretek.

A szónoklattan akkoriban jóval többet jelentett, mint amit ma: megtanulni nyilvánosan beszédet mondani. A szónok legegyszerűbb definícióját idősebb Cato a következőképpen határozta meg évszázadokkal korábban: „egy jó ember, aki tud beszélni”. Azaz a szónoki felkészülés együtt járt azzal, hogy az ember jellemét és erkölcsét is fejlesztették. Végső soron ez egyfajta humán egyetemi képzésnek tekinthető, mely tartalmazott filológiai, irodalmi, történelmi és filozófiai képzést is.

További lehetőségek
Mikor egy ifjú tanulmányai hivatalosan véget értek, természetesen lehetősége volt önszorgalomból tovább tanulni. Erre rengeteg lehetősége volt egy császárkori polgárnak. A városok hemzsegtek a különböző tanítóktól és filozófiai iskoláktól, működtek még a különböző beavatást nyújtó kultuszok, mint az eleusziszi misztériumok, vagy a kizárólag katonák számára elérhető Mithrász misztériumok.

Marcus Aurelius élete végéig kitartott a tanulás szeretete mellett. Cornelius Frontóval, szónoklattan mesterével, annak haláláig tartotta a kapcsolatot, és uralkodóvá válása után is rendszeresen látogatta Chareoniai Sextus, a híres író és újplatonikus filozófus óráit, aki Plutarkhosz unokaöccse volt, és aki egész életét a filozófia tanításának szentelte.

Összegzés
Mint a fenti kis áttekintésből láthatjuk, az erények kialakulását nem bízták a véletlenre: a platoni elveknek megfelelően, a fiatal lelkében már idejekorán elültették magvait. Az ősök tisztelete (mos maiorum), az ősök példájának követése adta meg ehhez a kellő alapot. Ezt egészítette ki később mindazon katonai és polgári ismeretek elsajátítása, melyek révén az ifjak valóban hasznos polgáraivá válhattak a birodalomnak. De nem csak az oktatás volt fokozatos és felépített, a fiatal lépésről lépésre, szabályozott rend szerint vállalhatott egyre komolyabb tisztséget, hivatalt, a katonai és a polgári életben is. Az elméleti ismeretek így fokozatosan kiegészülhettek a szükséges tapasztalattal. Ebből is látszik a rómaiak híres gyakorlatiassága; lehet, hogy nem ők voltak az antik világ legműveltebb emberei, de képesek voltak tanulni a hagyományukból, fiatalabb az idősebbtől, tanultak a leigázott és a szomszédos, szövetséges népektől, a győztes és a vesztes csatákból is. 

Grúsz Róbert