Filo-Café

Hírlevél

A képre kattintva feliratkozhatsz a székesfehérvári programértesítő e-mailekre
ehirlevel.jpg

Filo-Café FB csoport

Hozzászólnál, követnéd, kérdésed van? Csatlakozz a Filo-Café Facebook csoporthoz!

csoport.jpg

Feedek

1 %

Idén is lehetőség van arra, hogy adód 1%-val támogasd munkánkat!
Új Akropolisz Filozófiai Iskola Kulturális Közhasznú Egyesület
Adószám: 19011510-1-42

A varázsmesék tanítása - A hős

Az ember mindig kereste élete értelmét, a maradandó kincset önmagában, amely több, mint mulandó teste. Ezen az úton, Lelke emelésében, belső világának meghódításában, a tanítások segítették. Ilyen tanításokat tartalmaznak a példázatok, mítoszok és egyes mesék is. Varázsmeséknek azokat a meséket nevezzük, melyek a Lélek fejlődéséről szólnak: a szimbólumok nyelvén őrizték meg ezt a tanítást, hogy korosztálytól függetlenül mindenkit segítsenek a maga szintjén.


A varázsmesék központi figurája, „főszereplője” a hős. A hős az egyetlen szereplő, aki a varázsmesékben fejlődésen megy keresztül. Minden további szerepkör az örök értékeket vagy a pusztulásra ítélt, rosszul használt erőket testesíti meg, egyedül a hős változik. A hős az, aki kapcsolatba lép a varázsmese minden többi szereplőjével, így az ő szemén keresztül látjuk az eseményeket. Azokat a szereplőket ismerjük meg a mese által, akiket ő észrevesz, akik fontosak az úton. Számunkra is csak az létezik, amit észlelünk a világból, és a világból csak azt vesszük észre, amit saját magunkban is megtalálunk. Így, akiből hiányzik a hős-lélek, sohasem fogja felfedezni a saját királylányát, sárkányát, örökre középszerű marad.


„Egy életem, egy halálom” indul el a hős, pedig egyszerűbb volna otthon maradnia a biztonságos változatlanságban. Mégis elindul egy nemes cél érdekében, amelyért kockára teszi életét. A természet rendje, hogy minden fejlődik: az ásványok kristályokba rendeződnek, a növények nőnek, az állatok egyre jobban alkalmazkodnak körülményeikhez. Az ember is fejlődik, de másképp: az ember feladata halhatatlan Lelkének emelése.

Több mindenben is megmutatkozik, hogy a hős számára fontosabb a cél, mint önmaga kímélése.

A hős nem tartalékol energiával, nem halogatja próbáit. Akkor küzd meg minden sárkánnyal, amikor az az útjába kerül. Az energia, amit ma elvesztegettünk, nem fog holnap rendelkezésünkre állni. Próbáink halogatásával győzelmeinket halogatjuk, illetve hajlamosak leszünk egyre nagyobbnak látni egy akadályt, ha túl sokat gondolkodunk előtte.

Nem tudjuk, mit érez a hős útja során, nem az aktuális hangulata határozza meg, hogy megtesz-e valamit. Igen nagy csapdánk, hogy érzéseink rabjaként döntjük el, mit tegyünk és mit ne. Pedig mindannyian megéltük, hogy amikor igazán tudtunk küzdeni valamiért, amikor valami igazán fontos volt, ott nem volt akadály sem betegség sem fájdalom. Nem azért nincs szó a mesékben arról, hogy a hős fáradt lenne vagy fáj valamije, mert ő nincs ilyen helyzetben. Csak nem tartja lényegesnek.

A hős nem azért indul, hogy megölje a sárkányt, hanem hogy kiszabadítsa a királylányt. Nem valami ellen harcol, hanem valamiért, és ami útjában áll, azt eltávolítja. Az életben is nehéz valami ellen harcolni, sokkal könnyebb egy nemes célért harcolni, és mindazt, ami útban van, leküzdeni. Egy hős sem harcol olyan sárkánnyal, amely nem az ő királylányát őrzi. A királylány nemessége adja meg az erőt hősünknek, hogy legyőzze az akadályokat.

Ahogy a hős halad útján, mindig újabb és újabb sárkányokkal találkozik, és a másodiknak mindig több feje van, mint az elsőnek, a harmadiknak pedig még annál is több. A hős fejlődik, így egyre nagyobb akadályokat tud leküzdeni, de mindig olyan próbát kap, amellyel meg tud birkózni. Az élet is gyakran állít minket olyan helyzet elé, amely nehezebb minden eddiginél, de visszanézve életünkre láthatjuk, mindig volt elég erőnk megküzdeni azzal, ami először annyira félelmetesnek tűnt. Aki fél a kudarctól, az a győzelemtől is félni fog.

A hős nem hitét veszti, hanem erősödik a próbák által. Elengedi kudarcait, miután levonta a tanulságokat, nem foglya csalódásainak. Nem összetöri, hanem megerősíti őt nehézségeinek sora. Fontos a kudarcokat is, győzelmeket is megfelelően megélni, hiszen mindkettő által fejlődhetünk, ha tanulunk belőlük.

Akkor ébred bennünk a hős, ha van célunk, ekkor biztosak lehetünk benne, hogy próbáztatni fog minket az élet. Akkor tudjuk meg, mire vagyunk képesek, ha szembenézünk nehézségeinkkel. Ekkor találkozunk mesebeli segítőinkkel: azokkal a képességeinkkel, amelyek létezéséről vagy erejükről addig nem is tudtunk; és tanításokkal, melyek segítenek minket az úton. Nem azért nem futamodunk meg, mert nincs bennünk félelem. Ahol feltámad a félelem, ott a sárkány, de mögötte ott vár ránk a királylány. Ahol nehézség van, ott vannak korlátaink, ahol korlát van, ott van a harc, és a harc tehet minket szabaddá saját belső birodalmunkban.

A hős nem viselkedik fölényesen, bárkivel találkozik, köszön, kedves, segítőkész. Soha nem felejti el miért indult, mindig szem előtt tartja célját, de megáll segíteni, valahányszor valaki a segítségére szorul.

A hőst nem téveszti meg a látszat. Látja a rejtett értékeket: a sánta gebében a táltos paripát. Nem csillogó fegyvereket, hanem rozsdás kardot visz magával. Mi vajon elégedettek vagyunk-e azokkal a lehetőségekkel, melyekkel a sors megajándékozott minket? Kézbe vesszük-e őket, hogy harcba menjünk velük, vagy egész életünkben más lehetőségeket várunk, mert ami van, az nem elég jó? A hőst bár kinevetik, mikor egy sánta gebén indul útnak ahelyett, hogy az aranyszőrű paripák közül válogatna, ő ezzel nem törődik. Nem környezete visszajelzései alapján ítéli meg, mi a helyes és mi nem az.
A hős vállalja sorsát és szembenéz a halállal. Mindezt a világszép királykisasszonyért teszi, aki az örök érték szimbóluma. Amikor a mese végén házasságot köt vele, már méltó ehhez az értékhez. Alkalmas lesz arra is, hogy király legyen saját belső birodalmában: uralkodjon teste, érzelmei és gondolatai fölött. Amíg ezek fölött nem uralkodunk, addig ők uralkodnak fölöttünk, és nem vagyunk királyok saját birodalmunkban. A házasság egy életre szóló és választott kapcsolat. A hős döntést hoz arról, hogy a benne lévő legnemesebbel azonosul ezek után élete hátralévő részében. Így lehet egyben királya mindenkinek: az önzetlen ember, aki ad.

Vizsgáljuk meg, mennyi van bennünk a hősből. Hogyan válhatnánk igazán hőssé?

Egy példa segíthet a választ megtalálni:
A gyertya küldetése, hogy kis fényét adja. Azzal, hogy lángra gyúl, sorsa, hogy elpusztuljon. Előbb utóbb döntenünk kell, mert vagy a lángról mondunk le, vagy a gyertyáról, de mivel minden anyag sorsa a pusztulás, így a megkímélt gyertya is elenyészik előbb-utóbb anélkül, hogy feladatát teljesíthette volna.

K.R.