Filo-Café

Hírlevél

A képre kattintva feliratkozhatsz a székesfehérvári programértesítő e-mailekre
ehirlevel.jpg

Filo-Café FB csoport

Hozzászólnál, követnéd, kérdésed van? Csatlakozz a Filo-Café Facebook csoporthoz!

csoport.jpg

Feedek

1 %

Idén is lehetőség van arra, hogy adód 1%-val támogasd munkánkat!
Új Akropolisz Filozófiai Iskola Kulturális Közhasznú Egyesület
Adószám: 19011510-1-42

A korlátok nélküli ember

Korlátok nélküli ember.jpgEgy bölcseleti könyv, a Ji King inspirált arra, hogy az ember életét meghatározó korlátokkal foglalkozzam. Ennek egyik képe, a 60-as Korlátozás ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi élet éppen azáltal nyeri el különlegességét, egyediségét, hogy a végtelen Életből, Térből és Időből kihasít egyetlen apró darabkát, és ettől kezdve ez az, ami a miénk.

A mai világ ezzel szemben nem ismeri el a korlátok értékét. Ennek nyomait jól érzékelhetjük mindenben: kapcsolatainkban, a nevelésben vagy a gazdasági életben is.

Szerezz meg mindent, érj el mindent, ha lehet azonnal. Nem szeretünk várni, nem szeretjük, ha korlátoznak bennünket.

Jók-e, vagy sem a korlátok? Kellenek-e, vagy sem az embernek? Melyek azok, amelyek szükségesek, és melyek azok, amelyeket le kell győzni, vagy legalábbis küzdeni kell ellenük?

A korlátok elleni küzdelem már gyermekkortól kezdve meghatározza életünket. A gyermek önállósodásának első jele, hogy elkezdi próbálgatni a határait, meddig mehet el. Kifejezi igényét az önállóságra, a magánéletre. A folyamat a kamaszkorban tetőzik, amikor a fiatal szinte mindent megkérdőjelez, amit a felnőttek korlátként állítanak neki.

De minden korlát akadály-e? Könnyű belátni, hogy vannak jótékony korlátok. Ki ne kapaszkodna meg szívesen egy magas kilátó korlátjában, vagy éppen a lépcsőkorlátban? A Ji King azt mondja, hogy aki korlátot szab a költekezésben, az megőrzi a vagyont, aki viszont erkölcsi korlátokat állít maga elé, az megóvja magát a megszégyenüléstől, tehát a korlátoknak létezik jótékony szerepe is. A gyermekneveléssel foglalkozó szakemberek azt mondják, hogy mindenkinek szüksége van egyértelmű határokra. Ez mutatja meg ugyanis, hogy hol van növekedésének terepe, és egyben segít eligazodni az emberi, társadalmi viszonyok között is. A megfelelő korlátok közt nevelkedő gyermek sokkal harmonikusabb és boldogabb.

A korlátozás képe azt is mondja, hogy a keserű korlátozást is korlátozni kell. Ha túlzott mértékben korlátozzuk az embert, akkor éppen az ellenkező hatást érjük el. Akinek minden idejét beosztják, az nem tanulja meg maga beosztani az idejét. Akit nem engednek soha elesni, az nem tanul meg sem elesni, sem felállni. Márpedig a járáshoz az önbizalmat éppen az adja meg, hogy nem félünk elesni.

Idő, pénz, egészség hiánya, életkor, munkahely, lehetőségek hiánya, tehetség hiánya, szorongás, félelmek, kishitűség, erkölcsi szabályok – ezeket mind korlátozó tényezőként éljük meg. Vannak köztük olyanok, amelyek ellen lehetetlen, vagy nagyon nehéz küzdeni. Vannak olyanok, például régi csalódások, kudarcok, amelyek kifejezetten feleslegesek – mintha egy korábbi építkezés maradványaiként maradtak volna ott. Ilyenek lehetnek
gyermekkori tiltások, egy rosszul rögzült tapasztalat, gátlás, stb. De vannak olyanok is, amelyek kifejezetten a növekedésünket segítik, mert felébresztik bennünk a harcost.

Hogyan érdemes viszonyulni az első kategóriához?
El kell fogadni létezésüket, részben meg lehet tanulni velük együtt élni. Segíthetnek egyéb képességek fejlesztésében. De részben ezeken is lehet tágítani speciális eszközökkel. Azért vigyázzunk, ma sokan rengeteg pénzt akasztanak le az emberekről mesterséges fiatalítók, felesleges mennyiségben szedett fájdalomcsillapítók, vagy mindenféle hitelkártyák formájában.

A második kategóriában rengeteg maradvány, hulladék lehet bennünk. Mivel gyermekkortól kezdve folyamatosan toljuk kifelé határainkat, rengeteg szemetet hagyunk magunk után. Ma sok eszköz, módszer létezik ezek feltárására – nagy piaca van ennek is. Az emberek ahelyett, hogy erőfeszítéseket tennének, inkább pszichiáterekhez és jósokhoz járnak. Pedig létezik egy ősi, természetes módszer is: a tudatosság és a jótékony felejtés. Gondoljuk meg: hányszor elestünk kicsi korunkban, mielőtt megtanultunk volna járni? Rengetegszer, mégsem panaszkodik senki, hogy most azért vannak lelki problémái, mert régen sokszor elesett, és ez összetörte önbizalmát. Amikor járni tanulunk természetes, hogy elesünk. Amikor már tudunk járni, akkor természetes, hogy csak ritkán esünk el. De csak az nem fog félni az eséstől, aki jól megtanult esni. Csak az lesz képes a mozgásban
kitolni korlátait, aki nem fél a kudarctól.

Nem így van ez minden új dolog elsajátításakor? A kudarcélmény a tanulás, a növekedés természetes velejárója.
Aki megtanul hibázni, és megtanulja, hogyan javítsa ki a hibát, az nem fog félni. Az ilyen ember a bukásokat nem korlátként, hanem a tudás alapjaként fogja megélni, eltárolni. Tehát meg kell tanulnunk jól eltárolni a sikereket és a bukásokat is, a korábbi korlát így kapaszkodóvá válhat.

Vannak viszont olyan korlátok is, amelyek a növekedésünket, fejlődésünket segítik. A természetben teljesen természetesnek vesszük, elfogadjuk, hogy vannak korlátok. Minden élőlénynek vannak természetes ellenségei, a gyengék elhullnak, a táplálék nem áll korlátlanul rendelkezésre. Tudjuk, hogy amikor ez az egyensúly megbomlik, akkor katasztrófák vannak. Például a darázs szaporodásának semmi sem szab gátat Ausztráliában ezért nagyon komoly károkat, veszélyt jelentenek. Az ember is része a természetnek, pont nekünk ne lenne szükségünk korlátokra? Az, hogy korlátlanul kihasználjuk a földet, nem sodorta-e már most a katasztrófa szélére az emberiséget?

A Ji King azt mondja, hogy az embernek nem valók a korlátlan lehetőségek. Az erőssé váláshoz éppen a kötelességen keresztül történő, önként vállalt korlátozás szükséges. Az egyén, mint szabad szellem csak azáltal nyeri el jelentőségét, hogy önként vállalja ezeket a korlátokat, s szabadon rögzíti a maga számára a kötelességek körét.

Az embernek kettős természete van. Mivel a rendelkezésünkre álló idő, energia és tér korlátozott, ezért folyamatosan összeütközésbe kerül bennünk az alacsonyabb és a magasabb. Alacsonyabb természetünk kerüli a nehezet, a kellemetlent, és keresi a könnyűt és kellemeset. Szeret lustálkodni, ínyenckedni, nem szeret dönteni, lemondani. Utálja, ha korlátozzák vágyaiban, kívánságaiban, mindent akar, mégpedig azonnal. Ha tehetné, egyszerre aludna és szaladna, enne és csókolózna. A korlátozásra mindenféle trükkel válaszol: éhes, fázik, kedvetlen, stb.

Voltaképpen a magasabb természetünk sem szereti, ha korlátozzák. De ő nem panaszkodik, hanem elalszik, és egyszerűen magára hagy bennünket. Egy ideig nem is érezzük hiányát, csak azt érzékeljük, hogy minden olyan könnyű lett, nincs feszültség, végre megvan a vágyott harmónia. Később is csak annyit érzékelünk, hogy nem találjuk a helyünk, üres az életünk, minden olyan viszonylagos értékű. Látszólag mindenünk megvan, és valami mégis hiányzik.

Végül néhány szó a legyőzendő korlátokról. Hol keressük őket? Ott, ahol a nehézségekkel találkozunk. A nehézségek mutatják meg, hogy hol van még tennivalónk. A nehézségek lehetővé teszik a harcot, a harc a győzelmet. A győzelmek erőt adnak, önbizalmat, és valódi önismeretet.

Grúsz Róbert